Rendőrök csaptak le egy beszerző körútról hazatérő kábítószer-kereskedőre szombaton Győrben, a Hollandiából behozott kábítószergyanús anyag feketepiaci értéke 3 millió forint – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda vasárnap a police.hu-n.
A gyanúsítotthoz egy nyomozás során jutottak el a rendőrök. A 39 éves férfi néhány napos külföldi tartózkodás után szombaton érkezett vissza Magyarországra, győri lakóhelyére azonban már nem tudott bejutni, mert a rendőrök az ingatlan udvarán elfogták.
Ruházatának és poggyászának átvizsgálásakor fóliába tekert csomagot és több kisebb méretű fémdobozt találtak. A férfi elmondta, hogy a csomagban egy kilogramm amfetamin, a fémdobozokban pedig meszkalin gomba van. Élettársának táskájából a férfi elmondása szerint saját használatra szánt kábítószer került elő. A lefoglalt és jelenleg szakértő által vizsgált kábítószergyanús anyag körülbelül 1000 adagra porciózható.
A nyomozók a pár mindkét tagját előállították, a férfit kábítószer-kereskedelem, míg élettársát kábítószer birtoklásának megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfit őrizetbe vették és kezdeményezik a letartóztatását – áll a közleményben.
Forrás: MTI; Fotó: police.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS