
A Mediaworks Hírcentrum értesülései szerint feljelentést tett a rendőrségen a Közbeszerzési Hatóság a Cseh Katalinékhoz is köthető cégháló ügyében. A hatóság szerint a hálózathoz sorolható három vállalkozás úgy hangolta össze magatartását, hogy azzal megszegte a közbeszerzés szabályait és bűncselekményt követett el. Közben költségvetési csalás miatt a NAV is nyomoz.
Újabb feljelentés született a Cseh Katalinék családi vállalkozásához is köthető cégháló kétes ügyei miatt – írja a Magyar Nemzet. Információik szerint a Közbeszerzési Hatóság (KH) – amely az adóhivatal, a versenyhatóság és az uniós csalás elleni hivatal mellett szintén vizsgálatot indított az érintett cégek pályázatai kapcsán – a múlt héten ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságnál. A lap úgy tudja, a rendőrségnek címzett beadványában a KH a versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban elnevezésű bűncselekmény gyanúját nevezte meg. A törvény szerint ezt az követi el, aki a közbeszerzés eredményének befolyásolásáért megállapodik az árak, a díjak és más szerződéses feltételek rögzítéséről, netán a piac felosztásáról, vagy más összehangolt magatartást tanúsít, és ezzel a versenyt korlátozza.
A Magyar Nemzet értesülései szerint a feljelentés előzménye az volt, hogy a KH februárban adatokat kért az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól, valamint a Gazdasági Versenyhivataltól. A két szervezet át is adta a rendelkezésére álló információkat, ezek alapján pedig felmerült, hogy a céghálóhoz sorolható Holotech Hungary Kft., a Mondat Kft. és a Fernside Trading Ltd. összejátszott egymással. A cégkivonatok alapján a Holotech Hungary tulajdonosa a Holotech Switzerland AG, amelynek vezető tisztségviselője megegyezik a Fernside Trading többségi tulajdonosával. Így a Holotech Hungary olyan gazdasági szereplőtől kért ajánlatot, amelynek tulajdonosa és vezető tisztségviselője megegyezik a saját tulajdonosának cégvezetőjével.
A lap értesülései alapján a Közbeszerzési Hatóságnál az is szemet szúrt, hogy a Holotech Hungary Kft. és a Mondat Kft. azonos telephelyen, nevezetesen Vácott, a Nádas utca 2. szám alatt található, valamint az is, hogy a cégek ugyanazt a személyt alkalmazzák könyvelőként. Arról is értesültek, hogy a Közbeszerzési Hatóság szerint ezek az információk felvetik annak gyanúját, hogy az érintett társaságok úgy hangolták össze magatartásukat, hogy azzal bűncselekményt követhettek el.
Ez történt eddig Cseh Katalinék botrányában
A Cseh Katalinékhoz köthető cégháló ügyeivel tavaly nyáron, az Anonymus-álarcos alak közlései nyomán kezdett foglalkozni a magyar sajtó. A hivatalos és más nyilvános adatok alapján arra lehetett következtetni, hogy a cégháló tagjai működésüket összehangolva, szisztematikus módon pályáztak uniós pénzekre és nyertek el gyanús körülmények között 4,8 milliárd forintot. Cseh Katalin érdemi magyarázatot nem adott a történtekre, ellenben sajtóperekkel fenyegette az őt kérdező riportereket. Helyreigazítási eljárások nem indultak, több hatóság ugyanakkor vizsgálni kezdte a figyelmet kapó ügyeket. Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal; a hatóság tavaly házkutatást is tartott. Az adónyomozók ez év elején azt valószínűsítették, hogy az érintett vállalkozások tíz pályázaton teljesen vagy legalább részben ugyanazzal a holografikus fejlesztéssel vettek részt. A NAV-osok egyebek mellett körbeszámlázás nyomaira is bukkantak.
Mivel az ügyekben egy cseh vállalat neve is felbukkant, ezért a NAV kezdeményezte, hogy – banki adatok, adóbevallások és szerződések beszerzéséért – az ügyészség forduljon jogsegélykérelemmel a cseh vádhatósághoz. Januárban helyszíni kutatással egybekötött vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal. A több uniós pályázatot is áttekintő GVH szerint a cégháló működése kapcsán felmerülhet a költségvetési csalás gyanúja, emellett pedig az, hogy az ügy szereplői bűnszervezetként működhettek: a résztvevők speciális munkamegosztással, folyamatosan, üzletszerű módon, rendszeres haszonszerzés céljából követhették el bűncselekményeiket. Cseh Katalinék céges ügyei nemcsak a magyar hatóságoknak adnak munkát: Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő az uniós közpénzeket érintő csalás alapos gyanúja miatt még tavaly megkereste az Európai Csalás Elleni Hivatalt, az OLAF pedig meg is kezdte a vizsgálódást.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Akárki
2022-03-17 at 21:06
Miért a feltételes mód?….
egyébként a fotóját nézve,nemcsak szeme,a nézése az ő lelkének a tükre…,nekem egy rideg,lélek és érzések nélküli,számítóperszóna benyomásátkelti ő.
F.Asztor
2022-03-17 at 09:00
…is indulhat.
Meg nem is.
Minek az ilyen fos hír?
ZUGLÓBA NEMMEGYEK MERT ELÁSNAK
2022-03-17 at 08:36
Az ilyenek miatt tart ott Ukrajna ahol.🕸🕷
aladin
2022-03-17 at 06:17
Mindég csak a vizsgálat ez ellen az EU. pénzeket elsikkasztó Cseh ellen, de semmi konkrétum csak a vizsgálatok sorozata. Mikor fog már ülni és az ujdonsült férje havonta menne hozzá látogatoba.
na4
2022-03-17 at 06:16
Indulhat? Még mindig csak itt tartunk? Hónapok teltek el azóta, amióta napvilágra került.
Orientál
2022-03-17 at 00:00
Miért az ügyészség nem nyomoz ,ja meg az EU lopásokat vizsgáló csoportja? És a NAV?
Namond
2022-03-16 at 23:55
Meg vagyok lepve.
Még csak most?
Eddig politikai alkudozás volt és a Cseka nem hajlik megegyezésre?
Nahát
2022-03-16 at 22:48
Ez a kis luxusribanc (az esküvőjén aranyporral szórt sütiket zabáltak) arról is beszámolhatna, hogy felforgató ügynökként mit művelt Ukrajnában 2013-14-ben, amikor ukrán aktivistáknak és belorusz állampolgároknak tartott olyan tréningeket, amelyek után ezek a fiatalok polgárháborús helyzetbe sodorták Ukrajnát a kijevi Majdan téren, és a regnáló kormány megbukott. Szabó Tímea ugyanezt tette Afganisztánban. Most mindketten magas fizetésért csinálják ugyanezt, csak most már a magyar kormány a céltábla.
heman
2022-03-16 at 22:44
Nocsak!!
odu
2022-03-16 at 21:53
Na ne tesssenek mán viccülődni!
Fekete brumi
2022-03-16 at 21:44
Biztató hír, nagyon biztató …
Ennél csak az a biztatóbb, hogy holnap reggel 7,30 és 8:40 közt elindulhat a Nyugatiból Párizsba a francia nagy sebességű TGV villanyvonat!!!
Akár 6 óra alatt is Párizsban lehet!!!
Buza Sándor
2022-03-16 at 21:25
Ez még nem elég a derék kolegáknak igazából már szartam még egyszer nem tudok.
Csámpás Marcsa
2022-03-16 at 21:13
A feltételes módtól hányok.
Torockó
2022-03-16 at 21:07
Börtönben szeretném látni a botmixeres hungarofóbot.
Patriota
2022-03-16 at 21:01
Undorító… Indulhat……. VICC!!!!!!! Dem(en)szky M4 Metró ügyében HOL TART az OLAF “vizsgálat” ????? Sehol!!!!! Semmi nem fog történni!!!!!!!
Királytigris
2022-03-16 at 21:00
Még csak most “indulhat” a nyomozás???? Így feltételes módban????
Miközben ennek a sorosi samesznőnek már rég lakat alatt kellene rohadnia!!!!