Pesti Srácok

Rettegésben tartják az olasz kisváros lakóit a bevándorlók és az anarchisták

Rettegésben tartják az olasz kisváros lakóit a bevándorlók és az anarchisták

Az észak-olasz kisváros, Oulx Franciaország határában, a világ egyik legnagyobb síterületén hatalmas migránsáradattal néz szembe, amelyet egyre nehezebb kezelni. A hagyományosan vendéglátásból élő városba több ezer anarchista aktivista is érkezett a migránsok támogatására. Április 8-án, csütörtökön összefirkálták az önkormányzat épületét, mert március 23-án a prefektúra úgy döntött, hogy kitakarít egy üresen álló házat, amelyet anarchisták és bevándorlók foglaltak el, és amelyben több kór mellett a koronavírus is felütötte a fejét.

A koronavírus-járvány miatti első lezárást követően a balkáni útvonal felől rekordmennyiségű migráns érkezett a városba, főként Afganisztánból és Szíriából érkező férfiak, akik át akarták lépni a határt, és Franciaországon keresztül Németországba jutni.

– magyarázta Andrea Terzolo polgármester a Giornale.it híroldalnak. A rendőri műveleteket ráadásul a legnagyobb nyugalomban, békés úton, mindenki tiszteletben tartásával hajtották végre. A migránsokat elkísérték a befogadóközpontba, ahol ellátást is kaptak. Egyikük sem akart azonban megállni Olaszországban, annak ellenére, hogy menedékkérők voltak; a fő céljuk továbbra is Németország. A polgármester, néhány magánszemély és a Vöröskereszt erőfeszítéseinek köszönhetően menedékhelyt hoztak létre a város mellett, ahol a migránsok ágyat, ruhát és ételt kapnak.

PestiSracok facebook image

– mondta a polgármester. A nézeteltérések pedig vandalizmushoz vezetnek a kisvárosban is. Terzolo elmondja a már szokásossá váló problémákat: az állami jelenlét hiánya tönkreteszi az önkormányzatokat, még a kisebbeket is, például a hegyekben lévőket, ami hatalmas és összetett probléma. Clavierében a polgármesterek egyedül maradnak a frontvonalban, hogy kordában tartsák a migránsokat.

– tette hozzá a polgármester. Terzolo nem akarja odaadni az üresen álló épületeket az anarchistáknak, emellett igyekszik minimalizálni az önkormányzati hivatalok ellen elkövetett rongálásokat kamerák felszerelésével.

– tette fel a kérdést Terzolo.

Forrás: V4NA; Fotó: valsusaoggi.it

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.