Pesti Srácok

Rétvári Bence: Brüsszel migránsbetelepítési terveket vár a tagállamoktól, és bevándorláspárti kampányt akar indítani

Rétvári Bence: Brüsszel migránsbetelepítési terveket vár a tagállamoktól, és bevándorláspárti kampányt akar indítani

Brüsszel a migránsok betelepítésének felgyorsítását és bevándorláspárti kampány indítását tervezi. A kormány továbbra is mindent megtesz azért, hogy megvédje Magyarországot a bevándorlástól – közölte csütörtökön a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence azt írta, Brüsszel előzetes tervei és tájékoztatása szerint a tavaly decemberben "áterőszakolt migrációs paktum" nyári hatálybalépését követően minden ország hat hónapos határidőt kapna, hogy előkészítse a paktum végrehajtási tervét. Brüsszel el akarja vonni a felzárkózási pénzek egy részét migrációs célokra, kampányt tervez indítani a paktum népszerűsítésére, és külön apparátust állít fel a migránskvóták betartásának ellenőrzésére. Kiemelte: Brüsszelben továbbra is a migráció szervezésével foglalkoznak és nem a megállításával; a gondolkodás középpontjában a migráció kezelése áll, nem pedig a migráció megállítása, illetve a külső határok védelme. Értékelése szerint továbbra is azt erőltetik, ami eddig sem működött, a migráció menedzselésével foglalkoznak, és most minden eddiginél nagyobb erővel akarnák érvényesíteni az akaratukat, még akkor is, ha ez a magyar és európai családok kárára történne. Hozzátette, egy "végrehajtási tervben" összegeznék a feladatokat.

Az államtitkár szerint akárhogyan fogalmaznak is Brüsszelben, nem kérésről van szó, hanem ultimátumról, hiszen arra akarják kötelezni a tagállamokat, hogy tervet készítsenek elő az illegális migránsok automatikus átvételére, a kvóták szerinti befogadásuk módjára. Az Európai Bizottság európai közpénzből átfogó migrációpárti kampányt indítana minden tagállamban, hogy kedvező színben tüntesse fel a migrációs paktumot, a migrációpárti kampányba az EU tagállami képviseleteit is bevonnák – folytatta Rétvári Bence. Véleménye szerint Brüsszelben is látják, hogy az emberek nem támogatják a migrációt, ezért sajtókampánnyal akarják meggyőzni őket, hogy jól járnak az illegális migránsok kvóták szerinti letelepítésével.

Az államtitkár a "brüsszeli irányításmániának" tulajdonította azt is, hogy a bizottság folyamatosan ellenőrizné a tagállamokat, hogyan hajtják végre a feladatokat, miként fogadják be az illegális migránsokat. Hamarosan döntenek, milyen elvárásaik vannak ezekre vonatkozóan – közölte Rétvári Bence.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg. Megdöbbentőnek nevezte az államtitkár, hogy a tervek szerint a migráció szervezésének költségeit úgy fedeznék, a kohéziós forrásokból és a belügyi alapokból vonnának el pénzt.

– fejtette ki Rétvári Bence. Az államtitkár szerint Brüsszel nem akarja elfogadni, hogy kudarcot vallott a migrációs politikája, és erőszakosan át akar áterőltetni minden jogszabályt és rendeletet. Célja, hogy kvóták szerint kelljen szétosztani az illegális migránsokat a tagországok között, valamint az, hogy azoknak az országoknak, amelyek nem hajlandóak migránsokat befogadni, pénzügyi büntetést kelljen fizetniük, nagyjából nyolcmillió forintot migránsonként.

– részletezte az államtitkár. Brüsszel éppen abban a zsákutcában szeretne továbbmenni, amelyben a migrációval kapcsolatban 2015 óta van az Európai Unió. Valójában a külső határok védelmével, az európai kontinens megvédésével kellene foglalkozni; ha az Európai Unió a magyarországi intézkedésekhez hasonlóan lépne föl, és a külső határokat védené, akkor vissza lehetne szorítani az illegális migrációt – vélekedett Rétvári Bence. Emlékeztetett, a nemzeti konzultáción résztvevők 99,33 százaléka nyilatkozott úgy: a kormánynak meg kell védenie Magyarországot attól, hogy az országban "migránsgettók" jöjjenek létre.

– hangsúlyozta az államtitkár.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.