Pesti Srácok

Rétvári Bence: meghozta az eredményét az Otthonteremtési program

Rétvári Bence: meghozta az eredményét az Otthonteremtési program

Meghozta az eredményét az Otthonteremtési program: egy évtized alatt sikerült kevesebb mint a felére csökkenteni a túlzsúfolt lakásban élők számát Magyarországon – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

A lap szombati számában megjelent cikkben az államtitkár az Eurostat adatai alapján ismertette: a polgári kormányzás kezdetekor, 2010-ben a magyarok 47,2 százaléka élt túlzsúfolt lakásban, ez az arány mára 19 százalékra csökkent, és ezzel az eredménnyel már nagyon közel került az ország az EU 17,5 százalékos átlagához. Emlékeztetett, hogy Magyarországon az elmúlt időszakban számos intézkedés javította a fiatalok és családosok lakhatási körülményeit: népszerű a csok, amely új lakás vásárlásához és a meglevő otthon bővítéséhez is igénybe vehető, de segítséget jelent a babaváró támogatás, az illetékkedvezmények és a 3+3 milliós lakásfelújítási támogatás is.

– tette hozzá. A kereszténydemokrata politikus kiemelte: a magyar adat javulása a harmadik legjobb eredmény az EU-ban.

PestiSracok facebook image

– emelte ki. Hozzátette: a kormány továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy a lakhatási körülmények folyamatosan javuljanak; az eddigi döntések eredményességét igazolják az Eurostat adatai is. Emlékeztetett rá: az országgyűlési választások előtt Orbán Viktor miniszterelnök is ígéretet tett arra, hogy a családtámogatások rendszerét bővíteni fogják, ha a jobboldali kormányzás folytatódik. Példaként említette, hogy a falusi csok nevű támogatási forma – ezzel azokon az ötezer fő alatti településeken élők otthonteremtését támogatják, ahol egyébként csökken a népesség – éppen most járt volna le, a kormány azonban december 31-ig meghosszabbította. Az orosz–ukrán háború kitörése óta ismét fókuszba kerültek a családoknak szánt juttatások, hétfőn a miniszterelnök a parlamentben is kijelentette: megvédik a családtámogatásokat, a nyugdíjakat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést – emlékeztetett Rétvári Bence.

– idézte fel. Arról is beszélt, hogy "a baloldali politikusok a bevezetésüktől kezdve kritizálták a családtámogatási rendszer elemeit".

Forrás: MTI/Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.