Döntöttek a képviselők Novák Előd (Mi Hazánk) tiszteletdíjának csökkentéséről az Országgyűlésben. A nap során megvitatják a Magyarország és a Maldív Köztársaság között a diplomata, hivatalos és szolgálati útlevéllel rendelkező állampolgáraik vízummentességéről szóló megállapodást, valamint a Magyarország és Türkmenisztán között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodást is. A viták reggel napirend előtti felszólalásokkal kezdődtek.
Novák Előd egy korábbi felszólalása kéthavi tiszteletdíjába került: az országgyűlési képviselő korábbi interpellációjában ugyanis „a roma nemzetiség és a bűnözés egyértelmű kapcsolatára utaló kifejezést használt”, valamint felszólalása további részében is az érintett etnikai közösséget sértő állítást fogalmazott meg. Kedd reggel napirend előtti felszólalásokkal kezdődött az Országgyűlés munkája.
Ursula von der Leyen és elvtársait nem érdekli, hogy a tagállamok fuldokolnak az illegális migránsoktól
– vetette fel felszólalásában Vejkey Imre, a KDNP képviselője. A politikus szerint az Európai Unió vezetőinek eszement politikájuk ellen a tagállamok tiltakoznak; hazánk is így járt el, 600 milliárd forintot költve a határvédelemre. Hozzátette: így Magyarország nyolc év alatt egymillió illegális migránst tudott feltartóztatni.
Ezért csak támadást kaptunk. Sőt, a dollárbaloldal szerint a migráció álprobléma
– fogalmazott a képviselő. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára felszólalásában kiemelte:
mindenkinek el kell dönteni, kinek az oldalán áll: a tövények vagy az embercsempészek oldalán. Aki utóbbit teszi, kiszolgáltatja Európát. Aki előbbit, mint Magyarország, feltartóztatja az illegális migrációt.
Hozzátette: látható eredménye van annak, hogy elkezdtük megvédeni a határt.

Parlament, plenáris ülés, ellenzék. Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Mellár Tamás, a Párbeszéd képviselője napirend előtti felszólalásában emlékeztetett, hogy a Fidesz-frakció bejelentette: szuverenitási törvényt terjesztenek be. Szerinte ezzel gyengítenék az EU befolyását Magyarországán. Véleménye szerint emiatt az európai befektetők is elhagyhatják az országot.
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára válazában úgy fogalmazott: a szuverenitás azt is jelenti, hogy saját magunk hozhatjuk meg a jövőnket érintő legfontosabb döntéseket. Mint mondta, valóban vannak viták az EU-val, és ennek az is oka, hogy az unióban nem a lényegi kérdésekkel foglalkoznak, és másodosztályú tagoknak tekintik Magyarországot, valamint a nemzeti szuverenitásunkat felül akarják írni.
Az állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő rendelkezésekről szóló törvényjavaslat általános vitája után Répássy Róbert, az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára visszautasította azt az ellenzéki felvetést, hogy a javaslatcsomag a multinacionális cégek érdekeit szolgálná. Az államtitkár kiemelte, hogy a dokumentum legalább annyira a közép- és kisvállalkozók terheit is csökkenti, sőt, egyes elemei kifejezetten a kkv-szektornak kedveznek. A középiskolások ingyenes jogosítványáról szólva jelezte, hogy a részletkérdések kidolgozás alatt állnak, de csak az állami költségeit lehet eltörölni; a gyakorlati képzés továbbra is pénzbe kerül majd.
A magyar és a maldív kormány között a diplomata, hivatalos és szolgálati útlevéllel rendelkező állampolgáraik vízummentességéről szóló megállapodás kihirdetése zárta az Országgyűlés mai munkáját.
Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
sanyi05
2023-09-27 at 15:34
Laci2023-09-26 at 13:40 Erre az esetre kitaláltak egy teljesen értelmetlen műszót: gyülöletbeszéd. Ami annnyira értelmes csak mint mondjuk a :gömbölyűkocka. De erre a gusztustalan ökörségre hivatkozva aztán vidáman korlátozzák a szólásszabadságot, minden liberális fórumon. Például a Parlamentben.
Muzsik Hajnalka
2023-09-27 at 06:58
És ha most – mindennapi, földönjáró és tapasztaló emberként – azt mondom, hogy amit anno a szadeszesek “megélhetési bűnözésként” szabadjára engedtek, arról büntetlenül már akkor sem mondthatta a jelenséggel különösen sújtott régió rendőrkapitánya, hogy az, ami – azaz cigánybűnözés – mivelhogy az illető etnikum elég széles rétege rendszerszinten, professzionálisan űzi…
Akkor most letiltják (az osztálytalálkozón szellemesen megfogalmazva) “megélni kevés, éhenhalni sok” nyugdíjamat?!
Theo
2023-09-27 at 00:33
Nem tudok eligazodni a Novák familian.
Előd becsülendő módon időben elhagyta a korrumpalodo Jobbikot, de a felesége, akivel együtt van, maradt meg a balos fordulat után is.
Dumáltak az oltás ellen, de végül beoltatták magukat.
Időnként jobbos, nemzetinek tűnő szöveget nyomnak, de a szavazásokon rendre a baloldallal szavaznak és nehezítik a Fidesz dolgát.
Novaknak szélsőséges akciói is vannak, felesége viszont most éppen a családról papol. Előd okos, de vagy pszichikai eset, vagy egy nagyon dörzsölt ügynök, -nem világos.
A cigányság és a nem cigányok újbóli osszeugrasztasa teljesen biztos, hogy nem nemzeti érdek.
Vajon neki, a budai villából miért ez a legfontosabb?
Cser Borbála
2023-09-26 at 22:06
#Patriot
Igazat szólt!
Mindkettő megélhetési politikus, és azt hiszem cigány embert még közelről sem látott. Általánosít, és látvány politizál mindkettő- csakúgy mint a teflon kesztyűben kordont bontók, vagy a Lilike féle -tanárvédő banda.
Welszibard
2023-09-26 at 21:48
Pedig egyszerű a megoldás, és nem is kell érte félmillió HUF-t fizetni:
A cigányság azon része, mely bűnözéssel foglalkozik.
Én megmondtam
2023-09-26 at 20:12
Ezzel a házelnök,de a Fidesz is öngólt lőtt,pedig
jővőre majd mennyirefoghiányozni az emiatt is! el-vesztett szavazatok!…
Hlusztwisijakgotthard
2023-09-26 at 20:09
MoldovaGyörgy hirhedté vált könyvében,a Bűn az élet-ben szerepel,mint rendőri szakkifejezés!
Kapott is érte eleget a szerző(ki is írtamagát a ballipsi kánonból.)
Egyrészt, másrészt
2023-09-26 at 19:43
A tiszteletet nem vonták meg, csak a díját? Azt is csak 2 hónapra?
Érzék itt valami ellentmondást. Olyat, hogy egyrészt nem mondunk ilyet, másrészt viszont a sértő állításokat kizárólag a kérgeskezű, öregnek látszó vidékekre mondunk.
un hun
2023-09-26 at 19:30
És migránsbűnözés sincs. Nincs és kész! Meg igazság sincs, de ha esetleg mégis van meg ne próbáld kimondani, nem demokratikus, meg európai.
Patriot
2023-09-26 at 18:22
Novák jobban tenné befogná a pofáját a túróval együtt. Megélhetési szarháziak. Tesznek ezek a cigányokra, magyarokra, mondenkire. Vakkantgatnak össze vissza, hülyítenek 1bites háj fejű biztonsagi őröket (magyar gárda) lényeg ,hpgy meglegyen az 5% ,meglegyen a nagy fizetés. Mocskos aruló az összes.
nemzeti
2023-09-26 at 17:24
Fideszes elvtársak nagyon messzire szaladt a ló.
Lehet meg sem találjátok.
Ami van, az van.
Schenkhyalfonz
2023-09-26 at 17:10
Hááát …
Fideszesként is nehéz szavakat találni az ilyesmire. Talán, ha norvég cserediákozott volna, az megszépíthetné a rögvalóságot?
ViAM
2023-09-26 at 16:42
Novák Elődnek a régi vágású úriemberektől kellene megtanulni, hogy milyen formában kell előadni azon kényes dolgokat is, ami tiltva van, de létezik, de a megfelelő stílus miatt nem büntethető.
Orientál
2023-09-26 at 16:33
Szemét kommunista fasiszta gyurcsányista gyöngyösista ismét a nevembe hazudozott ,erre nagyon kell figyelnünk mert a korrupt élősködő hazug vezérük Gyurcsányuk mondta nekik hogy minél több hazug rágalmakat faragjanak és azokat minél többször terjesszék.
Patriota
2023-09-26 at 16:08
Én azt a kérdést feszegetném, hogy MI VAN AZ ÉPITÉSI-SZAKÉRTŐI VIZSGÁLATTAL ,melyről nagy a csend…. Tudjátok: A büdösszájú T.Bence engedély nélküli épitkezésére gondolok…
Orientál
2023-09-26 at 15:54
Hazaáruló Mellár Tamás te kétszínű Gyurcsány féle kommunista és jobbikos féle fasiszta te aki állandóan az államon élősködtél végül ahhoz a balliberális zöld hazaáruló elvtársaid hoz tértél vissza aki a magyarságit ti leakarjátok cserélni idegen élősködő muszlimokra és egyéb hasonló migránsokra.
Orientál
2023-09-26 at 15:45
Miham-os Novák elődék fasiszta jobbikos jobbikos fröcsköléseteket szabadna kiköpködnöd magadból hanem melósként dolgoznod kellene a cigány és roma fiatalság mentalitásának értsd munkakultúrájának fejlesztéséért.
Nahát
2023-09-26 at 15:20
Az SZDSZ-től mást sem hallott a jobboldal, csak azt, hogy a cigánybűnözés szó kirekesztő, rasszista, náci, fasiszta. Hát akkor most örüljenek a libsik, érvényt szereztünk az elveiknek. Egyébként meg Novák Előd vegye tudomásul, hogy nem csinálhat azt a Parlamentben, amit csak akar. Persze, most, hogy a magyar cigányok kezdik felismerni, a Fidesznek köszönhetik, hogy van munkájuk, el tudják tartani a családjukat, tanulhatnak, rögtön nincsenek akkora becsben baloldali körökben. Nem véletlenül ebrudalta ki a DK-s Niedermüller Péter polgármester a 100 tagú cigányzenekart a VII. kerületből, és Pikó András VIII. kerület, DK sem véletlenül akadályozta meg, hogy a kerületében élő cigánygyerekek önkormányzati pénzből táborozhassanak.
Greggson
2023-09-26 at 14:38
Akkor migránsbűnözés sincs?
sanya
2023-09-26 at 14:26
Szólj igazat ….
minekaz
2023-09-26 at 14:26
A fidesszel kicsit elszaladt a ló. Kérdezzük meg Pintér Sanya elvt.. urat, kivel van tele a sok böri. Egyébként 30 éves rendőrségi tankönyvekben használt kifejezés, az etnikum által elkövetett, kifejezetten rájuk jellemző elkövetési módokra.
dr. Kolompár Genitália
2023-09-26 at 14:08
Magyarországon csak a magyar etnikumot lehet büntetlenül gyalázni, más etnikumok tekintetében még az igazságot sem lehet megtorlás nélkül kimondani. Becsülettel be kell vallanom, nem hallottam Novák előd beszédét, de azért szívesen végig vezetném a parlamenti képviselőket az összes hazai börtönben, hogy tanúbizonyságot szerezzenek arról, mennyi rasszista bíró van a bíróságokon, akik az ártatlan emberek tömegét záratják börtönbe csak azért, mert rejtett erőforrás.
De mint tudjuk, a parlamentben kevés a matematikus, így ne csodálkozzunk azon, hogy ha számukra a börtönlakók etnikai összetételének az arányából semmilyen következtetést nem tudnak levonni.
futóbolond
2023-09-26 at 14:05
hiába tesznek gyertyát és cukormázat a sz*rra és mondják rá, hogy torta, attól még mindenki tudja, hogy az mi valójában… ugyanez a véleményem a novák által említett témáról. úgy látszik, mégis van az a hely, ahol a kövér laci bácsi és a helsinki/tasz egy platformon van.
Laci
2023-09-26 at 13:40
Nem értek egyet Novákkal, de muszály úgy kezelni a szólásszabadságot, mint a brüsszeli maffia (jogállamiság)?
Tudományos libsizmus
2023-09-26 at 13:40
Novák Elődnek igaza van, lássuk be.
Vdmlc
2023-09-26 at 13:33
Varga Eszter! Milyen igaza volt Csurkának!
varga eszter
2023-09-26 at 12:46
És akkor ismét Csurka:
“Az EU-csatlakozás egy újabb, az előzőnél is rosszabb végzetes rendszerváltás, amelyben most már minden nemzeti törekvést, megújulást, rendteremtést a brüsszeli szabályokkal fojtanak el!
Ez az új uralom rosszabb és aljasabb lesz mint a szovjet uralom, mert ez a “demokrácia” köntösében jelenik meg. A magyarságot az elnyelés veszélye fenyegeti!
A nyakunkon élősködő, balliberális elitünk, a sorsunk iránt közömbös, a privatizációból meggazdagodott, idegen zsoldban álló réteg, élve akarja eltemettetni a magyarságot egy Uniós sírhant alá”.