
Valódi és érdemi határvédelemre van szükség, Magyarország óriási migrációs nyomástól óvja meg Európát azzal, hogy megvédi az unió külső határait – jelentette ki Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Brüsszelben, az uniós belügyi tanács ülését követően, csütörtökön.
A politikus magyar újságíróknak nyilatkozva kijelentette: ma az embercsempészek uralják az európai migrációs politikát. Hangsúlyozta: jelenleg nem az Európai Unió, hanem az embercsempészek döntik el, hogy ki lesz európai lakos és ki nem.
Akit ugyanis az embercsempészek a határokon átcsempészve bejuttatnak az Európai Unió területére, azok európai lakosok lesznek. Az Európai Unió nem tudja megakadályozni az embercsempészek tevékenységét, mert nem védi meg a külső határokat
– mondta.
Magyarország következetes álláspontja nem változott: állítsuk meg az illegális migrációt a külső határoknál, és az unió döntsön arról, ki lehet európai lakos és ki nem
– fogalmazott Rétvári Bence.
Magyarország azt kívánja, hogy a határvédelem erőfeszítéseit az Európai Unió figyelembe vegye és hozzájáruljon a közös biztonság szavatolásának ezidáig 1,6 milliárd eurós, mintegy 650 milliárd forintot kitevő költségeihez
– mondta. Az államtitkár kijelentette: mindenekelőtt a migráció okaival kell foglalkozni, nemcsak a következményekkel.
Meg kell akadályozni, hogy akinek nincs jogcíme az unióban tartózkodni, az ne is jöhessen be az EU területére. Erre azért is szükség van, mert az uniónak gyenge az a képessége, hogy visszaküldje az uniós tartózkodásra jogosulatlanokat hazájukba
– hívta fel a figyelmet. Rétvári Bence a tanácsülésnek az ukrajnai háborúval, és ehhez kapcsolódóan Moldova helyzetével foglalkozó megbeszélésével kapcsolatban hangsúlyozta: Magyarország számára a béke a legfontosabb.
Minden erőfeszítést meg kell tenni a háború elmérgesedése és az ellen, hogy bármely más országban konfliktus alakuljon ki. Fontos, hogy minél hamarabb fegyverszünet, majd pedig béke legyen Ukrajnában
– tette hozzá. Beszámolt arról is, hogy a Schengeni Információs Rendszer második generációja (SIS II) két napja kezdte meg működését.
A rendszer használata a határvédelem szempontjai mellett a határon átnyúló, nemzetközi bűnözés elleni fellépés miatt is fontos, ugyanis a biometrikus azonosítók tagállamok közötti megosztása segítségével könnyebb lesz beazonosítani azokat az elkövetőket, akiket ismeretlen tettesként tartanak nyilván valamely országban
– tette hozzá a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Rosta Tibor
László54
2023-03-10 at 14:52
T Orientál.
Amennyiben figyelemmel kisérted a hozzászólásaimat, miden alkalommal a migránsok elleni határozottabb fellépést sürgettem ill.sürgetem ami a mai napig nem történt meg!!Változatlanul megy ez a csiki-csuki(elkaplak visszakísérlek)játék amely nem oldotta meg a problémát!! Annak is oka van hogy a határvadászok között magas a leszerelők száma!
Orientál
2023-03-10 at 10:51
Sashát akkor indokot keresel hogy az eu-s balliberálisok zöldek mégagresszívebben támadjanak minket.
Orientál
2023-03-10 at 10:49
László54 Akkor te Gyurcsány gazdádat akarod Dobrev nejével együtt visszahozni ,na ezek az elvtársaid nem csak az ukrajnai háborúba akarják hazánkat belekeverni ,de pedifilek országát is akarják hazánkból csinálni ,úgy látszik te is.
Orientál
2023-03-10 at 10:45
László54 Ahol ,ja a németeknél nagy ám a diktatúra ,de van azért ellenkezője is ahogy egyesek megtették azt hogy felszínre hozták a katari és egyéb arab muszlim országok és főleg a szocialista ep-s elvtársak korrupciós ügyeiket.
László54
2023-03-10 at 06:55
Csak szavakban van meg hozzá az akarat, ugyan az a szöveg amit 10-éve Bakondi elvtárs ismétel!!
Sas
2023-03-10 at 00:33
A Macskám is védi a területét-adhat tanácsot.Neki megy.Igaz, nem kíséri vissza a kerítésen túlra a konkurens Macskát, hanem elkergeti-ez a titka.Meséld el a pártnak.
Sas
2023-03-10 at 00:19
HIHETETLEN NEHÉZ LEHET ÖSSZEHOZNI.PRÓBÁLKOZZÁL.KÍNÁNAK, ÉS SOKAKNAK SIKERŰLT.NEKTEK, NEM BIZTOS-BIZTOS NAGYON KOMPLEX FELADAT.AGY KELL HOZZÁ.