Pesti Srácok

Rétvári: legyünk büszkék államunkra!

Rétvári: legyünk büszkék államunkra!

A magyar állam iránti büszkeségre szólított fel csütörtökön az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat ünnepi közgyűlésén. Rétvári Bence közölte: míg a történelem süllyesztőjében sok állam tűnt el, addig a magyar – a nagyhatalmi törekvések ellenére – itt van.

– mondta Rétvári. A politikus közölte: az államalapítás az egyik sorsfordító döntése volt a magyarságnak, mert anélkül a nemzet nem maradt volna fenn.

PestiSracok facebook image

– mondta Rétvári Bence.

– hangoztatta a politikus.

– közölte.

– mondta Rétvári Bence.

A közgyűlésen köszöntőt mondott Bánné Gál Boglárka, a megyei közgyűlés Fidesz–KDNP-s elnöke, valamint Csöbör Katalin, Miskolc fideszes országgyűlési képviselője. Az ünnepségen átadták a megye legrangosabb kitüntetést, a Rákóczi-láncot, amelyet Révész János, a megyei központi kórház főigazgatója kapott meg. Rétvári Bence emlékeztetett arra, hogy az egészségügyi dolgozók emberfeletti munkát végeztek a koronavírus-járvány miatt. Közölte, hogy jövőre közel 460 milliárd forintot fordít a kormány az ágazat béremelésére.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.