Pesti Srácok

Amit még Hunvald sem mert: Niedermüller több milliárdos ingatlanvagyont herdál el Erzsébetvárosban (Videó)

Az erzsébetvárosi ellenzéki vezetés megszavazta Niedermüller Péter polgármester azon javaslatát, hogy több milliárd forint értékű önkormányzati ingatlantól szabaduljanak meg a baloldali politikusok. Teszik mindezt annak érdekében, hogy a befolyt összegből látszatfelújításokat valósítsanak meg a kerületben, ezzel készülve a 2024-es önkormányzati választásokra. Ilyen brutális nagyságrendű önkormányzati ingatlankiárusítást a rendszerváltoztatás óta nem hajtott végre a VII. kerület önkormányzata. A baloldal 2019-ben úgy kezdhetett hozzá az önkormányzat vezetéséhez, hogy Erzsébetváros kasszájában 10,5 milliárd forint tartalék volt. Ezt a megtakarítást ismert baloldali szokás szerint viszont alig három év alatt teljesen felélték Niedermüllerék. Részletek a videóban!

– fogalmazott Radics Béla fideszes képviselő. A politikus szerint ez az intézkedés az erzsébetvárosi polgárok meggyalázása. A 3,5 milliárd értékű csoportos ingatlaneladási tervezet azért is botrányos, mert így a piaci értéküknél jóval alacsonyabb összegért adja el a különböző telkeket, házakat a kerület. Radics Béla elmondta, hogy ez a tervezet egy 5,6 milliárd forintos előirányzatnak az első része, vagyis ezek után még további 2,1 milliárd értékben kíván ingatlanokat eladni Niedermüller Péter. A politikus hozzátette:

PestiSracok facebook image
Az erzsébetvárosi testületi ülés megszavazta jelentős értékű önkormányzati ingatlan eladását. Forrás: képernyőfotó/onkormanyzati.tv

Nem az erzsébetvárosi ellenzék az, amelynek először eszébe jutott nyerészkedni az önkormányzati ingatlanokon. Mint ismeretes, a fővárosi önkormányzat ingatlanértékesítési tervének előterjesztéshez csatolt táblázat szerint Karácsony Gergelyék bruttó 18 milliárd forint bevételt remélnek különféle ingatlanok eladásából. Az önkormányzat összesen 61 ingatlant kíván értékesíteni, amelyek között között II. kerületi villák, újpesti, ferencvárosi, újbudai iskolák, józsefvárosi iroda és számos üres telek mellett akad szivattyúház, egykori kispesti kultúrház, kőbányai lőtér, vidéki szociális otthon, mezőgazdasági terület, kastély és ráckevei, visegrádi szórványlakások is.

Karácsonyéknak 3 év alatt sikerült csődbe vinni a fővárost

Úgy tűnik, nem jött be elég gyorsan elég pénz az ingatlanokból a fővárosnak. Ma ugyanis Karácsony Gergely sajtótájékoztatót tartott a főváros anyagi helyzetéről és bejelentette, hogy a jobboldali sajtónak megint igaza lett: Budapest csődbe ment a baloldali városvezetésnek köszönhetően. A főváros vezetése pár hónap alatt felélte a Tarlós István által hátrahagyott költségvetési többletet. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint a kormány 148 milliárdot vett el Budapesttől; ez okozza a nehézségeket. A Tarlós István által hátrahagyott 180 milliárd forintról sorsáról – ami az általa említett összegnél önmagában jóval nagyobb –, valamint a rekord iparűzési adóbevételekről azonban nem tett említést.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.