Pesti Srácok

Ismét megrohanták volna a Karmelitát a diáktüntetők, csak menet közben elfogytak (Videó)

Csütörtökön a Belügyminisztérium előtt próbáltak rendszert dönteni a diáktüntetetők, akik a mérsékelt érdeklődést észlelve inkább spontán utcabálba fojtották bánatukat. A szokásos rigmusok skandálását követően az apátiába fulladó utcabuliból néhányan inkább mégis a Karmelita kolostor felé vették az irányt, útközben azonban elfogyhatott a maradék lelkesedés is: stábunk csak a keddi virrasztás után csomagoló négy diákkal – és a tüntetőket messze meghaladó számú turistával – találkozott a Várban. Ők azt mondták, nem szívesen látták volna a minisztériumnál demonstrálókat, mivel azok egy része erőszakos tüntető, ráadásul a politika is beférkőzött a soraikba. Jelen esetben mondjuk inkább kiférkőzött, hiszen Hajnal Miklós például már a rendezvény hivatalos programjának kétharmadánál sietve távozott a tüntetésről. Úgy tűnik, lassan a Momentum is kinövi a demonstrációkat – ez pedig minden érintett kapcsán sokatmondó.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

20230601_170801_HBC_3844
20230601_170822_HBC_3846
20230601_170849_HBC_3847
20230601_170925_HBC_3853
20230601_171057_HBC_3866
20230601_171214_HBC_3878
20230601_171353_HBC_3886
20230601_171542_HBC_3890
20230601_172623_HBC_3900
20230601_172933_HBC_3943
20230601_173337_HBC_3960
20230601_174022_HBC_3973
20230601_174114_HBC_3975
20230601_174143_HBC_3979
20230601_174303_HBC_3980
20230601_174307_HBC_3981
20230601_174707_HBC_3996
20230601_175023_HBC_4026
20230601_175538_HBC_4055
20230601_175552_HBC_4061
20230601_175603_HBC_4064
20230601_175647_HBC_4076
20230601_175825_HBC_4079
20230601_180847_HBC_4087
20230601_181209_HBC_4169
20230601_181230_HBC_4115
20230601_181337_HBC_4118
20230601_181430_HBC_4120
20230601_181618_HBC_4124
20230601_181918_HBC_4128
20230601_182301_HBC_4135
20230601_185434_HBC_4164
20230601_190238_HBC_4179
20230601_190312_HBC_4189
20230601_190358_HBC_4194
20230601_190447_HBC_4211
20230601_191232_HBC_4260
20230601_191302_HBC_4270 1
20230601_191655_HBC_4275
20230601_191753_HBC_4279
20230601_191839_HBC_4283
20230601_194640_HBC_4289
20230601_194702_HBC_4290
20230601_202330_HBC_4310
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.