Pesti Srácok

Varga Judit a budapesti konzervatív csúcson: Brüsszelben a demokrácia kiszervezése, kiüresítése zajlik (Videó)

Az Európai Konzervatívok csütörtökön és pénteken, Budapesten tartottak nemzetközi szemináriumot, az eseményt értékelendő Varga Judit, Németh Zsolt és Ian Lidell-Grainger tartott sajtótájékoztatót, ahol Európa jövőjéről, és a konzervatív erők jövő évi EP-választásra való készülődéséről beszéltek. Az Európai Konzervatívok elnöke, Lidell-Grainger szerint a baloldal is kezdi komolyan venni a nemzetközileg összefogó konzervatívokat, míg Németh Zsolt úgy fogalmazott, „valami nagy dolog készül az európai színen” és a meggyengült EPP helyén egy új konzervatív erőtér formálódik. Varga Judit szerint Európa igazi urai a nemzetállamok, ennek pedig így is kell maradnia, hiszen ez a demokratikus működés alapja. Ehhez képest Brüsszelben éppen az ellenkezője, a demokrácia kiüresítése zajlik.

Más témák mellett a migrációról és a konzervatív egység további erősítésének kilátásairól volt szó azon a tanácskozáson, amelyet az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlésében működő Európai Konzervatívok - Demokratikus Szövetség frakciója tartott pénteken Budapesten.

- emelte ki Varga Judit igazságügyi miniszter az eseményt követő sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta, a migrációs fenyegetés nagyon komoly veszélyt jelent a kontinens jövőjére, miközben "az európai politika balliberális erői, az Európai Bizottság javaslataiban továbbra is pozitív színben kezeli a problémát, amivel az európai állampolgárok érdekei sérülnek".

PestiSracok facebook image

Ian Liddell-Grainger, a frakció brit vezetője arról beszélt, hogy a konzervatív erők egyre erősebbek Európában. Hozzátette: az Egyesült Királyság az EU-ból kilépett, de Európát nem hagyta el, és a 46 tagállamból álló Európa Tanács rendkívül fontos fóruma az állampolgárok képviseletének.

- jegyezte meg.

Németh Zsolt, az ET konzervatív frakciójának helyettes vezetője azt mondta, Európa konzervatívjai egyesülnek, ez a program, és céljuk az, hogy a jövő júniusi EP-választásokon tovább erősödjenek, majd az európai pártcsaládok erősorrendjében a konzervatívok előrelépjenek a második helyre.

- fogalmazott. Megjegyezte, hogy Európa és az Egyesült Királyság kapcsolatait szorosabbra kell fűzni.

A budapesti megbeszélésen jelen volt az ET Parlamenti Közgyűlésében nem tevékenykedő, a VOX pártot vezető spanyol Santiago Abascal, Tom Van Grieken, a belgiumi Flamand Érdek vezetője, valamint az európai konzervatív család tagpártjainak számos ET-képviselője.

Egy újságírói kérdésre válaszolva Ian Liddell-Grainger azt mondta, a populizmus brit értelmezésben ahhoz járul hozzá, hogy az európaiak jobban megértsék a migrációt, a szabadságot, tisztában lássák Európa jövőjét. Németh Zsolt ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a Európai Konzervatívok és Reformerek Képviselőcsoport (ECR) egyre több kormányzó erővel bővül.

Szintén a sajtó jelen lévő képviselőjének felvetésére Varga Judit kiemelte: Magyarország felkészült, és kellő tapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy 2024 második felében ellássa az EU-ban az Európai Tanács elnökségét. Megjegyezte, hogy ezt 2011-ben már bebizonyította.

- jelentette ki az igazságügyi miniszter.

Mint elhangzott, az ET Parlamenti Közgyűlésének konzervatív csoportja története során először tartott tanácskozást Budapesten.

Fotó:MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.