Pesti Srácok

Öt perc – Ukrajna beperelne minket, amiért nem képviseljük elég lelkesen az amerikai érdekeket

Másra nem tudunk következtetni a hét bombahíréből, mint hogy Ukrajna beperelne minket, amiért nem képviseljük elég lelkesen az amerikai érdekeket. Legalábbis az ukrán gabonaexportot korlátozó magyar-lengyel- szlovák határozat más miatt nem igazán szúrhatná Zelenszkijék szemét, hiszen az árut az eredeti tervek szerint a harmadik világ országainak piacaira szánták. Aztán Európa végtelen önsanyargatásában beengedte azt saját piacára. Ezzel csak két probléma van: a dömpingárú agyonverte az európai mezőgazdaságot, ráadásul a gabona jórésze amerikai, génmódosított termék. De persze ha az ukrán, bocsánat, az amerikai érdek úgy kívánja meg, akkor az jó lesz nekünk.

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.