Pesti Srácok

Van, akinek fel sem tűnik, milyen drága az üzemanyag, de ez még csak a kezdet (VIDEÓ!)

Az energiaválság kezdetén az egyre magasabb üzemanyagárak ellen a magyar kormány a benzinárstoppal védekezett, ezért egy évig 480 forint/literért tankolhattak a magyar rendszámú autók az országban. Ennek a jólétnek viszont tavaly decemberben véget kell vetni, így már mi is piaci áron vásárolunk, jelenleg ezért a benzin literenkénti ára már 600 forint fölé kúszott hazánkban. Ennek ellenére van még minek örülnünk, ugyanis a németeknél 722, a hollandoknál 802, a franciáknál pedig 739 forint egy liter üzemanyag, amíg Oroszországban 240 forint mindez. Ennek ellenére a magyar utak tele vannak, ezért megkérdeztünk néhány budapesti autóst, hogy mit szólnak a magas árakhoz. Volt, aki nem tudta, hogy mennyibe kerül az üzemanyag, volt, akit pedig nem érdekelt, mert úgyis a cég fizeti a tankolását. Dr. Tóth Máté energiajogász viszont elmagyarázta, hogy miért is kell ennyit fizetnünk – és nem, nem a kormány, a Mol és az adó miatt –, valamint megtudtuk azt is, hogy ez még csak a kezdet, az árak még feljebb szöknek majd. Mivel mindeközben a kormány az egy számjegyű inflációért küzd, Tóth Máté szerint el kell majd gondolkodni valamilyen megoldáson, hogy az üzemanyag drágulása miatt a termékek ára ne nőjön tovább. A jövőben pedig a villamos energiával működtetett autók hozhatnak árcsökkenést, de ez a távoli jövő.

Forrás: videókivágás

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.