Pesti Srácok

"Kizárt" – Vitézy Dávidot kérdeztük arról, tervez-e beszállni az országos politikába

Stábunk ellátogatott Vitézy Dávid utcafórumára, hogy feltegyünk néhány kérdést az LMP főpolgármester-jelöltjének kampányára, a meghirdetett 101 pontos programra, illetve a jelenleg Budapesten uralkodó állapotokra vonatkozóan. Szóba került a Lánchíd-botrány, a fővárosi közlekedés központi problémái, de az is, hogyan kíván a "két nagy táboron" kívüli jelöltként lavírozni, ha támogatói nem is olyan régen még a baloldali összefogás csapatában játszottak.

Bár kijelentette, hogy ellenfeleiről nem szívesen beszél a kampány során, azért Karácsony és a Lánchíd-botrány kapcsán Vitézy Dávid kijelentette portálunknak: az ügyben mindent meg kell tenni, hogy felelősségre vonják azokat, akik besározódtak. Mint mondta, a felelősség a hatóságok kezében van, azoknak kell eljárniuk az ügyben és felderíteni a főpolgármester kapcsolatát a botrányhoz.

Mivel Vitézy nagy hangsúlyt fektet arra, hogy – mint fogalmazott – a "két nagy politikai blokkon" kívüli vezetőre van szükség Budapest vezetéséhez, így megkérdeztük tőle, hogyan értékeli azt, hogy az őt támogató párt része volt az egyik blokknak, nevezetesen 2022-ben, az önkormányzati választáson az ellenzéki összefogás tagjaként indult. Az LMP főpolgármester-jelöltje szerint ez az országos politika nem volt egyenlő a jelenlegi kampányukkal. Mint mondta, akkor még ő is a Fidesz színeiben dolgozott, a jelenlegi választásra pedig a fővárost a szeme előtt tartva készül. Kérdésünkre, hogy győzelme esetén belevágna-e az országos politikába, kijelentette, hogy ezt kizártnak tartja. Ennek kapcsán példaként felhozta Karácsony Gergelyt is, aki bár többször kijelentette, hogy nem kíván távozni Budapest éléről és nincsenek miniszterelnöki álmai, azért mégis elindult az előválasztáson.

PestiSracok facebook image

– emlékeztetett Vitézy.

A 101 pontos programra vonatkozóan több kérdéssel is fordultunk a főpolgármester-jelölthöz. A legégetőbb problémák, mint a parkolás megoldása, illetve a tömegközlekedés biztonságossá tétele is felmerült, amelyek kapcsán Vitézy szintén komoly terveket dédelget, és általános átszervezések szükségességével számol.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.