Pesti Srácok

Kormányszóvivő a kínai elnök magyarországi látogatásáról: Kína a béketábor legerősebb országa (Videó)

Másfél tucatnál is több megállapodásra kerülhet aláírás a kínai elnök magyarországi látogatása során – derült ki Vitályos Eszter kormányszóvivő keddi sajtótájékoztatóján. Vitályos elmondta azt is: a gazdasági kapcsolatokon túl szintén kapcsolódási pont, hogy Kína is a béketábor tagja, annak egyik legerősebb országa. Emellett szintén közös pont a családok kiemelt szerepe a két kormányzat politikájában.

Orbán és Hszi Csin-ping legutóbb 2023 októberében, Pekingben találkozott. A kínai elnök a koronavírus-járvány óta először jár Európában. A kínai elnök európai körútján csupán két uniós országban, Franciaországban, valamint Magyarországon tesz látogatást, ezen kívül Szerbiában vizitál a keleti óriás vezetője. A látogatás apropójából tartott sajtótájékoztatón Vitályos Eszter kormányszóvivő a találkozó hátteréről szólva elmondta: Orbán Viktor és Lévai Anikó, valamint a kínai elnök és felesége közös vacsorán is találkoznak.

Vitályos ismertette: 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra, amelynek köszönhetően Magyarország a világ egyik éllovasa lett az elektromos autók gyártásában. Hozzátette: a Kína Magyarországgal szembeni bizalmát mutatja a BYD és a CATL beruházása.

Mint fogalmazott, a két ország együttműködésének fontos eleme a Kína–Közép-Kelet-Európa fórum, amely kulturális programokban biztosít kapcsolatot, valamint a turizmus terén is virágzó kapcsolat van a két ország között.

PestiSracok facebook image

Megjegyzte: mintegy másfél tucat megállapodásra kerül szignó a látogatás során, amelyek közül kiemelkedik az Egy övezet, egy út kezdeményezéshez tartozó, amelyben infrastrukturális és energetikai megállapodások is szerepelhetnek. Ennek részleteiről a csütörtöki Kormányinfón lehet részleteket megtudni.

A kormányszóvivő azt is hangsúlyozta: a gazdasági kapcsolatokon túl szintén kapcsolódási pont, hogy Kína is a béketábor tagja, annak egyik legerősebb országa. Emellett szintén közös pont a családok kiemelt szerepe a két kormányzat politikájában.

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.