Pesti Srácok

Nem tette ki az ablakba pákai beszédét: Magyar Péter már nemcsak azt tagadja, hogy pénzügyi pozícióba emelte volna barátnője édesanyját, de azt is, hogy börtönben ült volna S. Mária (Videó)

Viszonylag nehezen értelmezhető interjút adott a PestiSrácok.hu-nak Magyar Péter, akit többek között arról kérdeztünk pákai fellépése során, hogy miért kerülhetett pénzügyi vezetői pozícióba pártján belül az az S. Mária, aki pilótajátékkal 7 milliárd forintot csalt ki ártatlan emberektől, és aki nem mellékesen aktuális barátnőjének, Vogel Evelinnek az édesanyja. Magyar szerint minden, beleértve a börtönbüntetés tényét csak rágalom, ezért mindenkit, aki pártjának viselt dolgaival foglalkozik, feljelenti. Az ellenzéki messiás ezúttal "csak" egyszer pöccent be és kezdett kiabálni, ezúttal új feldolgozási mechanizmust választott: remegését csillapítandó, a szónoklat ideje alatt két kézzel fogta a mikrofont, beszédének jelentős részét pedig nem is igazán a megjelenteknek, sokkal inkább stábunknak intézte. Furcsaság azonban, hogy éppen ezt, a pákai beszédét nem tette ki Magyar Péter a közösségi oldalára.

– köszönt el stábunktól Magyar Péter, a Tisza párt alelnöke, akivel a Zala vármegyei Pákán sikerült néhány szót váltania a PestiSrácok.hu stábjának, és amely beszélgetést fent tettük közzé a vágatlan, titkosszolgálatilag blokkolatlan (sic!) formában.

Ebből kiderül, hogy Magyar jelen állás szerint nem venné fel az EP-mandátumát, amennyiben pártja helyet szerezne Brüsszelben, azonban kategorikusan nem zárta ki, hogy ezen ígéretet nem szegi meg. Emlékezetes: a februári "kicsekkolós" interjúban még arról beszélt, egyáltalán politikai pályára sem biztos, hogy lépne, azóta pedig páros lábbal és régi baloldali figurákkal szállt tövig a közéletbe.

PestiSracok facebook image

A Publicus felmérésére, miszerint Magyar képtelen megmozgatni a Fidesz-szavazók 92 százalékát, és csak 1–1 százalék szavazna biztosan, vagy talán rá egy most rendezett országgyűlési választásokon, úgy reagált: most van 1,5 millió szavazója, a Fidesznek 2,2, ami "lőtávolság". Arra az összefüggésre azonban azzal nem adott feloldást, hogy az a 1,5 milliós szavazóbázis miért hasonlít kísértetiesen a mindenkori ellenzék szavazóbázisára. A Publicus felméréséből ugyanis ez rajzolódik ki.

Az S. Mária-üggyel kapcsolatban már ennél is élesebb törésvonal keletkezett az emlékezetben, hiszen Magyar nemcsak azt tagadta le, hogy barátnője édesanyja úgy lett volna gazdasági vezető pártjában, hogy gazdasági bűncselekmény miatt ült 4 évig fegyházban, de magának a bűncselekménynek a tényét is vitatta. Holott emlékezetes: a teljes magyar nyilvánosság (kis késéssel a baloldali sajtó is) beszámolt arról, hogy emberek életének tönkretétele szárad Magyar Péter élettársa, Vogel Evelin édesanyjának lelkén, aki most a baloldal új messiásának a gazdasági ügyeit intézi, titkárságát vezeti.

Csak nemrég szabadult, miután négy évet ült fegyházban Magyar Péter gazdasági vezetője piramisjáték miatt – írta a Metropol saját értesüléseire hivatkozva. Sájer Mária Judit nemrég jött ki a legsúlyosabb büntetés-végrehajtási intézményből, a fegyházból, ahova egy bűnszervezet fontos tagjaként 1200 ember meglopásáért, gátlástalan átveréséért került.

– írta a lap.

Útban volt a templom: a templomi menetelők direkt oda rakták a menetet, ahol ők alaírást gyűjtöttek

Magyar kérdésünkre szót ejtett a putnoki templomi menetnél történt üvöltözésről is, ahol egy ünnepi csoport tagjaival kiabált, miközben azok elhagyták a templomot. Magyar szerint ő csak a putnoki polgármester szavait idézte, amikor guillotine-ozásról értekezett egy templomi menet résztvevőinek, amivel azt akarta érzékeltetni, hogy a városvezetőnek nincs helye a közéletben. Arra kérdésre azonban, hogy ezt miért egy templomi menet során, a résztvevőket is gyalázva kell tenni, hajmeresztő választ adott Magyar, miszerint

Tehát végül is az hibázott, aki oda építette a templomot, ahol éppen Magyar Péterék aláírást gyűjtöttek. Legalábbis más megfejtést nem tudunk ehhez a logikai feladványhoz.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.