Pesti Srácok

Egyre több egykori és jelenlegi jobbikos politikus bukkan fel Magyar Péter támogatói között

Egyre több egykori és jelenlegi jobbikos politikus bukkan fel Magyar Péter támogatói között

A Mandiner cikkében emlékeztet: maga a pártelnök, Gyöngyösi Márton már tavaly az amerikai követségen egy széderesten éppen Magyar Péter jobbkeze, Nagy Ervin mellett foglalt helyet. Azonban sorozatunk első részében – a szintén exjobbikos hátterű Iránytű Intézet mellett – három olyan helyi jobbikos politikust mutattunk be, akik immár Magyar Péter szervezkedését segítik. Most egy sor további jobbikos politikus fotóival igazoljuk, hogy úgy tűnik, egymásra talált a végleg baloldalra sodródott párt hátországának több tagja, és az érdemi szervezet nélküli politikus.

Varga Judit exférje még be sem jelentette politikusi ambícióit, de már tárgyalt Sas Zoltánnal (az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának jobbikos elnökével), aki szerint nemzetbiztonsági relevanciája lehet Magyar állításainak. Ez a gyanú persze azóta sem igazolódott.

Beleznay Zsuzsanna jelenleg is jobbikos színekben dolgozik Terézváros alpolgármestereként. Magyar Péter – a március 15-i tüntetés után – aláírta a mozgalom által kezdeményezett, „Stop 5000” nevet viselő, kamarai hozzájárulás eltörlését célzó petíciót, melyről éppen Beleznay posztolt közösségi oldalán. Beleznay egyébként rendszerint lájkolja Magyar Péter posztjait, míg utóbbi eltűrte, hogy a rendezvényén a jobbikosok aláírásokat gyűjtsenek.

Egy másik jobbikos, Szarka Barbara 2022-ben még küldöttként vett részt Jakab Péter Jobbik-elnökké történő újraválasztásában. Szarkát jelenleg független jelöltként vették nyilvántartásba a 2024-es önkormányzati választásra, azonban a Facebook-oldala szerint az Együtt Nyíregyházáért színeiben kampányol. Mindeközben nyilvánosan Magyar Péter pártja mellett áll: megosztotta a Tisza Párt programjának egy részletét, kommentelt Magyar Péter egyik bejegyzése alá, amely az Iránytű Intézet legutóbbi közvélemény-kutatását tartalmazta, és gratulált a Tisza Párt EP-képviselőjelöltjeihez.

PestiSracok facebook image

Magyar Péter együtt fotózkodott László Károllyal, a bajai Bácskaiak a városért Egyesület polgármesterjelöltjével, s Preininger Rozáliával is, aki az egyesület képviselőjelöltje. László Károly nem sokkal ezelőtt még a DK-ban politizált, míg Preiningert a 2021-es baloldali előválasztáson a Jobbik jelölte és támogatta. A hölgy 2021-ben részt vett a baloldali előválasztáson is, és a Jobbik frakcióját választotta volna, ha a 2022-ben országgyűlési mandátumot szerzett volna.

Maradva Bács-Kiskun vármegyében, Harkai Péter még mindig aktív jobbikos politikus, ő a kiskunhalasi szervezet elnökhelyettese. 2014-ben jobbikos színekben indult az önkormányzati választáson, majd 2019-ben Márki-Zay Péter mozgalmának színeiben jutott be a kiskunhalasi képviselő-testületbe. Mindazonáltal továbbra is jobbikosnak számít, a 2024-es önkormányzati választáson az MSZP-DK-Jobbik-jelöltjeként indul.Bár Harkai Facebook-oldalán Róna Pétert és a Jobbik–Konzervatívokat is reklámozza, de Magyar Péterről szintén tesz közzé rendszerint pozitív tartalmú posztokat, és fotói alapján ugyancsak ott volt Magyar budapesti rendezvényén. Harkai aktivistatársa, Kardos Ibolya az egyik napon még Kiskunhalason tűnt fel a Jobbik–Konzervatívok standja mögött, aláírásokat gyűjtve, majd a következő napon már Magyar Péter standjánál készült róla kép, Kiskunmajsán.

A nagykövet és a Jobbik

Korábban arról írtunk, talán nem volt véletlen az a vacsora az amerikai nagykövetnél. Azt ugyan nem tudhatjuk, hogy miről beszélgetett Gyöngyösi Márton és David Pressmann, de az tény, hogy a balra tolódott Jobbik most ugyanúgy beállt a legújabb ellenzéki messiás mögé, mint az amerikai nagykövet többi vendége.

A Mandiner úgy értesült, hogy jobbikos múltú szereplők is felbukkantak Magyar mögött. Egyikük Illyés Zoltán, aki több alkalommal is jobbikosként indult Újpesten a választásokon, mindannyiszor sikertelenül. A helyi sajtó szerint Illyés még 2024 februárjában is a Jobbik–Konzervatívokat képviselte egy rendezvényen.

Külön érdekesség, hogy 2012-ben Illyés a budapesti Jobbik IT szervezőjeként kritikusan írt arról, hogy „a fiatalok tömegeit kényszerítik már életük hajnalán eladósodásra a Diákhitel útján”, miközben néhány évvel később Magyar Péter éppen a Diákhitel Központot vezette. A lap forrásai szerint szintén Magyar környezetében működött az elmúlt hetekben az óbudai Lados János is.

Lados a 2010-es önkormányzati választásokon a Jobbik színeiben indult a XI. kerületben képviselőként, de nem szerzett mandátumot. 2020 óta felügyelőbizottsági tag a Zsombolyai Kft. nevű újbudai önkormányzati cégben. Márciusban pedig Z. Kárpát Dániel jobbikos országgyűlési képviselő társaságában bukkant fel a totális érdektelenségbe fulladt fővárosi traktorostüntetésen. Érdekesség, hogy egy ilyen nevű ember teljesítette 2022-ben a fővárosi Kitörés 25 túrát, ahol egyébként pár éve még maga Z. Kárpát Dániel is szónokolt.

(Mandiner / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)
Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.