Pesti Srácok

RMDSZ-elnök: fontos, hogy erős közösségként lássa a román állam a romániai magyarságot

RMDSZ-elnök: fontos, hogy erős közösségként lássa a román állam a romániai magyarságot

Ha erős, életképes közösségnek látja a román állam a romániai magyarokat, másképp viszonyul hozzájuk, ezért fontos, hogy minél többen vegyenek részt a romániai népszámláláson és vallják magukat magyarnak – mondta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az M1 aktuális csatornán hétfőn.

A politikus közölte: mindenkit arra biztatnak, hogy éljen a népszámlálási kérdőív online kitöltésének lehetőségével; erre május 16-áig van lehetőség. Azt mondta, tíz évvel ezelőtt 1 millió 260 ezren vallották magukat magyarnak, ami "irányadó szám"; most ki fog derülni, hányan vannak, ami meghatározza a következő tíz év etnikumhoz köthető közpolitikai kérdéseit, a nyelvhasználatot, az anyanyelvi oktatást vagy az állami támogatás mértékét.

– jegyezte meg.

PestiSracok facebook image

– mondta a politikus. Felhívta a figyelmet arra: fontos, hogy minden kérdésre válaszoljanak, mert a kérdőív utolsó részében vannak az etnikai, vallási identitásra vonatkozó kérdések. Az RMDSZ elnöke azt kérte, mindenki vallja magát magyarnak, és jelezte: a kérdőíven "alkategóriaként" lehetőség van annak megvallására is, hogy valaki székely, partiumi, kalotaszegi, vagy például széki.

– tette hozzá. Kelemen Hunor szerint ugyan minden településre figyelnek, hogy minél többen töltsék ki a kérdőívet, de most a városban élőkre kell koncentrálniuk. A kisebb településeken várhatóan elérik, hogy az ott élő magyarok 45–50 százaléka online töltse ki a kérdőívet, és ezeken a kisebb településeken a kérdezőbiztosok majd a személyes megkeresés időszakában könnyebben elérik az embereket, de – jegyezte meg – a nagyvárosokban előfordulhat, hogy a kérdezőbiztos nem jut el mindenkihez, aki nem töltötte ki online a kérdőívet.

Senki nem marad ki

A politikus vendége volt a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának is, ahol szintén arról beszélt: nagyon fontos, hogy mindenki kitöltse a népszámlálási kérdőívet. Indoklásként azt is megemlítette, hogy annak az adatait, aki nem tölti ki az ívet online, és nem érik el a kérdezőbiztosok sem, majd "beemelik" más adatbázisokból, de azok nem tartalmazzák az etnikumra vonatkozó adatot.

Elmondta: tíz éve, az utolsó népszámláláskor a romániai lakosság 91–92 százalékát számolták meg, a többi lakos adatait "beemelték", etnikai identitás nélkül, és akkor így jött ki az 1 millió 260 ezer magyar. Jelezte, jelenleg 30–35 százalékos a részvétel; ezt az online kitöltés végére szeretnék 45 százalékra emelni.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kiss Gábor

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.