romániai népszámlálás
Romániai népszámlálás – Drámai méretű az erdélyi magyarság lélekszámvesztése
Drámai méretű az erdélyi magyarság lélekszámvesztése a romániai népszámlálás pénteken közzétett előzetes eredményei szerint; a fogyás mértéke jól mutatja "a magyarság ellen békeidőben folytatott csendes genocídium eredményességét" – véli az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) Országos Elnöksége.Romániában több mint egymillióan vallották magukat magyar nemzetiségűnek az idei népszámláláson
Romániában 1 millió kétezer-kétszáz személy vallotta magát magyar nemzetiségűnek az idei népszámláláson, így a magyar kisebbség a lakosság 6 százalékát teszi ki - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.Porlik, mint a szikla? - Az elmúlt tíz évben legalább kétszázezer magyar tűnhetett el Erdélyből
Lesz-e egymillió magyar Erdélyben? - ez a kérdés foglalkoztatja jelenleg a román népszámlálás kapcsán a magyar szakértőket, erről tartottak pénteken pódiumbeszélgetést Tusványoson. A nagyvárosnyi magyar erdélyi elfogyásának okairól értekező szakértők kitértek a román statisztikai módszertan kreatív megoldásaira éppúgy, mint arra, milyen következményei lehetnek helyi szinten a magyarság lélekszáma csökkenésének.Potápi Árpád János az erdélyi magyarság drámai fogyatkozásáról: csak akkor lesz jövőnk, ha a fiatalok gondolkodását sikerül megváltoztatni
A romániai népszámlálás előzetes adatai szerint kétséges, hogy egyáltalán eléri-e a magyarság lélekszáma az egymilliót, míg tíz évvel ezelőtt ez a szám még 1,2 millió fő volt. Az egy évtized alatt eltűnt kétszázezer magyar kapcsán Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár portálunknak kiemelte, az adatok tükrében az erdélyi értelmiség és politikai vezetők feladata, hogy új stratégiát fogalmazzanak meg a magyarság számára, ugyanakkor kiemelte, csak akkor lesz jövője az erdélyi magyarságnak, ha a fiatalság gondolkodását sikerül megváltoztatni.Százezer magyar felett siklik át a romániai népszámlálás
Hiába hosszabbította meg a romániai Országos Statisztikai Intézet egy héttel a népszámlálás határidejét, és tolta ki július 24-ig a személyes lekérdezéses szakaszt, a Népszámlálás.ro erdélyi honlap szerint továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy így is akár százezer magyar maradhat ki a statisztikából.Kimagasló az erdélyi magyarok részvételi aránya a romániai népszámláláson
A Népszámlálás.ro eredményei szerint mintegy hétszázezer magyar töltötte ki sikeresen az online népszámlálási kérdőívet május 27-ig, és ezzel minden előzetes becslést és várakozást meghaladt a népszámlálás első szakaszában a magyar részvétel.RMDSZ-elnök: fontos, hogy erős közösségként lássa a román állam a romániai magyarságot
Ha erős, életképes közösségnek látja a román állam a romániai magyarokat, másképp viszonyul hozzájuk, ezért fontos, hogy minél többen vegyenek részt a romániai népszámláláson és vallják magukat magyarnak – mondta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az M1 aktuális csatornán hétfőn.Romániában megkezdődött a népszámlálás önkitöltési időszaka
Megkezdődött Romániában hétfőn a népszámlálás május 15-éig tartó önkitöltési időszaka, amely alatt az ország lakosai internetes felületen, online tölthetik ki adataikat.Kelemen Hunor: a székelyek is magyarként jelöljék meg magukat a népszámláláson
A márciusban kezdődő romániai népszámláláson kiemelten fontos, hogy az erdélyi magyarok vállalják nemzetiségi hovatartozásukat, és a székelyek is magyarként jelöljék magukat az adatlapokon – hangzott el egyebek mellett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) minapi kolozsvári sajtótájékoztatóján.Ajánljuk még

















