Pesti Srácok

Romániában megkezdődött a népszámlálás önkitöltési időszaka

Romániában megkezdődött a népszámlálás önkitöltési időszaka

Megkezdődött Romániában hétfőn a népszámlálás május 15-éig tartó önkitöltési időszaka, amely alatt az ország lakosai internetes felületen, online tölthetik ki adataikat.

A koronavírus-járvány miatt tavalyról idénre halasztott "2021-es lakás- és népességösszeíráson" először van lehetősége a lakosságnak online is kitölteni a kérdőívet, vagyis először nyílik alkalom arra, hogy mindenki saját maga írja be adatait, nemzetiségét, anyanyelvét, vallását. Az is újdonság, hogy a mostani cenzus az első, amikor a hatóságok nem papíron, hanem eleve elektronikusan rögzítik a feldolgozandó adatokat. A népszámlálás a 2021. december 1-jei állapotot hivatott rögzíteni, így azok, akik azóta születtek, nem kerülnek be az összeírásba, akik viszont azóta haltak meg, azoknak az adatait be kell vezetni. A háztartások külföldön tartózkodó tagjai közül azoknak az adatait kell rögzíteni, akik kevesebb mint egy éve mentek el, illetve akik azt tervezik, hogy egy éven belül visszatérnek szülőföldjükre.

Silvia Pisic, az INS népszámlálásért felelős igazgatója a Hotnews.ro hírportálnak elmondta: kétféle adatlap létezik. Egy "hosszú", amelyben a lakásra vonatkozó kérdések is szerepelnek – ezt a háztartás egyetlen tagjának, a "családfőnek" kell kitöltenie – és egy "rövid", amelybe csak a személyes adatokat kell beírni. Az önkitöltéshez a www.recensamantromania.ro honlapon tehát első körben a családfőnek kell regisztrálnia, és megadnia – jelen lévő vagy időszakosan távol tartózkodó – lakótársai személyi számait is. Ezután minden bejelölt személy számára külön kérdőív érkezik a megadott e-mail címre: ezeket aztán mindenkinek ki kell töltenie. Az online kitöltés egyik előnye az, hogy a népszámlálási szoftver kiszűri az evidens hibákat – például egy 1980-ban született lakos nem írhatja be, hogy 1985-ben érettségizett – és a hiányos adatközlésre is figyelmeztet. A rendszer a megadott e-mail címen küld belépési elérhetőséget és visszajelzést is arról, hogy sikeres vagy sikertelen volt-e az önkitöltés. Az előző oldalakon hibásan kitöltött mezőket csak úgy lehet javítani, ha az ember elölről kezdi a kitöltést – magyarázta az igazgató.

A statisztikai intézet (INS) által kidolgozott online felület lehetővé teszi, hogy a nemzeti kisebbségek a saját anyanyelvükön töltsék ki a kérdőíveket, amelyeket 16 nyelven lehet elérni, köztük magyarul is. A cenzus önkitöltéses szakaszában is lehet segítséget kérni, például ott, ahol az önkormányzatok népszámlálási összeíró pontokat alakítanak ki azoknak, akik otthon nem rendelkeznek internethozzáféréssel vagy nem tudják egyedül kitölteni adataikat. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) népszámlálási munkacsoportja is toborzott önkénteseket minden olyan településen, ahol ötvennél több magyar él, akik segíteni tudnak az önkitöltésben. A cenzussal kapcsolatos összes tudnivalóról az RMDSZ által létrehozott nepszamlalas.ro honlapon is lehet tájékozódni. A hagyományos személyes lekérdezési időszak május 16. és július 17. között lesz, amikor a népszámlálási biztosok otthonukban keresik fel az embereket. Akiknek az adatait sem az önkitöltéses időszakban, sem a számlálóbiztosok terepmunkája során nem pontosítják, azokról az adminisztratív nyilvántartásokban szereplő adatbázisokból emelnek be információkat az összeírásba. Nekik azonban nem lesz nemzeti, nyelvi vallási identitásuk, így, ha kisebbségi közösségek tagjai mulasztják el az adatközlést, akkor azzal közösségük hivatalosan kimutatott részarányát rontják. A romániai településeken a népszámláláson megállapított etnikai arányoktól függ, hogy egy kisebbségnek joga van-e anyanyelvű ügyintézésre és köztéri feliratozásra. A legutóbbi, 2011-es népszámláláson Románia 3181 településéből 324-ben haladta meg a magyarság aránya a hivatalos anyanyelvhasználatra jogosító húszszázalékos küszöböt.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kiss Gábor

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.