Pesti Srácok

Százezer magyar felett siklik át a romániai népszámlálás

Százezer magyar felett siklik át a romániai népszámlálás

Hiába hosszabbította meg a romániai Országos Statisztikai Intézet egy héttel a népszámlálás határidejét, és tolta ki július 24-ig a személyes lekérdezéses szakaszt, a Népszámlálás.ro erdélyi honlap szerint továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy így is akár százezer magyar maradhat ki a statisztikából.

A kolozsvári Közpolitikai Elemző Központ Egyesület által indított honlap arra figyelmeztetett szerdán, hogy az elmúlt hetekben nagyon lassan haladt a népszámlálás személyes lekérdezésen alapuló szakasza, és ebben a szakaszban a lakosságnak minimális lehetősége volt arra, hogy segítse az összeírás folyamatát. Most azonban újra lehetőség nyílik a még meg nem számolt lakosság aktív részvételére. Sok településen újra megnyitották ugyanis az összeírópontokat, ahol számlálóbiztos rögzíti a jelentkezők adatait. Ugyanakkor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megyei, és területi szervezeteinél is lehet jelezni, ha valahol még nem járt a számlálóbiztos. A szövetség irodái abban segítenek, hogy értesítik a jelzett lakcímnek megfelelő körzet számlálóbiztosát – írja a Híradó.hu.

A honlap összesítése szerint kedvezőtlenül alakultak a számok a jelentős magyar lakossággal rendelkező megyékben. Kolozs megyében a feltételezett lakosság 26 százalékát, Marosban és Szatmárban 20, Biharban 15, Hargitában 14, Szilágyban 13, Kovászna megyében pedig 12 százalékát nem sikerült még megkérdezni. A nyilvántartásba nem vett lakosság sorában pedig megyénként akár több tízezer magyar nemzetiségű is lehet. Amint a kampány során korábban többször elmondták: azoknak az adatait, akik létezésének nyoma van a különböző állami és szolgáltatói adatbázisokban, de akiket nem sikerült megszámolni, ezekből az adathalmazokból fogják beemelni a népszámlálás adatai közé. Az így pótolt adatok azonban már nem térnek ki az illető személy nemzeti és vallási identitására, anyanyelvére. Márpedig Romániában azokat a kisebbségeket illetik meg nyelvi jogok egy-egy településen, amelyek helyi aránya meghaladja a húsz százalékot. A népszámlálási hiányosságok akár azt is eredményezhetik, hogy egy-egy településen a küszöbérték alá süllyed a magyarság aránya.

A Népszámlálás.ro portálon közölt adatok szerint Temesváron a lakosság mintegy 45 százaléka, Szilágysomlyón mintegy 40, Kolozsváron 36, Marosvásárhelyen 30, Gyergyószentmiklóson 28, Csíkszeredában és Szatmárnémetiben pedig 26 százaléka még nincsen összeírva. Romániában először szerveztek olyan népszámlálást, amely első szakaszában a családok maguk is kitölthették az interneten a kérdőívet. A május végén lezárult önkitöltéses szakaszban az ország becsült lakossága 46,8 százalékának az adatait sikerült összegyűjteni. Júniustól kérdezőbiztosok látogatják azokat a családokat, amelyek adatai korábban nem kerültek be vagy hiányosan kerültek be a statisztikába.

PestiSracok facebook image

Forrás: Híradó.hu; Fotó: MTI/Veres Nándor

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.