Pesti Srácok

Porlik, mint a szikla? - Az elmúlt tíz évben legalább kétszázezer magyar tűnhetett el Erdélyből

Porlik, mint a szikla? - Az elmúlt tíz évben legalább kétszázezer magyar tűnhetett el Erdélyből

Lesz-e egymillió magyar Erdélyben? - ez a kérdés foglalkoztatja jelenleg a román népszámlálás kapcsán a magyar szakértőket, erről tartottak pénteken pódiumbeszélgetést Tusványoson. A nagyvárosnyi magyar erdélyi elfogyásának okairól értekező szakértők kitértek a román statisztikai módszertan kreatív megoldásaira éppúgy, mint arra, milyen következményei lehetnek helyi szinten a magyarság lélekszáma csökkenésének.

Vészjósló címmel tartottak szakértők pódiumbeszélgetést a 2022-es, még mindig tartó romániai népszámlálás várható eredményéről, „Lesz-e egymillió magyar Erdélyben?” címmel. A beszélgetésen elhangzott, bár ígéretes népszámlálásnak indult az idei, hiszen már az online kitöltési lehetőség technikai feltételeit is biztosították, a gyakorlatban számtalan sebből vérzik a felmérés, amelyet jól bizonyít, hogy befejezésének végső határidejét immáron harmadjára hosszabbították meg, és a nagyobb városok lakossága – mint Kolozsvár vagy Bukarest - még így is csak 90 százalékban lesznek megszámolva. Az előadók egyetértettek abban, hogy Romániában 2002-ben értette meg a román politikai elit, hogy egyrészt nem húszmilliós többé a románság, másrészt, hogy az EU-n belül számít a lakosság száma a különböző érdekérvényesítési területek miatt, ezért a tagállamoknak az az érdeke, hogy egy reális határokon belüli magasabb arányt mutassanak ki népesség tekintetében, amely még Európa számára eladható. Az eleve kozmetikázni szándékozott népességszámra bizonyíték lehet, hogy a népszámlálásról nem indult tájékoztató kampány, és általánosságban a román politikumot is hidegen hagyja a felmérés.

A szakértők becslése szerint az erdélyi magyarság száma elérheti az egymillió főt, de ez nagyban függ attól is, hány főt sikerül végül ténylegesen megszámolni Romániában. A módszertan szerint ugyanis egy vélt 90 százalék elérése után a román statisztikusok kiegészítik majd az adatokat beemelt személyekkel, amelyeknél azonban már nem jelölik az etnikumot.

A termékenység, gyermekvállalási hajlandóság várható élettartam tekintetében nincs lényegi különbség az anyaországi és az erdélyi magyarok között – árnyalta portálunk kérdésére a romániai népszámlálás várható eredményeit Kapitány Balázs, a KSH tudományos főmunkatársa. Ugyanakkor hozzátette, többletveszteséget jelent az erdélyi magyarság számára az asszimilációs, a kivándorlási, vagy Magyarországra történő átvándorlási veszteség - ezek befolyásolják a várható adatokat, ennyiben látszik rosszabbnak a helyzet. A magyar közösség jövőjéről szólva elmondta, a kérdést területileg megosztottan kell vizsgálni, hiszen a székely területeken olyan erőteljes magyar többség van, hogy etnikai váltásra nincs reális forgatókönyv.

PestiSracok facebook image

-tette hozzá. Ugyanakkor hangsúlyozta, vannak olyan szórványterületek, ahol az elmúlt népszámlálások gyors felszámolódást mutatnak, ezért is nagyon fontosak az újabb eredmények. Kiemelte, legalább ennyire izgalmas kérdés, hogy a vegyes etnikai területeken sikerül-e stabilizálni a magyarság számát.

Vezetőkép: MTI; a kép illusztráció

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.