
Átadta a kormányalakítási megbízás dokumentumait Zuzana Čaputová szlovák államfő a szombati előrehozott parlamenti választáson győztes párt, az Irány (Smer–SD) elnökének, Robert Ficónak a pozsonyi államfői palotában, hétfőn.
Az államfő közvetlenül a megbízatás átadása előtt tett nyilatkozatában bejelentette: az alkotmány értelmében a győztes párt elnökét bízza meg a kormányalakítással, és – mint mondta – ahogy az eddig is lenni szokott, a megbízatás most is időlegesen behatárolt. Az államfő arról is tájékoztatott, hogy Robert Ficót követően még hétfőn találkozik a választáson másodikként végzett Progresszív Szlovákia (PS) vezetőjével, kedden pedig Peter Pellegrinivel, a Hang (Hlas–SD), majd a későbbiekben a mandátumot szerzett többi párt vezetőivel is. Robert Fico a kormányalakítási megbízatás átvételét követően elmondta: az államfőtől 14 napot kapott a kormányalakításra.
Nem lesz könnyű folyamat, de mindent megteszünk majd annak érdekében, hogy ezen idő alatt Szlovákiának új kormánya legyen
– jelentette ki.
A Szlovákiában szombaton megtartott előrehozott parlamenti választásokat Robert Fico pártja, az Irány (Smer–SD) nyerte, a leadott szavazatok 22,9 százalékát megszerezve, ami 42 mandátumot jelent számukra a 150 fős pozsonyi törvényhozásban. A parlamentbe összesen 7 párt, mozgalom és koalíció jutott be, 68,5 százalékos választási részvétel mellett. Az új összetételű parlamentnek 30 napon belül kell összeülnie.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Petr David Josek
angelblind652
2023-10-03 at 07:58
A szuperadm. Vera Jurova először bután gratulált neki, hogy az eu.bizottság mindent rendben talált a szlovák választás alatt. Aztán Brüsszeltől kapott egy sms-t, a medveasszony írta, hogy te hülye pcsa, miket beszélsz te már, semmi sincs rendben… Orbánék osztódással szaporodnak…
a huszados meg a többiek
2023-10-03 at 00:29
Ficónak nem lesz egyszerű dolga a sorosügynök Čaputovával társbérletben
Miki
2023-10-02 at 19:28
Igen,itt valóban szükség van némi empátiára és pragmatizmusra,nem egyszerű pálya
Sanyáta
2023-10-02 at 17:13
Remélem egy DAC mérkőzésre kimegy és nem emeli a sör árát!!!!!
Sanyáta
2023-10-02 at 17:08
Na azért ezt még várjuk ki,majd a Karmelitában kiderül, kinél van az ász!!
halacska
2023-10-02 at 16:45
Hajrá Ficó!
Orientál
2023-10-02 at 16:44
Fico Úr sikeres koalíciós tárgyalásokat kívánok néked és pártodnak.