Pesti Srácok

Romagyilkosságok: vádat emelhetnek a KBH-s tisztek ellen

Romagyilkosságok: vádat emelhetnek a KBH-s tisztek ellen

Befejezte az érdemi nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) abban az eljárásban, amelyet tavaly augusztusban hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás gyanújával rendeltek el – értesült a Magyar Nemzet. Nagy Andrea főügyészségi szóvivő közölte: az iratismertetés szakaszában lévő büntetőeljárás határidejét október 16-ig meghosszabbították, ezután dönthetnek arról, vádat emelnek-e a gyanúsítottak ellen. Hozzátette: az államtitoknak minősülő nyomozás részleteit nem ismertetik, és a KNYF a vádelőkészítés befejezése után is csak arról tájékoztat, hány személy elmarasztalását indítványozták a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsának.

A főügyészség azután rendelt el nyomozást, hogy tavaly augusztusban a Honvédelmi Minisztérium bejelentette: a romagyilkosságok ügyében súlyos mulasztásokat tártak fel a katonai elhárításnál. Ahogy arról a PestiSrácok.hu is korábban írt már: a titkosszolgálat korábbi vezetői eltitkolták a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) és a gyilkosságsorozat büntetőperében negyedrendű vádlottként elmarasztalt Csontos István kapcsolatát. A korábban katonaként szolgáló férfit ugyanis beszervezte a KBH. Csontos tartótisztje felsőbb utasításra, akarata ellenére tagadta le a kapcsolatot a beszervezett férfival, ezért H. Ernőt a büntetőügyben első fokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék hamis tanúzás miatt feljelentette. A Népszabadság két hónapja arról számolt be, hogy a KNYF által közölt gyanú egy a romagyilkosságok elkövetőinek elfogása után a Nemzeti Nyomozó Iroda megkeresésére írt válaszlevélen alapul, amelyben a katonai elhárítás emberei hazugságokat közöltek a rendőrökkel.

A Debreceni Törvényszék tavaly augusztusban hirdetett ítéletet a rasszista indítékú bűncselekmények ügyében, a bűnsegédként tizenhárom év fegyházbüntetésre ítélt Csontos mellett az elkövetéssel vádolt Kiss testvéreket, valamint Pető Zsoltot életfogytig tartó fegyházzal büntették. A vádlottak 2008–2009-ben hajtottak végre támadásokat kilenc helyszínen lőfegyverekkel, Molotov-koktélokkal romák otthonai ellen. Ennek következtében hat ember, köztük egy gyerek életét vesztette, öten pedig megsebesültek.A támadások végrehajtásához Besenyszögön hét vadászfegyvert és 25 lőszert raboltak, a gyilkosságok idején a kilenc tetthelyen összesen 78 lövést adtak le. Azt, hogy a kitől szereztek be további 150 lőszert, a nyomozás idején nem sikerült megállapítani.

PestiSracok facebook image

2009-ben merült föl először, hogy a gyilkosságsorozat egyik gyanúsítottjának kapcsolata lehet az akkori KBH-val. A hivatal akkori vezetése ezt a tényt többször is letagadta a nyomozó hatóság és az ügyet vizsgáló parlamenti albizottság előtt is, az írásbeli megkeresésekre pedig ugyancsak több alkalommal valótlan, illetve hiányos adatokat szolgáltatott.

Forrás: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.