Pesti Srácok

Romániában már be kellett fagyasztani a villamosenergia és a gáz árát

Romániában már be kellett fagyasztani a villamosenergia és a gáz árát

A román parlament ideiglenesen, öt hónapra befagyasztotta a villamosenergia és a gáz árát, és 5 százalékra csökkentette a két energiahordozó áfáját, egyben ideiglenes energiaár-kompenzációt is biztosít a fogyasztóknak. Az intézkedés hiányában a piaci árakat fizető román társadalom minden valószínűség szerint rövid időn belül szorult helyzetbe került volna, az árak befagyasztásával viszont keleti szomszédunk költségvetésére helyeződhet eddig nem látott mértékű nyomás.

A képviselőház ügydöntő jogkörrel rendelkezett, a törvényt korábban a szenátus is megszavazta, így már csak Klaus Iohannis államelnöknek kell kihirdetnie ahhoz, hogy hatályba lépjen. A jogszabály rendelkezései öt hónapra szólnak, november 1-től 2022. március 31-ig. A jogszabály szerint a szolgáltatók nem értékesíthetik a fogyasztóknak a villamosenergiát kilowattóránként 1 lejnél (1 román lej 73,85 forint) magasabb áron, a földgáz esetében 1000 kilowattóra földgáz ára nem haladhatja meg a 250 lejt. Az árak befagyasztása a lakossági fogyasztók mellett vonatkozik iskolákra, kórházakra, civil szervezetekre és egyházakra is. A fogyasztók jelentős része energiaár-kompenzációban is részesül, amit az állam fizet a szolgáltatóknak. A villanyáram esetében az állam kilowattóránként 0,29 lejt fizet a szolgáltatónak a fogyasztó helyett, a gáznál is 33 százalékkal csökken a kilowattóra fogyasztói ára az állami kompenzációnak köszönhetően.

Virgil Popescu román ügyvivő energiaügyi miniszter a parlamenti szavazás után úgy vélte, hogy a jogszabály 15 millió románnak, a lakosság 70 százalékának nyújt védelmet a téli hónapokban, hogy ne kelljen nagyobb rezsiköltséget fizetniük tavalyhoz képest az időközben jelentősen megnőtt nemzetközi energiaárak miatt.

Bende Sándor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője, az ipari szakbizottság elnöke elmondta, hogy egy háromszobás lakás 150 kilowattóra villamosenergia elfogyasztása esetén 150 lejt kellene fizetnie, amiből a kompenzáció 43,5 lej, így a számla végösszege 106,5 lej lesz. Ugyanekkora méretű lakás esetében a havi gázszámla 329,25 lejbe kerül, de a szabályozás hiányában a költség 500–600 lejre rúgna. A jogszabály emellett 19 százalékról 5 százalékra csökkentette a villamosenergia és a gáz áfáját. A törvényt üdvözölte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is, aki emlékeztetett, hogy a szövetség már júliusban javasolta az energiaárak befagyasztását és kompenzálását, ami most megtörtént.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Baranyi Ildikó

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.