Rosonczy-Kovács Mihály: az olasz baloldal arra készült, hogy az állampolgárság egyszerűsítésével, a migráció segítségével növelje szavazótáborát

Az olasz baloldal gyakorlatilag arra használja a migrációt, hogy hosszú távon a saját szavazótáborát erősítse; azt is tervezték, hogy hatalomra kerülésük esetén egyszerűsítik az olasz állampolgárság megszerzését – mondta portálunknak adott interjújában Rosonczy-Kovács Mihály, akit az új jobboldali olasz kormány nemzetközi és hazai fogadtatásáról kérdeztünk. A Nézőpont Intézet külügyi igazgatója elmondta: a Meloni-kormány ésszerű és világos irányválasztásai mellett a társadalom egyelőre értékeli azt az őszinte hangvételt is, amely a kormányfőt és a minisztereket jellemzi; a közvélemény-kutatások szerint az elmúlt hetekben tovább nőtt a Fratelli d’Italia népszerűsége. A Lengyelország- és Olaszország-szakértő hozzátette: az új olasz kormánykoalíció egyelőre tartani látszik azt az igéretét, hogy miközben jó kapcsolatokat ápol Brüsszellel, visszahozza azt a gyakolatot, hogy maga dönti el, ki léphet az ország területére.

Hogyan fogadta az új olasz kormányt a brüsszeli és európai politikai elit? Miért nem lett Salvini belügyminiszter? Hogy lehet, hogy szinte közvetlenül az olasz választások után Franciaország máris nekiment a Meloni-kormánynak és éppen a bevándorlás miatt? Betartja-e az ígéreteit Meloni, hogy Olaszország az első, de Brüsszellel is jó kapcsolatokat kell ápolni? – többek közt ezekről kérdeztük Rosonczy-Kovács Mihályt, a Nézőpont Intézet külügyi igazgatóját, Lengyelország- és Olaszország-szakértőt.

Érezhető már valamiféle változás az új, immáron megválasztott Meloni-koalíciót illetően az európai politikai közösség részéről, annak fényében, milyen támadások érték őket a választási kampányban?

A legaktuálisabb fejlemény egy komoly diplomáciai feszültség Olaszország és Franciaország között. Az elmúlt évtizedekben nem tapasztalt hangvételű üzengetések kezdődtek el egy migránsokat szállító, egyébként francia zászló alatt hajózó NGO-hajóval összefüggésben. Ez a hajó egy volt a négy egyidőben érkező közül, amely nem tehette partra a fedélzeten tartózkodókat Olaszországban. Végül Franciaország egyszeri kivétel keretében hozzájárult, hogy náluk kössön ki, de ez komoly bel- és külpolitikai feszültséghez vezetett. Korábban azt lehetett érezni, hogy Meloni leginkább Franciaország fele próbál majd nyitni. Az első nemhivatalos találkozóra is, látszólag véletlen egybeesésnek köszönhetően Emmanuel Macronnal került sor az új olasz kormány eskütétele után, Rómában. Ennek fényében ez a mostani mindenképpen egy érdekes, de annyira nem meglepő fordulat. Alighogy megalakult az új kabinet, máris érezhető, hogy a nemzetközi baloldal nyomást helyez rá, erre azért lehetett számítani. Ezzel együtt fontos körülmény, hogy míg a választások előtt Meloni egy, az európai fősodortól eltérő politikai tömörülés miniszterelnök-jelöltje volt, jelenleg egy 60 milliós ország miniszterelnöke, akinek diplomáciai szinten kijár a tisztelet, és ezt a franciák kivételével egyelőre megkapja. Meloni mindent megtesz a modus vivendi kialakításáért az európai politikában, ami nem veszélyezteti országa szuverenitását, ezért is vezetett első hivatalos útja Brüsszelbe.

Egy pillanatig még időzzünk el a tény mellett, hogy eszerint a háború, az infláció, a gazdasági regressziós félelmek mellett a Franciaország és Olaszország közötti diplomáciai üzengetés is rámutat arra: a migráció kérdése továbbra az egyik legmegosztóbb politikai kérdés az unióban…

A migráció történelmi léptékkel nézve továbbra is a háborúval legalábbis egyenlő mértékben fontos kérdéskör. Az illegális migráció elleni fellépés már a 2018–19-es, Öt Csillag Mozgalom–Liga öszvér-koalíciónak is meghatározó programpontja volt Matteo Salvini akkori belügyminiszternek köszönhetően, a szigorú bevándorláspolitika pedig azóta is a jobboldal egyik legfontosabb üzenete maradt. A kérdés tehát – legalábbis olasz viszonylatban – nem szorult háttérbe a háború miatt; tudni lehetett, hogy a jobbközép kormány megválasztása esetén Olaszország visszatér ahhoz az időszakhoz, amikor szuverén államként ellenőrizni szeretné azt, hogy ki léphet be a területére és ki nem, természetesen tiszteletben tartva a nemzetközi törvényeket. Megjegyzendő, hogy mind Olaszországban, mind Franciaországban komoly belpolitikai vetülete van a migráció kérdésének. Az olasz baloldal gyakorlatilag arra használja a migrációt, hogy hosszú távon a saját szavazótáborát erősítse; azt is tervezték, hogy hatalomra kerülésük esetén egyszerűsítik az olasz állampolgárság megszerzését. Franciaországban Emmanuel Macront nagyon komoly belpolitikai támadások érik mindkét oldalról, a francia elnökön egyszerre kéri számon a baloldal az emberi jogokat, morális kötelességeket; mindeközben az elmúlt időszakban megerősödött jobboldali Nemzeti Tömörülés azt kommunikálja, a most kikötött NGO-hajó csak az első a sok közül, és határozottabb fellépést kér számon. Macronék a saját helyzetük bizonytalansága miatt is sokkal feszültebben, érzékenyebben reagáltak, mint az talán indokolt lett volna. A francia nyilatkozatok már-már sértőek voltak, miközben az olasz belügyminiszter, Matteo Piantedosi inkább értetlenségének adott hangot, Meloni és Antonio Tajani külügyminiszter pedig aránytalannak nevezte a reakcióikat.

Ursula von der Leyen és Giorgia Meloni. Fotó: MTI

Térjünk vissza Meloni első hivatalos látogatására, Brüsszelbe, ahol viszont nagy sajtóvisszhangot kapott, hogy az olasz miniszterelnököt megváratták. Tekinthető ez diplomáciai üzenetnek, hogy Meloni az uniós politika kispadjára került?

Jellemzően az olasz baloldali sajtó próbálta úgy beállítani az esetet, mintha Meloni súlytalan politikus lenne az EU-ban. Bár nyilvánvalóan szerencsétlen esetről van szó, nagy jelentőséget felesleges neki tulajdonítani. Az lényegesen érdekesebb, hogyan igyekeztek fölnagyítani az incidenst bizonyos baloldali lapok. Persze az „elszigetelt”, „komolytalan” és hasonló jelzőkkel operáló, szuverenista politikusok elleni globalista támadások ismerősök lehetnek a magyar olvasóknak. A látogatás szimbolikus volt: Meloni gyakorlatilag békejobbot nyújtott a brüsszeli vezetés felé. Ezzel is hitelesítette azt a választási ígéretét, hogy azzal együtt, hogy az olasz nemzeti érdek az első, és nem fogja engedni, hogy máshonnan diktáljanak Olaszország számára, együttműködésre fog törekedni az európai intézményekkel. Konkrétumok nem is hangzottak el, de például Roberta Metsolával, az Európai Parlament elnökével történő találkozójukon Meloninak láthatóan sikerült megnyernie magának tárgyalópartnerét. A miniszterelnök azt nyilatkozta, nyitott fülekre talált az olasz álláspont megismertetésében. Ez tulajdonképpen azt is jelentette, hogy egyelőre távol voltak ezek az álláspontok, merthogy meghallgatták, de utána nem mondtak semmit, és nem is jelentettek be semmit közösen.

Az előzetes sajtóvárakozások szerint például szóba kellett volna kerüljön a helyreállítási alap újratárgyalásának kérdése. Ez miért olyan fontos Olaszország számára?

Meloni szeretné a jelenlegi állapotok kihívásaihoz igazítani a helyreállítási tervet, amelyet még a koronavírus okozta gazdasági válságból való kilábalásra szabtak. Mivel az energiaválság egyre égetőbb kihívás Olaszországban is, elsősorban erre a kihívásra szeretne választ adni a források segítségével. Kérdés, hogy mennyire lesz ebben partner az Európai Bizottság. Például a baloldali portugál kormány esetében a Bizottság nagyon előzékeny és együttműködő volt, a jobboldali lengyel és magyar kormányokkal szemben sokkal-sokkal kevésbé. Bár korai még jóslásokba bocsátkozni, a Bizottságnak egy idő után egyre kellemetlenebb lehet, ha egyre több kormánnyal húzódik el a megállapodás, ráadásul egyéb tényezőket is látunk. Az Európai Parlament baloldala rendszeresen erős politikai nyomás alá helyezi a Bizottságot, különösen akkor, amikor jobboldali európai kormányokkal való kapcsolattartásról van szó.

Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke és Giorgia Meloni. Fotó: MTI

Hogyan alakul a német–olasz viszony?

Németország és Olaszország gazdaságilag nagyon szorosan össze van kapcsolódva. Olaszország legfontosabb külkereskedelmi partnere Németország. A német viszony szempontjából is és általában az európai kapcsolatok szempontjából is jó taktikai lépésnek látszik, hogy a Forza Italia, tehát a három párt közül a legkomolyabb európai politikai múlttal rendelkező adja a külügyminisztert, Antonio Tajani személyében, akinek van egy személyes rangja, elfogadottsága is. Az Európai Néppárton keresztül pedig jó kapcsolatok fűzik a jelenleg ellenzékben lévő, de azért a német politikában meghatározó, nevében kereszténydemokrata CDU/CSU-hoz. A bilaterális kapcsolatokban a kormány megalakulását követő két és fél hét alatt nem történt olyan, ami túlmutatott volna az ilyenkor szokásos diplomáciai, alapvető protokolláris megnyilvánulásokon. Olaf Scholz szociáldemokrata kancellár a Twitteren és telefonon is gratulált Meloninak, egyes szociáldemokrata párttársai ezen berzenkedtek. Várhatóan lesznek viták, mivel Meloni a kampány alatt többször arra utalt, hogy Németország számos uniós szabályt megkerülve, gyakorlatilag protekcionista politikát folytat. Az olasz kormányfő nehezményezte az ezzel kapcsolatban is jelentkező európai kettős mércét.

Az olasz kormánykoalíció pártjai két különböző, de jellemzően konzervatív frakció tagjai is az Európai Parlamentben. Erősödött valamelyest a jobboldal pozíciója az EP-ben?

Ebből a szempontból a legfontosabb változás az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) erősödése, amely már három miniszterelnököt is ad Mateusz Morawiecki, Petr Fiala és Georgia Meloni személyében. Az ECR korábban egy jóval kisebb fajsúlyú pártcsalád volt, különösen a britek kilépésével gyengült meg. Annak, hogy a Meloni által elnökölt pártcsalád befolyása látványosan növekszik, minden bizonnyal lesz hatása a későbbi, 2024-es jobboldali erőviszonyokra. Az Identitás és Demokrácia (ID) és az ECR közül egyértelműen az utóbbi felé tolódik el az európai jobboldal súlypontja.

Sokan számítottak arra, hogy Salvini belügyminiszteri pozíciót kap az új kormányban. Becsapva érezheti magát a bevándorlás elleni fellépés miatt komolyan meghurcolt egykori belügyminiszter?

Számítani lehetett a Liga jelentős gyengülésére a 2018-as eredményekhez képest, így Salvini pártjának is meggyengültek a tárgyalási pozíciói. Ugyanakkor a párt megítélésem szerint ennek ellenére is nagyon jól tárgyalt a kormányalakítást megelőzően. Ők adják a képviselőház elnökét, öt minisztert, Salvini miniszterelnök-helyettes lett, a jelenlegi tárcája, az infrastrukturális és közlekedésügyi portfólió pedig összekapcsolható a migráció ügyével. Ahogy látjuk, továbbra is ezt az ügyet tematizálja a közösségi médiában. Matteo Piantedosi új belügyminiszter és Salvini közösen jegyzik a bevándorlást érintő rendeleteket is, tehát Salvini tovább tudja vinni azt a portfóliót, amely ismertté tette az olasz és nemzetközi politikában. Ez a felállás különben Meloninak sem rossz, hiszen míg ő a Brüsszellel való egyensúlyi politikát képviseli, Salvini kritikusabb hangon tematizálhatja a bevándorlás ügyét. Tőle érkeznek az olyan üzenetek, hogy amilyen zászló lobog az NGO-hajókon, annak az országnak a kikötőjébe szállítsa a fedélzetén tartózkodókat. Összességében az látható, hogy Olaszország visszatér ahhoz a 2018–19-es politikai irányhoz, amelyben alapvetés, hogy az ország dönti el, ki léphet a területére, és igyekszik megvédeni a külső határokat. Meloniék álláspontja, hogy tárgyalni kell az észak-afrikai országokkal, és ott kell kialakítani menekültkérelmeket elbíráló, úgynevezett hotspotokat, ezzel elkerülve, hogy a migránsok az életük kockáztatásával próbáljanak a tengeren át Európába jutni. Ehhez azonban források kellenek, az olasz kormánypártok pedig rendre azt hangsúlyozzák, hogy míg Törökország eurómilliárdokat kap a szárazföldi migráció féken tartásáért, a tengeri útvonalak védelmére csak 50 milliót különítettek el. Olaszország alapvetően annak az állapotnak szeretne véget vetni, hogy a tengeri úton zajló migráció terhének szinte az egésze rá nehezedik.

Giorgia Meloni és Matteo Salvini infrastruktúra- és közlekedésügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes. Fotó: MTI

Összegzésképp, mik lehetnek az olasz kormány azon rendelkezései, amelyek segíthetnek megszilárdítani a kormánykoalíciót Olaszországban? Mi vezethet egy sikeres EP-választáshoz?

Az EP-választás előtt lesz még néhány fontos megmérettetés, jövőre például tartományi választást tartanak Lombardiában. A kormánypártok szempontjából fontos lenne, hogy ne forduljanak egymás ellen tartományi szinten, mert ez minden bizonnyal az országos stabilitásra is hatással lenne. Most a legnagyobb kihívás egyértelműen az energiaválság kezelése, a Meloni-kormány ennek érdekében egy 9 milliárd eurós csomagot fogadott el a családok és a vállalkozások megsegítésére. Az olasz kormány ezzel azt kívánja üzenni az embereknek, hogy törődik a mindennapi gondjaikkal. Meloniék másik fontos üzenete az általános rend, a biztonság helyreállítása, egyik első intézkedésük az illegális rave-partik felszámolása volt, de idesorolható a migráció kezelése is. Az új kormány a pénzforgalom ésszerűsítése irányába is tett már lépéseket, és elindulni látszik egyfajta adópolitikai reform is. A kabinet várhatóan nem a megszorítások politikáját fogja követni, hanem a magyaréhoz hasonlóan az adók csökkentésével próbálja a munkaadókat, és egyszerre a munkavállalókat is segíteni. Az ésszerű és világos irányválasztások mellett a társadalom egyelőre értékeli azt az őszinte hangvételt is, amely a kormányfőt és a minisztereket jellemzi; a közvélemény-kutatások szerint az elmúlt hetekben tovább nőtt a Fratelli d’Italia népszerűsége. 

Vezetőkép: MTI/EPA/Stephanie Lecocq