Pesti Srácok

Az alvilág titkai

Felszívódott a Vizoviczki-ügy több vádlottja

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2017 november 17.
Hónapok múlva tudja csak benyújtani a fellebbezését a Fővárosi Ítélőtáblára Vizoviczki László és társai adócsalási ügyében a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu. A csúszás oka, hogy az ügy néhány vádlottjának nyoma veszett, így a bíróság kérésére a rendőrségnek kellett kinyomoznia több személy hollétét is. A fiaskó várhatóan hosszú hónapokkal nyújtja majd el az így is maratoni ideje folyó eljárást. Vizoviczkit több mint öt éve vették őrizetbe, ám a PestiSrácok.hu által megismert egyik hangfelvételből kiderül, hogy a diszkócsászár bizalmasai már a meggyanúsításuk előtt arról beszélgettek, hogy leáldozóban van a Vizoviczki-birodalom csillaga és "valakinek szúrja a szemét" Vizoviczki tevékenysége.

Portik az Aranykéz utcai robbantásról: derüljön már ki végre az igazság!

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2017 november 7.
A PestiSrácok.hu információi szerint a fekete sereg rettegett vezére, Magyar Róbert nemcsak Portik Tamást mentené az Aranykéz utcai robbantás ügyében, hanem a merénylet elkövetése miatt jogerősen életfogytiglanra ítélt Jozef Rohácot is. Magyar ugyanis azt állítja, hogy nem a szlovák bérgyilkos volt a négy halálos áldozattal járó merénylet végrehajtója. Portik Tamás védője, Szikinger István az új fejleményekkel kapcsolatban annyit mondott portálunknak, hogy az Energol-vezér azt szeretné, hogy végre kiderüljön az igazság.

Az alvilágnak és a politikának is útjában volt a felrobbantott máltai újságírónő

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2017 november 4.
Egész Európát sokkolta a hír, hogy Málta legismertebb oknyomozó újságírónője október 16-án merénylet áldozata lett. Daphne Caruana Galiziát a saját autójában, a szigetállam északi részén, Bidnija kisváros közelében, néhány méterrel az otthona mellett robbantották fel. Az oknyomozóval a terrorszervezetek és a maffia által előreszeretettel használt robbanószer, Semtex végzett. A kivégzés után a nemzetközi sajtóban szinte tényként közölték azt az eddig még nem bizonyított gyanút, hogy Galiziának azért kellett meghalnia, mert bizonyítékokat talált a helyi politikai elit és az alvilág összefonódására.

Esély Portiknak: újra nyomozni kell az Aranykéz utcai robbantás ügyében

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2017 november 2.
Perújítási nyomozást rendelt el az Aranykéz utcai robbantás ügyében a Fővárosi Ítélőtábla - tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t Szikinger István, Portik Tamás védője. Az ügyvéd azt is elmondta, hogy a táblabíróság határozata szerint a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészségnek, vagy adott esetben a rendőrségnek meg kell hallgatnia azt a Magyar Róbertet, aki szerint nem az Energol-vezér adta a megbízást a négy halálos áldozatot követelő merényletre. A hatóságnak hatvan napja van arra, hogy ezt megtegye, a bíróság pedig ezután dönt arról, hogy újra kell-e tárgyalni a büntetőpert- mondta az ügyvéd, aki abban is bízik, hogy Jozef Rohácot is meg fogják ismét hallgatni.

A börtönből, a Facebookon bírálja a pécsi kézigránátos támadás vádlottja a büntetés-végrehajtást

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2017 október 19.
Szabadon garázdálkodik egy elítélt az interneten a sopronkőhidai fegyházból. A 12 éves szabadságvesztését töltő férfi a pécsi kézigránátos merénylet egyik résztvevője volt. A 2008-as bűncselekmény következményeként ketten vesztették életüket – írja a Jogi Fórum. A férfi nagyrészt a börtönéletre panaszkodik, de olyan felvételt is közöl, amin egy haragosát fenyegeti. Az ügyben belső vizsgálat indult.

Jogerősen elítélték Vizoviczki egykori verőemberét, Tanyi Györgyöt

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2017 október 11.
Jogerősen három év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte garázdaság, testi sértés kísérlete, kábítószer birtoklásának vétsége és ittas járművezetés miatt az éjszakai élet ismert és rettegett alakját, a Lakatos Csaba hajtó elleni merényletkísérlettel is vádolt Tanyi Györgyöt a Fővárosi Törvényszék – tudta meg a PestiSrácok.hu. Vizoviczki egykori verőlegényének ezúttal egy 2014 februárjában kitört verekedés, valamint a Sinatra bárban történt lövöldözés miatt kellett felelnie.

Az elbukott kémper után vesztegetésért ítélhetik el Gyurcsány egykori kémfőnökét

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2017 október 5.
Várhatóan október 19-én hoz döntést a Gyurcsány-kormány alatt szolgálatot teljesítő, vesztegetéssel vádolt volt titkosszolgálati vezetők sorsáról a Kaposvári Törvényszék. A korábban kémkedéssel is vádolt volt NBH-vezér, Galambos Lajos és bűntársa terhére azt rója az ügyészség, hogy kapcsolatban álltak a magyar szervezett bűnözés közismert alakjával, Jakubinyi Róberttel és évekkel ezelőtt milliós kenőpénzekért cserébe akadályozták a nehézfiú ellen indított eljárásokat.

Terhelő bizonyítékok Gyurcsányról Vizoviczki kezében?

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2017 október 5.
Gyurcsány Ferenc volt kormányfővel és Juhász Ferenc egykori honvédelmi miniszterrel kapcsolatos bűnügyi adatokat és operatív információkat adott át az ügyészségnek az adócsalással és rendőrök megvesztegetésével is vádolt diszkócsászár, Vizoviczki László – ez derül ki abból a PestiSrácok.hu által megismert, évekkel ezelőtt megírt beadványból, amit a Hajógyári-sziget egykori urának egyik ügyvédje adott be az ügyészségre. Vizoviczki a kérvényben azt is vállalta, hogy a két politikus elleni büntetőeljárás során a nyomozati és bírósági szakból kimaradva, operatív együttműködőként segíti a hatóságok munkáját.

Hiába pakolt ki a maffiáról és a leszámolásokról, az ügyészség súlyosabb büntetést kér az alvilág Kisbandijára

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2017 szeptember 28.
Súlyosabb büntetés kiszabását kérte az alvilág bankárának gúnyolt Lakatos András és társai ügyében a Debreceni Ítélőtáblának megküldött indítványában a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu. Kisbandit első fokon öt év fegyházra ítélte a bíróság, mivel a vád szerint 2011 októbere és 2012 augusztusa között 21 vagyon elleni csalást követtek el, amivel 355 millió forint kárt okoztak. Úgy tűnik, Lakatossal nem bánik kesztyűs kézzel a hatóság, annak ellenére sem, hogy a férfi évekkel ezelőtt több leszámolásos ügyben is terhelő vallomást tett az olajmaffia rettegett vezérére, Portik Tamásra, de információink szerint Kisbandi megnevezte a Fenyő-gyilkosság befolyásos, büntetlen előéletű felbujtóját is.

Továbbra is maffiafőnöknek tartja Vizoviczki Lászlót az ügyészség

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2017 szeptember 14.
Nem ereszti el a bűnszervezet vádját a tavaly nyár óta 250 millió forintos óvadék ellenében házi őrizetben lévő Vizoviczki László és társai adócsalási ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) - értesült a PestiSrácok.hu. A bűnszervezeti minősítés azért lehet fontos az ügyészségnek, mivel így a diszkócsászár az elsőfokú bíróság tavasszal kiszabott hét éves ítéleténél jóval súlyosabb büntetést kaphatna másodfokon. Vizoviczki egy másik, vesztegetési ügyben is érintett, amely azonban csigalassúsággal halad. Abban a perben hamarosan a rettegett olajos vállalkozót, Portik Tamást is tanúként hallgathatják ki. Amikor a Hajógyári-sziget ura és Portik utoljára az Aranykéz utcai robbantás tárgyalásán találkoztak, a kettejük közötti vita odáig fajult, hogy kölcsönösen gyilkossági ügyekkel vádolták meg egymást.

Az ügyészség állítja, a fekete sereg vezetője blöfföl, Portik az Aranykéz utcai robbantás megbízója

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2017 szeptember 13.
Portik Tamás perújítási kérelmének elutasítását kéri a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás ügyében a Fővárosi Ítélőtáblától – tudta meg a PestiSrácok.hu. A rettegett olajmaffiózó azért élne a perújítás lehetőségével, mert tudomására jutott, hogy Magyar Róbert azt állítja, a merénylet elkövetése miatt elítélt Jozef Rohác a börtönben megnevezte neki a robbantás valódi megrendelőjét.

A fekete sereg rettegett vezérének vallomásában bízik Portik Tamás

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2017 szeptember 7.
A fekete sereg egykori rettegett vezérének a tanúkihallgatását kérvényezte Portik Tamás abban a perújítási indítványában, amit a négy halálos áldozattal járó Aranykéz utcai robbantás ügyében nyújtott be a bíróságra - értesült a PestiSrácok.hu. Információink szerint Magyar Róbert azt állítja, hogy a merénylet elkövetése miatt elítélt Jozef Rohác a börtönben megnevezte neki a robbantás valódi megrendelőjét.

Megszólalt a PS-nek M. Richárd: Őszintén megbántam, hogy balesetet okoztam!

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2017 augusztus 22.
A tragédia óta először szólalt meg a személyét érintő, médiában megjelent nyilatkozatokkal összefüggésben a PestiSrácok.hu-nak a Dózsa György úti halálos autóbaleset gyanúsítottja, M. Richárd. A hétfőn házi őrizetbe helyezett férfi portálunknak küldött levelében reagál a személyét érintő sajtóhírekre, beszél a baleset körülményeiről, saját felelősségéről, illetve arról is, őszintén megbánta, hogy tragikus balesetet okozott. M. Richárd levelét változtatás nélkül közöljük.

A kokainozás miatt is gyanúsított lett M. Richárd, a Dózsa György úti kabriós

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2017 augusztus 21.
Már kábítószer fogyasztásával elkövetett kábítószer birtoklásának vétségével is meggyanúsították a Dózsa György úti halálos autóbaleset érintettjét, M. Richárdot - tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t az ügyben nyomozást folytató Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Az éjszakai életben jól ismert férfi ugyanis a vizsgálatok szerint a tragédia előtt néhány nappal kokaint szívott.

Nem került rács mögé a Dózsa György úti kabriós - A szakvélemény szerint a Citroen sofőrje is felelős lehet?

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2017 augusztus 21.
Házi őrizetbe helyezte a két ember halálával végződött Dózsa György úti baleset gyanúsítottját hétfőn a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) - tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a nyomozás felügyeletét ellátó Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője. Gasz Péter elmondta, hogy a döntés nem jogerős, mivel az ügyészség az előzetes letartóztatás elrendeléséért fellebbezett. M. Richárdot halálos közúti közlekedési baleset gondatlan okozásával gyanúsítják. Novák Péter, a férfi védője a PestiSrácok.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy a szakértő úgynevezett osztott felelősséget állapított meg, azaz a Citroen sofőrjét is felelőssé tette a balesetért.

Őrizetbe vették M. Richárdot, a Dózsa György úti halálos baleset okozóját

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2017 augusztus 19.
Őrizetbe vette a rendőrség az éjszakai életben jól ismert M. Richárdot, a Dózsa György úti halálos baleset okozóját - írja a police.hu. A férfi vezette azt a Mercedes kabriót, amely egy Citroennel karambolozott a fővárosi XIII. kerületben május közepén. A rendőrség szerint a beszerzett bizonyítékok és szakértői vélemények alapján megalapozott gyanú merült fel arra nézve, hogy a bűncselekmény elkövetésével M. Richárd gyanúsítható.

Húszmillió forint Pintér lejáratásáért: vádat emeltek a titkosszolgákkal szövetkező Jakubinyi Róbert ellen

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2017 augusztus 17.
Vádat emelt a budapesti éjszakai élet jól ismert nehézfiúja, Jakubinyi Róbert ellen a Fővárosi Főügyészség. A magyar szervezett bűnözés egyik meghatározó figurája terhére azt rója az ügyészség, hogy Pintér Sándor belügyminiszterrel kapcsolatos dokumentumokat akart az alvilágban szintén jól ismert Tanyi Györggyel külföldre juttatni. Információink szerint az ügy hátterében egykori titkosszolgák állnak.

Már nem nyomoznak a belügyminiszter ellen lejáratási akciót szervező Jakubinyi Róbert ügyében

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2017 augusztus 15.
Vádemelési javaslattal zárta le a magyar szervezett bűnözés hírhedt alakja, Jakubinyi Róbert ellen indított nyomozást a rendőrség- tudta meg a PestiSrácok.hu. A nehézfiút ezúttal azzal hozták összefüggésbe a hatóságok, hogy Pintér Sándor belügyminiszterrel kapcsolatos dokumentumokat akart az éjszakai életben szintén jól ismert Tanyi Györggyel külföldre juttatni. Információink szerint Jakubinyi a nyomozás során önmagára és megbízóira is terhelő vallomást tett.

Már nem nyomoznak Portik holtan talált biztonsági emberének gyilkosa után

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2017 augusztus 12.
Feladta Portik Tamás 1996-ban meggyilkolt olajos katonája, Maka Gyula ügyében indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – értesült a PestiSrácok.hu. A rendőrség azért függesztette fel a napokban az eljárást, mert nem láttak esélyt arra, hogy a rendelkezésre álló információk alapján megtalálják a leszámolás elkövetőjét. Az elmúlt hónapok, évek során egyébként már több olyan gyilkossági ügy nyomozását is felfüggesztette a rendőrség, amelyet valamilyen módon a Prisztás- és a Boros-gyilkosság miatt jogerősen elítélt Energol-vezérhez, Portik Tamáshoz kötöttek. Az egyetlen, még állva maradt, ismertebb ügy Muskovics Gyula lelövetése, akivel 1995 júliusában a fővárosi Zugligeti úton, menyasszonya szeme láttára, az esküvője előtt egy nappal maffiamódszerrel végzett egy bérgyilkos.

Elkészült a szakvélemény, de még mindig nincs felelőse a Dózsa György úti tragédiának

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2017 augusztus 10.
Elkészült és már a rendőrség rendelkezésére áll a Dózsa György úti baleset ügyében több hónapja készülő igazságügyi szakértői vélemény – tudta meg a PestiSrácok.hu. A tragédiában ketten haltak meg, miután az éjszakai életben közismert nehézfiú, M. Richárd vezette Mercedes kabrió egy Citroennel karambolozott. A rendőrség nem árult el részleteket a szakvélemény tartalmáról, de annyit közöltek, hogy az ügynek ezek után sincs gyanúsítottja.

Súlyosabb büntetést kér az alvilág hírhedt verőemberére az ügyészség

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2017 augusztus 7.
Jóval súlyosabb büntetést szabna ki a budapesti éjszakai élet hírhedt alakjára, Tanyi Györgyre és két testvérére a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség. Az alvilág rettegett verőemberét júniusban a Lakatos Csaba ügetőhajtó elleni merényletkísérlet miatt ítélték el nem jogerősen tizenegy éves fegyházbüntetésre. Az áldozatot három helyen is találat érte és csak a szerencsének volt köszönhető, hogy túlélte a támadást.

Titkosszolgálati lejáratás Pintér ellen: nyomoz a rendőrség Dietmar Clodo ügyében

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2017 július 31.
Rágalmazás miatt indított nyomozást a hírhedt „bombagyáros”, Dietmar Clodo Pintér Sándorral kapcsolatos kijelentései miatt az V. kerületi Rendőrkapitányság – tudta meg a PestiSrácok.hu. A bűnöző korábban ugyanis több fórumon azt állította, hogy még a 90-es években személyesen adott át kenőpénzt a magyar belügyminiszternek. A Clodo-féle vádaskodás egyébként jól illeszkedik abba az egykori titkosszolgák által elindított lejárató kampányba, aminek a végső célja, hogy elérjék Pintér Sándor távozását.

Nem ereszti el Vizoviczki Lászlót az ügyészség

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2017 július 26.
Már elkészítette és az érintetteknek is eljuttatta a Vizoviczki-per írásba foglalt elsőfokú ítéletét a Fővárosi Törvényszék - értesült a PestiSrácok.hu. Vioviczkit nem jogerősen költségvetési csalás miatt ítélték hét év börtönbüntetésre és 600 millió forintos vagyonelkobzásra. Az ügyészség már a döntés után jelezte, hogy fellebbezni fog az ítélet ellen, hiszen ha megállt volna a bűnszervezet vádja, a diszkópápára akár 25 évet is kiszabhatott volna a bíróság. Noha Vizoviczki csupán adócsalás és vesztegetés miatt van felelősségre vonva, az tudható, hogy birodalma állam volt az államban. A Hajógyári-szigeten térdig jártunk a drogban, fiatalokat öltek meg és dobtak a Dunába. Mindez 2012-ig háborítatlanul folyhatott, hiszen, ahogy Orosz István egykori főrendőr a PestiSrácok.hu-nak nemrég elmondta, a diszkópápa olyan szintű kapcsolati hálót épített ki, hogy gyakorlatilag mindent megtehetett.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.