Forró drót
Kínában újra engedélyezik a három gyermek vállalását családonként
Kínában engedélyezik a három gyermek vállalását családonként, eltörölve az eddig érvényben lévő korlátozást, amelynek értelmében a népesség jelentős részét alkotó han kínai szülőpároknak csak két gyerekük lehetett. A Hszinhua kínai állami hírügynökség jelentése szerint az országot irányító Kínai Kommunista Párt végrehajtó testületének központi bizottsága a Hszi Csin-ping kínai elnök vezette, hétfői ülésén hozta meg a harmadik gyermek vállalását támogató határozatot. A döntést azzal indokolták, hogy a megfelelő támogató intézkedések mellett ez hozzájárul majd a kínai népesség összetételének javításához, választ ad az öregedő társadalom problémájára és ennek köszönhetően az ország megőrzi az emberi erőforrás terén élvezett előnyeit. Dánia segítségével hallgathatták le Merkelt az amerikaiak
A DR forrásai szerint Dánia segítségével hallgatták le Angela Merkelt az amerikaiak - legalábbis erre a megállapításra jutottak egy belső vizsgálatban, amely az NSA szerepét vizsgálta az együttműködésben. Hivatalosan a dán szolgálat nem erősítette meg a közléseket. A 2012-től 2014-ig tartó időszakot felölelő vizsgálat szerint az NSA dán információs csatornákat használt fel arra, hogy magas rangú svéd, norvég, francia és német tisztségviselők, köztük Frank-Walter Steinmeier akkori német külügyminiszter és Peer Steinbrück korábbi német ellenzéki vezető után kémkedjen. Orbán Viktor az osztrák törvényhozás elnökét fogadta a Karmelita kolostorban
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Wolfgang Sobotkát, az osztrák törvényhozás, a Nemzeti Tanács elnökét, akivel a koronavírus-járvány elleni sikeres magyarországi és ausztriai védekezésről, valamint az újra erősödő illegális migrációról is tárgyaltak – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Benkő Tibor: Erős Magyarország nem létezhet erős honvédség nélkül (videó)
Erős Magyarország nem létezhet erős honvédség nélkül, amely mindenkor kész és képes garantálni hazánk, honfitársaink és szeretteink biztonságát. 2022-ben tovább haladunk a haderőfejlesztés megkezdett útján, történelmi pillanathoz érkezünk, hiszen a haza védelmére fordítható összeg jövőre átlépi a soha nem látott 1000 milliárd forintot – jelentette be a kormány közösségi oldalára feltöltött videóban Benkő Tibor. Elégedett a járványkezeléssel a magyarok kétharmada
A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint hazánkban az emberek majdnem kétharmada elégedett a kormány védelmi intézkedéseivel. A kormánypárti válaszadók elégedettsége kevésbé meglepő, 89 százalékuk a járványkezelésben sem talált kivetnivalót. A 2022-es választás szempontjából azonban fontosabb, hogy a kormányellenesek 26, az ismeretlen preferenciájúak 45 százaléka is elégedett a kormány teljesítményével (69, illetve 27 százalékuk elégedetlen). Rossz hír a baloldal számára, hogy idén még nem volt ilyen magas a kormány járványkezelésével való elégedettsége potenciális szavazóik körében. Ruszin-Szendi Romuluszt javasolta a Magyar Honvédség parancsnokának Benkő Tibor
Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség parancsnoksága hétfői, székesfehérvári rendkívüli állománygyűlésén bejelentette: Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagyot javasolta a Magyar Honvédség parancsnokának. Ruszin-Szendi Romulusz korábban a Honvédelmi Minisztérium (HM) humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára volt.
Börtönbe küldené és kitiltaná hazánkból az ügyészség a nigériai szexuális bűnözőt
Több rendbeli szexuális erőszak miatt vádat emelt egy nigériai férfival szemben az ügyészség – közölte a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel. A vád szerint a huszonhárom éves férfi szexuális szolgáltatást akart igénybe venni, és – ilyen alkalmak során – hat nőt támadott meg. Egész életünk során szükségünk van megfelelő mennyiségű D-vitaminra a dietetikusok szerint
Az egész élet folyamán szükség van megfelelő mennyiségű D-vitaminra, mert az szinte minden életműködésben szerepet játszik – mondta a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán. Tudatta, hogy a gyerekeknek kortól függően 400-1000, a felnőtteknek 2000-2500 nemzetközi egység bevitele javasolt naponta, de például az elhízottaknak és az időseknek ennél is többre lehet szükségük. Az étrendkiegészítők mellett a D-vitamin bevihető bizonyos ételekkel is – például halakkal, tojássárgájával, D-vitaminnal dúsított joghurtokkal, margarinokkal -, de pólóban és rövidnadrágban 10-15 perc napon töltött idő is elegendő. Merkely Béla szerint Magyarországon is lesz lehetőség a 12-16 éves gyermekek oltására
Való igaz, hogy a tizenkét-tizenhat év közötti fiatalok az esetek túlnyomó többségében nem betegszenek meg nagyon, de vektorként tudnak működni. Tehát az úgynevezett fészekimmunitásban fontos a szerepük. Én azt tudom mondani, hogy a szülők gondolják ezt végig. Amennyiben úgy gondolják, hogy 12-16 éves gyermeküket elhoznák oltani, akkor szerintem erre Magyarországon is lesz lehetőség – mondta Merkely a Mokkában, a TV2 reggeli műsorában, melyet a liner.hu szemlézett. Hatalmas középkori ágyúgolyókat találtak a Dunában
A Lánchíd felújítása kapcsán folytatott előkészítés részeként merültek a Dunába a búvárok, akik régészeti értékekre is leltek. Eddig két kőből faragott ágyúgolyóra sikerült rábukkanni, amelyek közül az egyik olyan hatalmas, hogy nem tudták még a felszínre hozni. A lövedékek feltehetően késő középkoriak lehetnek, s mivel az állapotuk nagyon jó, valószínűleg nem lőtték ki őket soha, rakodás közben eshettek a vízbe a budai oldalon – olvasható a regeszet.aquincum.hu oldalon. Lecsengőben a járvány, egyre biztatóbbak az adatok
A koronavirus.gov.hu oldalon közölt friss adatok szerint 156 az új fertőzöttet regisztráltak az elmúlt huszonnégy órában a járvány kezdete óta összesen 804 538 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 5 idős beteg, így az elhunytak száma 29 733 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 700 236 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 74 569 főre csökkent. 981 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 110-en vannak lélegeztetőgépen. Átoltottság tekintetében Magyarország továbbra is a második az uniós oltási ranglistán. A magyar lakosság ötvenhárom százaléka már megkapta az oltást, szemben az uniós harminchét százalékos átlaggal. Magyarországon is megjelent az indiai vírusmutáns. Pokolgépes fenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre egy Ryanair-gép Berlinben
Kényszerleszállást hajtott végre a Ryanair ír légitársaság egy Dublinból Krakkóba tartó járata Berlinben, hétfői német sajtójelentések szerint pokolgépes fenyegetés miatt.
Ezerötszáz cég a bértámogatásnak köszönhetően tudta megtartani mérnökeit és informatikusait
Csaknem 30 milliárd forinttal segítette a magasan képzett szakemberek munkahelyeinek megőrzését a kutatók és fejlesztők innovatív bértámogatása, a kormány nemzetközi kitekintésben is egyedülálló programjának köszönhetően mintegy 1500 cég tarthatta meg mérnökeit és informatikusait a járványhelyzetben. A bértámogatás lehetővé teszi, hogy lendületvesztés nélkül folytatódjon a bővülés a Magyarország jövőjét jelentő innovációban és kutatás-fejlesztésben – értékelte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a hétfőn záruló programot. Több ezer migránst fogtak el a katonák és rendőrök az elmúlt hetek során
Négyszázötvenhárom határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken százharmincnyolc, szombaton száznegyven, vasárnap százötvennégy jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron. Gyurcsány emberei nyüzsögnek Karácsony mozgalmában
Karácsony Gergely civilként hirdetett új mozgalmának prominens aláírói közül többen 2010 előtt is a szocialista–szabad demokrata kormányok szekerét tolták. Gyurcsány Ferenc a saját embereivel veszi körül Karácsonyt, akit ily módon teljes kontroll alatt tarthat – hívta fel rá a figyelmet a Magyar Nemzet. Kedden tárgyal a parlament a pedofilok szigorúbb büntetéséről
A házelnök napirendi javaslata alapján a kétnaposra tervezett ülés tizenhárom órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit várhatóan interpellációk, majd azonnali kérdések követnek egy-egy órában. A képviselők dönthetnek a kormány energetikai és közszolgáltatási tárgyú törvénymódosító javaslatáról. Kedden pedig arról az előterjesztésről is vitáznak a képviselők, amely minden eddiginél jobban szigorítaná a pedofilokra kiszabható büntetést. Megerősödött a bevándorlásellenes párt Cipruson
A kormányzó konzervatívok kerültek ki győztesen a vasárnap tartott ciprusi választásokból, de nem sikerült abszolút többséget szerezniük, és növelte támogatását a bevándorlásellenes, a Görögországban immár betiltott Arany Hajnal nevű jobboldali párttal kapcsolatban álló nacionalista párt is. Tizenkét év után véget érhet a Netanjahu-korszak Izraelben
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az ország népének átverésével vádolta a Jobbra (Jamina) nevű jobboldali párt élén álló Naftali Bennetet vasárnap esti televíziós válaszbeszédében, amelyben Bennet azon állítását cáfolta, miszerint az ő irányításával nem jöhet létre jobboldali kormány. Huszonöten haltak meg alkoholmérgezésben Indiában
Legalább huszonöt ember meghalt, miután mérgező alkoholt fogyasztott India északi részén – közölte vasárnap a rendőrség. A rendőrség tíz embert vett őrizetbe, aki Uttar Pradesben, India legnépesebb államában alkoholt árusított. A haláleseteket okozó alkohol eredetét még nem tisztázták, de Indiában évente százak halnak meg feketén főzött, olcsó szesztől. Trump: gyűlölik a saját hazájukat, akik most hatalmon vannak Amerikában (Videó!)
Gyűlölik a saját hazájukat, akik most hatalmon vannak Amerikában – ezt mondta Donald Trump volt elnök a Newsmax TV-nek adott exkluzív interjúban. A Hír TV nézői Donald Trump és Steve Cortes műsorvezető teljes beszélgetését láthatták a Globál című műsor rendhagyó adásában. Salvini az EU-n belüli jobboldali pártcsaládok szövetségének létrehozását szorgalmazza
Az Európai Unión belüli jobboldali pártcsaládok szövetségének létrehozását szorgalmazta vasárnap Matteo Salvini a portugáliai Cascaisban; szerinte ez a politikai erő hatékony alternatívája lehet a baloldalnak. Az olaszországi Liga főtitkára úgy véli, hogy e szövetséget az Identitás és Demokrácia – az ID, amelyhez a Liga is tartozik –, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR), valamint – Orbán Viktorral együtt – az Európai Néppárt alkotná. Szijjártó Péter hét országot látogat meg az öt napos keleti túrája során
Szijjártó Péter közösségi oldalán jelentette be, hogy zsúfolt hét áll előtte. Mint fogalmazott, öt nap leforgása alatt hét országot fog meglátogatni, amely közel huszonkétezer kilométer távolságot, és harminckét és fél óra repülést fog felölelni. A tárcavezető ehhez egy külön térképes animációt is közzétett, amelyen a helyeket mutatja be, ahova repülni fog – számolt be a liner.hu. Hajtóvadászat indult Franciaországban egy volt katona ellen, aki rendőrökre lőtt
Hajtóvadászat indult vasárnap egy volt katona ellen a délnyugat-franciaországi Dordogne megyében, aki családon belüli erőszak miatt riasztott rendőrökre nyitott tüzet. Az alig ezerhétszáz lakosú Lardin-Saint-Lazare településen vasárnap délután a csendőrség elit alakulatának több mint háromszáz tagja és két helikopter kereste a felfegyverezett katonát. A gyanúsított harminc év körüli, elvált, három gyerek apja, 2011 és 2016 között szolgált a francia hadseregben. Rusvai Miklós szerint még kétmillió beoltott kell a nyájimmunitás eléréséhez
A virológus szerint ha még körülbelül kétmillió ember felvenné az oltást, azzal a plusz egymillió fővel, akik átestek a fertőzésen, elérhetnénk a nyolcmillió védettet, ami elég lenne a nyájimmunitáshoz. A szakember a Blikknek adott interjújában arról is beszélt, hogy mindenféleképpen jobb, ha el vannak különítve az oltottak és a nem oltottak, legalábbis azokon a helyeken, ahol fokozott a fertőzésveszély. Ezt a megállapítását Rusvai azzal indokolta, hogy a nem oltott emberek sokkal több vírust termelnek, ha megfertőződnek.