Pesti Srácok

Rétvári Bence: az oktatás tünteti el leginkább a társadalmi különbségeket

null

Az oktatás tünteti el leginkább a társadalmi különbségeket – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán, Mezőtúron, hozzátéve: fontos lépéseket tettek az otthonról hozott különbségek csökkentése érdekében. Rétvári Bence a Mezőtúri II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola infrastrukturális fejlesztése című projekt zárórendezvényén elmondta: az iskolában elsősorban a szorgalom és a tehetség számít, illetve a pedagógusok, akik ki tudják hozni a tanulókból a legtöbbet.

Fontosnak nevezte az iskolának azt a szerepét, hogy csökkentse a különbséget a szegényebb és a jómódú családból érkezők között, továbbá a nagyvárosi és a kistelepülésen élő, a dunántúli és a kelet-magyarországi fiatalok között. Beszámolt arról, hogy 2010-ben, a kormányzásuk kezdetén azt tapasztalták: a 6–7 éves, az iskolát elkezdő gyermekek fejlettsége között akár másfél évnyi különbség is lehet. Ezért vezették be a hároméves kortól kötelező „óvodáztatást”. Kiemelte azt is: a költségvetésben már 13 milliárd forint van arra, hogy Magyarországon minden diáknak ingyenesen járjon a tankönyvcsomag.

Térítésmentes étkeztetés, iskolatejprogram

Kiterjesztették továbbá a bölcsődei, óvodai, iskolai étkeztetésben a kedvezményesen, ingyenesen étkezők körét is. A bölcsődékben tíz gyermek közül nyolc–tíz már térítésmentesen étkezik, a többi intézményben is jóval szélesebb jogosultsági kört állapítottak meg. Ennek keretét több mint 87 milliárd forintra emelték; ez azt jelenti, hogy több mint 56 milliárd forinttal emelték az iskolai ingyenes és kedvezményes étkeztetésre szolgáló keretet. Továbbá kiterjesztették ezt az étkezést a kisebb évközi szünetekre is – ismertette az államtitkár. Megemlítette, hogy az Iskolatej programban 2010-ben 423, ma 2733 intézmény vesz részt. Míg 2010-ben 159 ezer gyermek kapott iskolatejet, most 534 ezer diák.

PestiSracok facebook image

Az állam ott van minden iskola mellett

Rétvári Bence kiemelte: a kistelepülési iskolákat nem bezárni kell, hanem felújítani.

– mondta, hangsúlyozva:

Az államtitkár kitért arra: büszke arra, hogy a nemzetközi versenyeken kiválóan szerepelnek a magyar diákok.

– hangoztatta. Szólt arról is: sok egészségügyi dolgozónak, a járvány elleni védekezésben közreműködőnek is része van abban, hogy minden iskolában el lehetett kezdeni a tanévet. Magyarországon már nyár elején elérték azt az átoltottsági fokot – köszönhetően a többféle vakcinának –, hogy újraindulhatott az élet.

– közölte, kiemelve azt is: Európában elsőként Magyarországon kaphatják meg az emberek a harmadik védőoltást.

Folytatódnak a fejlesztések

Boldog István fideszes országgyűlési képviselő azt mondta: folyamatosan biztosítani kell, hogy a jövő nemzedéke a lehető legjobb körülmények között nőjön fel, a lehető legjobb oktatást kaphassa meg. Hozzátette: bízik abban, hogy a kormány munkájának köszönhetően ismét lesz lehetőség arra, hogy előre tudjanak lépni a pedagógusok anyagi megbecsülése terén.

Herczeg Zsolt (Fidesz-KDNP), Mezőtúr polgármestere elmondta: 2010-ben az önkormányzat mindent megtett azért, hogy fejlessze az intézményt, de ilyen nagyságrendű korszerűsítésre nem volt lehetőségük.

– közölte.

Infrastrukturális fejlesztés

Sági István, a Karcagi Tankerületi Központ igazgatója arról beszélt, hogy több mint 440 millió forint támogatást nyertek el a mezőtúri általános iskola infrastrukturális fejlesztésére az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban. A megvalósításhoz a magyar kormány csaknem 94 millió forint többletforrást biztosított.

Kozák Zsolt Gyula, az iskola intézményvezetője elmondta: 1980. szeptember 1-jén adták át az akkor korszerűnek számító, mostanra felújított iskolaépületet, amelyben ma 308 diák tanul. Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint a beruházás során az épület teljesen megújult. Kicserélték a nyílászárókat, korszerűsítették a teljes víz- és csatornahálózatot, az épületgépészetet, szigetelték a tetőszerkezetet. A tantermek és a tornaterem mellett megújult az iskolaudvar, több szaktanterem és a nyelvi labor is.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.