iskolafelújítás
Ettől nem hangos a balos média: egy újabb, több milliárdos oktatási fejlesztést adtak át Zuglóban
Az oktatás romokban, a tanárok pályát váltanak, lassan már diák sem lesz – olvashatjuk napi szinten a "függetlenobjektív" sajtóban, azonban az oktatási fejlesztésekről annál kevesebb szó esik mind a baloldali politikusok, mind pedig a sajtójuk részéről. Pedig lehetne miről beszámolni: idén szeptemberben csak Zuglóban három oktatási fejlesztés készült el, illetve a budakörnyéki agglomeráció is gazdagodott egy modern gimnáziummal, egy pedig épp készülőben van. A kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében illik tehát nemcsak a pár ezres diáktüntetésekről beszámolni, hanem ezekről a nagyszabású fejlesztésekről is.Márki-Zay Péteréknek vissza kell fizetniük mintegy 460 millió forintos uniós támogatást
Meghiúsult három iskolaépület felújítása Hódmezővásárhelyen, az önkormányzat a város közgyűlésének keddi döntése alapján visszafizeti a beruházásokra kapott 460 millió forintos uniós támogatást. Mindezt azért kell meglépni, mert az önkormányzat azt a pénzt, amivel hozzá kellett volna járulniuk a felújításhoz, látványberuházásokra költötte.Menczer Tamás: állami támogatásból megújul Biatorbágyon a német nemzetiségi általános iskola
Két és fél milliárd forint állami támogatásból megújul a biatorbágyi Ritsmann Pál Német Nemzetiségi Általános Iskola – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön, az iskolabővítés alapkőletételi ünnepségén.Szijjártó Péter: istentelen ideológiák nyomásgyakorlásával nézünk szembe az iskolákban
Istentelen ideológiák nyomásgyakorlása zajlik, amikor az iskolákat különböző civil szervezetek akarják elfoglalni, amelyek megkérdőjelezik a szülők jogait és helyét; ezzel szemben a jövő a közösségépítésben van, és itt kulcsszerepe van a katolikus egyháznak is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Hegykőn.Rétvári Bence: az oktatás tünteti el leginkább a társadalmi különbségeket
Az oktatás tünteti el leginkább a társadalmi különbségeket – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán, Mezőtúron, hozzátéve: fontos lépéseket tettek az otthonról hozott különbségek csökkentése érdekében. Rétvári Bence a Mezőtúri II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola infrastrukturális fejlesztése című projekt zárórendezvényén elmondta: az iskolában elsősorban a szorgalom és a tehetség számít, illetve a pedagógusok, akik ki tudják hozni a tanulókból a legtöbbet.Közel 900 millió forintos felújítás kezdődik a székesfehérvári Kodály Iskolában
Mintegy 900 millió forintból újítják fel és bővítik Székesfehérváron a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolát. Vargha Tamás (Fidesz) országgyűlési képviselő a témában tartott pénteki sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban (EFOP) elnyert eredeti támogatási összeget, 483 millió forintot a kormány további 408 millióval egészítette ki, így 891 millió forintos felújítás kezdődik el az intézményben. Vargha a sajtótájékoztatón elmondta, hogy ezzel biztosították a szükséges műszaki tartalomhoz a forrást, és csak ezek után indulhatott el a közbeszerzési eljárás, majd a tényleges munkavégzés.Több, mint egymilliárd forintból újul meg Lentiben a Vörösmarty általános iskola épülete
Csaknem 1,9 milliárd forint ráfordítással újul meg Lentiben a Vörösmarty általános iskola épülete, a fejlesztéssel magasabb szintű oktatást tudnak biztosítani a zalai városban, valamint a környező 50 településen élő gyerekeknek – közölte az innovációs és technológiai miniszter kedden, Lentiben.Ajánljuk még