Pesti Srácok

Márki-Zay Péteréknek vissza kell fizetniük mintegy 460 millió forintos uniós támogatást

null

Meghiúsult három iskolaépület felújítása Hódmezővásárhelyen, az önkormányzat a város közgyűlésének keddi döntése alapján visszafizeti a beruházásokra kapott 460 millió forintos uniós támogatást. Mindezt azért kell meglépni, mert az önkormányzat azt a pénzt, amivel hozzá kellett volna járulniuk a felújításhoz, látványberuházásokra költötte.

Benkő Zsolt képviselő (Fidesz–KDNP–Szeretem Vásárhely Egyesület) felidézte: az építőipari árak emelkedése miatt a kormányzat 170 millió forinttal kiegészítette a fejlesztésekre szánt uniós támogatást. A képviselő hangsúlyozta: az iskolák rekonstrukciója érdekében a városvezetés saját forrásból kiegészíthette volna az uniós és kormányzati támogatást, de ehelyett arról döntöttek, hogy csaknem 300 millió forintból a városházát újítják föl, 100 millió forintot pedig más beruházásokra, a többi közt szökőkutak megszépítésére fordítanak. Márki-Zay Péter (MMM–Tiszta Vásárhelyért Egyesület) polgármester szerint a kormány adminisztratív eszközökkel akadályozta az iskolafelújításokat. Az önkormányzat azzal a kéréssel fordul a kormányhoz, hogy az oktatási beruházásokra szánt forrást más fejlesztések többletköltségeire fordíthassák.

A Nyugdíjas Lakópark botrányos ügyét ki kell vizsgálni

A Fidesz–KDNP–Szeretem Vásárhely Egyesület, valamint az MSZP és a DK képviselői a Nyugdíjas Lakóparkban történt halálesetek körülményeinek kivizsgálását kérték. Bálint Gabriella (Fidesz–KDNP–Szeretem Vásárhely Egyesület) elmondta: egy 93 éves lakó halálát három, egy 81 évesét fél nap után vették észre a lakóparkban. A szociális szakember hangsúlyozta: ez nem politikai, hanem szakmai, etikai ügy. Annak érdekében, hogy ilyen esetek ne fordulhassanak elő, a körülmények részletes feltárására van szükség. Márki-Zay Péter közölte: a Nyugdíjas Lakópark nem szociális intézmény, hanem cég. A korábbi gyakorlatot megváltoztatva azonban a történtek után minden nap ránéznek a lakókra, akik segélyhívót is kérhetnek, ennek költségét az önkormányzat állja – hangzott el. Több képviselő vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezte, a javaslat azonban nem kapta meg a minősített többséget. A közgyűlés ellenszavazat nélkül úgy döntött, hogy év végéig 20 százalékkal csökkentik a beköltözni akaró idősek által fizetendő díjat.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.