Forró drót
Takács Péter: Magyar lezüllesztette a parlamentet
A volt egészségügyi államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő szerint ezzel a gyűlölet áradattal ráültek a hülyeség vonatra, amin nincs fék. A tiszás szavazók egyelőre támogatják a demagóg, hazugságra épülő gyűlölet kampány folytatását, de majd akkor döbbennek meg, amikor az 1200 Magyar Péter ígéretből a költségvetésben csak kevés fog megvalósulni - vetítette előre Takács Péter.Elhunyt Jankovics Marcell
Életének nyolcvanadik évében elhunyt Jankovics Marcell, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tiszteletbeli elnöke, a nemzet művésze, rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, művelődéstörténész – közölte az MMA szombaton az MTI-vel.Hűvös a Balaton vize, még nincs itt a strandszezon
A viszonylag hűvös idő miatt még korai előkészíteni a fürdőruhát. A magyar tenger hőmérséklete mindössze tizenöt–tizenhat fok, várni kell még kicsit a strandszezonra.Kásler Miklós megkoszorúzta Apponyi Albert emléktábláját
Kásler Miklós szombaton a Facebook-oldalán azt írta, Apponyi Albert nevét mára talán leginkább legendás trianoni védőbeszéde okán ismerheti az utókor. A 175 esztendeje született, páratlan műveltségű államférfi azonban egész életét a haza és a magyar nemzet szolgálatának szentelte.Lecsengőben a járvány, újraindult az élet Magyarországon
A koronavirus.gov.hu oldalon közölt friss adatok szerint az elmúlt huszonnégy órában elhunyt 27, többségében idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 709 főre emelkedett. 465 új fertőzöttet regisztráltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 804 032 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 692 248 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 82 075 főre csökkent. 1024 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 114-en vannak lélegeztetőgépen.Lelőttek egy „Allahu akbar”-t kiáltozó késes támadót Hamburgban
Rendőröket riasztottak egy férfihoz Hamburgban, aki késsel hadonászott, több autót megrongált és motorosokat is fenyegetett – írja a Deutsche Welle cikkét szemléző Mandiner. A rendőrség közleménye szerint több szemtanú is arról számolt be, hogy a férfi „Allahu akbar” kiáltásokat ismételgetett.Angol nyelven tájékoztatta a nemzetközi sajtó képviselőit Orbán Viktor Londonban (videó)
Orbán Viktor kétoldalú megbeszélést folytatott Boris Johnson brit kormányfővel a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban. A brit miniszterelnökkel folytatott egyeztetés után a magyar kormányfő angol nyelven tájékoztatta a nemzetközi sajtó képviselőit.Meggyilkolhatták a szülei ezt a pakisztáni nőt, mert nem akart hozzámenni az unokatestvéréhez
Feltehetőleg meggyilkolták a rokonai azt a pakisztáni lányt, aki nem volt hajlandó Olaszországból hazatérni a szülőhazájába, hogy hozzámenjen az unokatestvéréhez. Az ügyészség elrendelte a nyomozást egy eltűnt lány után, aki akkor került a hatóságok látókörébe, amikor 2020 decemberében, mint kiskorú a hatóságokhoz fordult, mert a szülei házasságra akarták kényszeríteni unokatestvérével.Megrendült a bécsi zsidók biztonságérzete a szélsőséges, iszlamista tüntetések miatt
A kifejezetten Izrael-ellenes és palesztinpárti tüntetéseken azt látjuk, hogy nemcsak migránsok vesznek rajtuk részt, akik csak most érkeztek az országba, hanem rendszerint már osztrák útlevéllel rendelkezők, akik a második, harmadik vagy negyedik nemzedék óta Ausztriában élnek – mondta a Magyar Nemzetnek Benjamin Nägele, az Ausztriai Zsidó Hitközségek Szövetségének főtitkára a májusi bécsi tüntetéshullámról.Kocsis Máté: Teflonból van Gyurcsány és Dobrev Klára arcbőre
Gyurcsány és Dobrev! Most már tényleg elég volt! – írta Facebook-oldalán a Fidesz parlamenti frakcióvezetője péntek délután. Kocsis Máté hozzátette: nehéz higgadtnak maradni, amikor épp ők beszélnek a bérből és fizetésből élőkről, válságkezelésről, képmutatásról, milliárdosokról és megviselt emberekről.Nem állítanak fel bizottságot a Capitolium ostromának kivizsgálására
Republikánus párti szenátorok megakadályozták pénteken a Capitolium elleni január 6-i támadás körülményeit kivizsgálni hivatott kétpárti bizottság felállításáról szóló törvénytervezet elfogadását az amerikai kongresszusban. A tervezetről szóló szavazáson a száztagú szenátusban – amelyben teljesen kiegyenlítettek az erőviszonyok – 54-en szavaztak a vizsgálóbizottság felállítása mellett, 35-en pedig – mind republikánusok – ellene.Lukasenka: kísérlet történik a fehérorosz állapotok destabilizálására
Kívülről vezérelt kísérlet történik arra, hogy ismét az elmúlt év augusztusának szintjére destabilizálódjon a helyzet Fehéroroszországban – jelentette ki Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök, amikor pénteken, Szocsiban fogadta őt orosz hivatali partnere, Vlagyimir Putyin. Lukasenka kamerák előtt azt mondta, hogy dokumentumokat hozott állításának alátámasztására.Olaszországban nőtt a bevándorlók ellátási költsége
A római belügyminisztérium kétszeresére emelte a partokra érkező bevándorlókra fordított egyszeri azonnali ellátás összegét, valamint harminc százalékkal növelte a migránstáborok finanszírozását, miközben év eleje óta majdnem háromszor annyian érkeztek, mint tavaly – jelentette az olasz sajtó pénteken.Borrell: az EU-nak kevésbé töredezett katonai képesség kialakítására van szüksége
Az Európai Uniónak különböző típusú, újonnan jelentkező válságokra és kihívásokra kell felkészülnie, amihez a mostaninál kevésbé töredezett katonai képesség kialakítására van szükség – jelentette ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Lisszabonban, az EU-tagországok védelmi minisztereinek informális találkozóját követően pénteken.Őrizetbe vették Tasnádi Pétert
Csoportosan elkövetett önbíráskodással gyanúsították meg a csütörtökön elfogott Tasnádi Pétert és két társát. Egy válófélben lévő jászsági férj kérte a „segítségüket”, hogy feleségével bérleti díjat fizettessenek a férj tulajdonában lévő egyik helyiségért. Az őrizetbe vett vállalkozót vélhetően a hétvégén viszik a nyomozási bíró elé, ahol letartóztatásáról dönthetnek – írja a Magyar Nemzet pénteki cikkében.Századvég: elégedetlenek a budapestiek Karácsony teljesítményével – Tarlós idején jobb kezekben volt a város
A Századvég Alapítvány megvizsgálta, hogy a budapesti választók mit gondolnak Karácsony Gergelyről és másfél éves városvezetői munkájáról. A kutatás eredményei szerint a fővárosiak többsége közepes-gyengére értékeli a főpolgármester teljesítményét.Allahu akbart kiabált és késsel fenyegetőzött egy férfi Hamburgban
Lelőttek egy késsel fenyegetőző férfit pénteken a németországi Hamburgban. A nagyváros Winterhude nevű negyedben történt esetről szóló rendőrség közlemény szerint a férfi autósokat fenyegetett késével és több gépkocsit megrongált. Szemtanúk beszámolói szerint azt kiabálta, hogy "Allahu akbar".Keddtől lehet jelentkezni a Stipendium Peregrinum ösztöndíjra
Keddtől lehet pályázni a külföldi továbbtanulást támogató Stipendium Peregrinum ösztöndíjra – nyilatkozta a közmédiának a családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken. Novák Katalin azt mondta, hogy június első két hetében olyan diákok jelentkezését várják, akiket már felvettek a világ legjobb egyetemeinek valamelyikére alap- vagy mesterképzésre.Gábor György „seggbe durrantatná” Semjént
Gábor György, a DK házi filozófusa meglehetősen alpári megnyilvánulást tett közösségi oldalán, ahol úgy fogalmazott: „seggbe durrantatná” Semjén Zsoltot. Mindenesetre nem meglepő, hogy a párt egyik tagja az öszödi beszéd évfordulójának időpontján valaki lelövéséről beszél; az sokkal inkább, hogy immár nem a szemeket veszik célba.Patrióta néven indít YouTube-csatornát Rákay Philip
YouTube-csatornát indít Rákay Philip. A Patrióta elnevezésű csatorna elindítását a Mandinernek adott interjújában jelentette be a kormánypárti influenszer.Fogva tartotta élettársát egy férfi Tatabányán
A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai fogtak el egy férfit, aki a gyanú szerint bántalmazta, fenyegette és fogva tartotta az élettársát Tatabányán – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.Boris Johnsonnal tárgyalt Orbán Viktor – Az utazási könnyítések a brit kormányon múlnak (frissítve + videó)
Magyarország és Nagy-Britannia kapcsolatai abban az időben fejlődtek ki, amikor mindkét ország az Európai Unió tagja volt, ez az időszak azonban elmúlt, a Brexit lezajlott, és a feladat most a Brexit utáni időszak együttműködési formáinak kialakítása – mondta pénteken, Londonban Orbán Viktor, miután kétoldalú megbeszélést folytatott Boris Johnson brit kormányfővel a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban. Szijjártó Péter a megbeszélés kapcsán elmondta, hogy minden megállapodás megvan a Brexit utáni együttműködéshezKocsis Máté: nehéz higgadtnak maradni, amikor Gyurcsányék beszélnek a bérből és fizetésből élőkről
Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője közösségi oldalán kérte számon a baloldalt vezető házaspár elképesztő képmutatását. Gyurcsány Ferenc és felesége nem először lengeti zászlaján a bérből és fizetésből élők sorsát – erre reagált a Fidesz frakcióvezetője.A 444 már a személyes adatok biztonsága miatt aggódik a pedofilellenes törvény kapcsán
Mint az közismert, a héten a kormánypártok benyújtották a pedofilellenes törvénycsomagot az Országgyűlés elé. A baloldali sajtó egyik zászlóshajója azonnal aggódni kezdett a gyermekbántalmazók személyes adatainak biztonságáért. Kocsis Máté korábban előre jelezte, hogy az ellenzéki sajtó milyen módokon vonja majd támadás alá a törvénytervezetet.Budapesten tárgyalt az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének elnöke
Kisebbségvédelmi kérdések és az egészséges természeti környezethez való jog elismerésének ügye is szóba került az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlési elnökének pénteki, budapesti tárgyalásain – közölte Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.Ajánljuk még

































