Pesti Srácok

A 444 már a személyes adatok biztonsága miatt aggódik a pedofilellenes törvény kapcsán

A 444 már a személyes adatok biztonsága miatt aggódik a pedofilellenes törvény kapcsán

Mint az közismert, a héten a kormánypártok benyújtották a pedofilellenes törvénycsomagot az Országgyűlés elé. A baloldali sajtó egyik zászlóshajója azonnal aggódni kezdett a gyermekbántalmazók személyes adatainak biztonságáért. Kocsis Máté korábban előre jelezte, hogy az ellenzéki sajtó milyen módokon vonja majd támadás alá a törvénytervezetet.

A törvénycsomag keretében a tervek között szerepel egy kereshető adatbázis létrehozása, amelyen keresztül hozzáférhetők lesznek a bestiális bűncselekményeket elkövető, embernek nehezen nevezhető lények személyes adatai a gyermekes szülők számára, valamint a büntetési tételek is megnőnek. A 444.hu balliberális portál természetesen azon nyomban kifejezte nemtetszését, vonatkozó cikkük címében ráadásul a „pedofil” kifejezést idézőjelbe tette. Maga a lista a tervek szerint egyébként annyira lesz nyilvános, hogy mindössze kiskorú gyermek szülei, nevelői, illetve hozzátartozói kérhetik le az adatokat. Emellett a törvényjavaslat kifejezetten tiltja, hogy ezeket a személyes adatokat az adatigénylő nyilvánosságra hozza. A tervezet célja, hogy a kiskorú gyermeket nevelő szülők megismerhessék a környezetükben élő aberrált bűnözőket, ezzel elősegítve azt, hogy adott esetben tudják, kitől kell megóvniuk gyermekeiket. Ilyen „lista” egyébként számos (nyugati) országban is létezik, az egyik ezek közül a baloldal által előszeretettel hivatkozási pontnak használt Amerikai Egyesült Államok – írja a Vasárnap.hu. Az átlagember (átlagolvasó) feltehetően semmi kifogásolhatót nem talál a javaslatban. Az a gyermekek érdekeit helyezi a bestiális bűnözők érdekei elé, mindezt ráadásul úgy, hogy a szükségesnél jobban nem csorbítja azok jogait.

A „pedofil” kifejezést idézőjelbe. Forrás: 444-képernyőfotó

Sokaknak már feltehetőleg a címet olvasva is kinyílik a bicska a zsebében, ugyanis a szerzők idézőjelbe tették a pedofilok szót. A cikk címe Az ügyfélkapun keresztül lehet majd megnézni a „pedofilok” nevét, arcát, címét, és bár a szerzők nem tértek ki arra, hogy szerintük miért csak idézőjelesen pedofilok a törvény által listázandó bűnözők, feltehetőleg azért írták így, mert nem tartják őket pedofilnak. A balliberális lap számos merész állítást tesz a cikkben is, ezek közül az egyik egy tavaly megjelent írásukból származó idézet, amely azt sugallja, hogy a lista elősegíti a bűncselekmények megvalósulását:

PestiSracok facebook image

Természetesen a jogászkodás sem maradhat el. Megszokhattuk már, hogy a szélsőbaloldaliak mindig a bűnelkövetők jogait helyezik előtérbe, akár az áldozatok és veszélyeztetettek jogainak csorbítása árán is.

– írják. A 444 szerint tehát azért nem helyes a listázás, mert a pedofil bűnözők a korábban elkövetett cselekedeteikért is felkerülhetnek a listára – ami egyébként teljesen nyilvánvaló, hiszen nem az a cél, hogy az innentől gyermekeket szexuálisan bántalmazó ragadozók legyenek megismerhetők, hanem bárki, aki korábban vagy a jövőben ilyen bűncselekményt követett vagy követ el. A balliberális lap azonban azon a véleményen van, hogy a bűnelkövetés pillanatában nem tudtak arról, hogy a jövőben hasonló lista lesz, ezért igazságtalan a pedofilokkal szemben az eljárás. Az írás végéről természetesen nem maradhatott ki a kultúrharcos hőbörgés sem. A szerzők ugyanis sérelmezik, hogy a pedofilellenes törvénycsomag részeként a családvédelmi törvényt is módosítani szeretné a kormány. Ebbe az alaptörvényhez hasonlóan bekerülne, hogy „az anya nő, az apa férfi”. A 444 szerint ez remek példa arra, hogy a kormánypártok „átpolitizálják” a javaslatot.

Forrás: Vasárnap.hu

Ajánljuk még

A disznóságok és a PestiSrácok - Ilyen volt az idei Vas vármegyei böllérverseny (videó és galéria)

‎PS Riport 2025 február 17.
A disznóvágásnak rituáléja van. Szakrális esemény, ami összehozza a családot, a szomszédokat és az egyik elmaradhatatlan hagyománya a magyar nemzetnek. Az évről-évre Győrváron megtartott Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválon és Böllérversenyen egy lépéssel ennél is tovább mennek, hiszen az erdélyi szórványtól a Felvidékig hozzák össze a magyarságot, sőt: velük érkezve a történelmi Magyarország népeinek képviselői is ellátogatnak a fantasztikus hangulatú rendezvényre.

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Félelemben élni a harcoktól távol is – Kárpátalján járt Böjte Csaba ferences szerzetes

‎PS Riport 2024 március 26.
Az ukrán határ túloldalán, legyen valaki ukrán, magyar, vagy épp ruszin, most érti igazán, mekkora kincs a béke. A kárpátaljai katonatemetőben, ahol egymás mellett fekszik ukrán és magyar, a fejfák üzennek. A huszonéves fiúk és édesapák sírjai között, amelyekre árván maradt gyermekeik a kedvenc plüssmacijukat fektették, mindenki némán és könnyes szemmel imádkozik. És a friss sírok száma egyre nő. Még csak néhány közöttük a magyar. Kárpátalján nem szólnak fegyverek, de a végét se látni a háborúnak – erről beszélt Böjte Csaba ferences rendi szerzetes a PestiSrácok.hu-nak, azt követően, hogy hazaérkezett kárpátaljai látogatásáról, amelynek a Matthias Corvinus Collegium meghívására tett eleget. Az atya útját a magyar konzulátus szervezte és vezette fel.