Pesti Srácok

Boris Johnsonnal tárgyalt Orbán Viktor – Az utazási könnyítések a brit kormányon múlnak (frissítve + videó)

Magyarország és Nagy-Britannia kapcsolatai abban az időben fejlődtek ki, amikor mindkét ország az Európai Unió tagja volt, ez az időszak azonban elmúlt, a Brexit lezajlott, és a feladat most a Brexit utáni időszak együttműködési formáinak kialakítása – mondta pénteken, Londonban Orbán Viktor, miután kétoldalú megbeszélést folytatott Boris Johnson brit kormányfővel a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban. Szijjártó Péter a megbeszélés kapcsán elmondta, hogy minden megállapodás megvan a Brexit utáni együttműködéshez

A találkozó után a magyar miniszterelnök újságíróknak nyilatkozva elmondta: a Johnsonnal folytatott tárgyaláson mindenekelőtt a magyar–brit kétoldalú együttműködés további menetéről volt szó, de megvitatták a közép-európai, mindenekelőtt a visegrádi országok és Nagy-Britannia további együttműködésének lehetőségeit is. Orbán Viktor szerint a kétoldalú kapcsolatok két különösen ígéretes területeként került szóba a megbeszélésen az energiaipar és a védelmi ipar. Felidézte, hogy a Shell volt az első nem orosz energiaipari cég, amellyel Magyarország hosszú távú gázvásárlási megállapodást kötött. A kormányfő szerint ennek a szerződésnek szuverenitási szempontból is nagy a jelentősége.

Miénk az ezüstérem

Arra a kérdésre, hogy – mivel Nagy-Britanniában és Magyarországon a legmagasabb Európán belül azoknak az aránya, akik megkapták a koronavírus elleni oltást – lát-e reményt arra, hogy lehetővé válik a karanténkötelezettség nélküli utazás a két ország között, Orbán Viktor elmondta, hogy ez a brit kormányon múlik.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a miniszterelnök. Kiemelte, hogy Magyarországon az élet szabadon élhető.

– mondta Orbán Viktor. Hozzátette: reméli, hogy előbb-utóbb külügyminiszteri megállapodás születhet a védettségi igazolások elfogadásáról mindkét részről.

Soros tehetséges üzletember, de komoly rivális

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a brit kormányfővel tartott pénteki megbeszélésen szóba kerültek a demokráciával, a sajtóval, az LMBT-közösséggel, a jogállamisággal kapcsolatos kérdések, mivel Boris Johnsont "érdekelték ezek az ügyek is". Orbán Viktor kijelentette: a magyar bírói kar a legfüggetlenebbek közé tartozik Európában, és ha valaki egy magyarországi újságosstandnál olyan újságot kér, amely támadja a kormányt, legalább egy tucatnyit tudnak neki ajánlani. Hozzátette: az antiszemitizmus vádja "egyszerűen nevetséges", Magyarországon hatalmas zsidó közösség él. Visszautasította azt a felvetést, hogy Soros György magyar-amerikai nagyvállalkozót antiszemita felhangú támadások érték. Orbán Viktor kijelentette, hogy Soros György tehetséges magyar üzletember, de komoly rivális: nagyon pártolja a migrációt, segíti és finanszírozza az ezt szervező nem kormányzati szervezeteket.

– mondta a magyar kormányfő.

Boris Johnson hivatala a kétoldalú megbeszélés után nem sokkal kiadott nyilatkozatában leszögezte, hogy a brit kormányfő várakozással tekint a visegrádi országokkal folytatandó még szorosabb jövőbeni együttműködés elé A Downing Street tájékoztatása szerint a kétoldalú megbeszélésen Johnson komoly aggályainak adott hangot az emberi jogok magyarországi helyzetével, a genderegyenlőséggel, az LMBT-közösség jogaival és a médiaszabadsággal kapcsolatban. A brit miniszterelnök hivatala szerint a két vezető számos külpolitikai kérdést is áttekintett, szóba került egyebek mellett Oroszország, Fehéroroszország és Kína. Boris Johnson arra biztatta Magyarországot, hogy vesse latba befolyását a demokrácia és a stabilitás előmozdítása érdekében – áll a Downing Street közleményében.

Szijjártó szerint minden megállapodás megvan a Brexit utáni együttműködéshez

Szijjártó Péter, aki Orbán Viktor miniszterelnökkel együtt részt vett a Boris Johnson brit kormányfővel tartott hivatalos megbeszélésen, a tárgyalás utáni tájékoztatójában kijelentette: Magyarország a lehető legszorosabb kétoldalú együttműködésben érdekelt Nagy-Britanniával.

– hangsúlyozta Szijjártó Péter. Elmondta: a védelmi ipari együttműködés a biztonság mindenek előtt jelszó jegyében folyik, hiszen a két ország ugyanannak a védelmi szövetségi rendszernek a tagja, Magyarországon jelentős védelmi ipari fejlesztések zajlanak és ezek a jövőben is folytatódnak. Szijjártó Péter szerint a brit vállalatoknak fontos szerepük lehet a közös fejlesztésben, a közös kutatásban és a közös gyártási tevékenységben.

Szoros összekötő kapocs

Fontos és szoros összekötő kapocs a két ország között a beruházási együttműködés: kilencszáz brit vállalat van jelen Magyarországon és ezek a cégek több mint 50 ezer magyar embernek adnak munkát. A világjárvány idején, a magyar kormány beruházásösztönzési programjának keretében hat brit vállalat részesült támogatásban a tömeges munkanélküliség kialakulásának megelőzése érdekében – mondta a külgazdasági és külügyminiszter. Hozzátette: Közép-Európa és Nagy-Britannia együttműködése az Európai Unión belül is fontos, politikailag kifejezetten komoly jelentőségű volt, és ez a jövőben is így marad, függetlenül attól, hogy Nagy-Britannia kilépett az EU-ból.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher; Videó: Orbán Viktor Facebook-oldala