Forró drót
Takács Péter: Magyar lezüllesztette a parlamentet
A volt egészségügyi államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő szerint ezzel a gyűlölet áradattal ráültek a hülyeség vonatra, amin nincs fék. A tiszás szavazók egyelőre támogatják a demagóg, hazugságra épülő gyűlölet kampány folytatását, de majd akkor döbbennek meg, amikor az 1200 Magyar Péter ígéretből a költségvetésben csak kevés fog megvalósulni - vetítette előre Takács Péter.Guatemala a második ország, amely Jeruzsálembe viszi izraeli nagykövetségét
Az Egyesült Államok után Guatemala is áthelyezi izraeli nagykövetségét Jeruzsálembe – jelentette be vasárnap Jimmy Morales, a közép-amerikai ország elnöke.Párhuzamot vont Ferenc pápa a Szent család és a mai menekültek között
A Szent család menekülését a mai világban otthonukat és hazájukat elhagyni kényszerülő milliókéval hasonlította össze Ferenc pápa Szenteste mondott homíliájában a Szent Péter-bazilikában bemutatott szentmisén. A katolikus egyházfő kijelentette, a népét, otthonát, földjét elhagyó Szent József és Szűz Mária nyomdokait követik azok a családok, az a több millió ember, aki akaratán kívül hazája és szerettei elhagyására kényszerül.Kétszáz síelő rekedt egy felvonóban a Francia-Alpokban
Mintegy 150-200 síelő rekedt a kötélpálya kabinjaiban a Francia-Alpokban vasárnap délután - közölték a hatóságok. Pár óra elteltével mindegyiküket épségben lehozták a mentők.Betlehembe ért az éjféli mise megtartására a latin pátriárka helyettese
Jeruzsálemből Betlehembe ért menete élén Pierbattista Pizzaballa érsek, a jeruzsálemi latin pátriárka apostoli adminisztrátora, hivatalának ideiglenes képviselője, hogy később megtartsa a hagyományos éjféli misét.Felébresztették a mesterséges kómából Jirí Menzel Oscar-díjas cseh filmrendezőt
Felébresztették a mesterséges kómából Jirí Menzel Oscar-díjas cseh filmrendező és színészt vasárnap a prága-stresovicei központi katonai kórházban - a fejleményről felesége adott tájékoztatást Facebook profilján, egy Menzelről készült, a gyerekeikkel közös friss fotó kíséretében.Karácsonyi misét tartottak az iraki Moszulban, három évi dzsihadista uralom után
Karácsony alkalmából ismét misét mutattak be az iraki Moszul Szent Pál templomában vasárnap, 2013 óta első ízben azóta, hogy idén júliusban, kilenc hónapos véres harcok nyomán, a várost felszabadították az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet uralma alól.Az osztrák kancellár szerint a kvóta nem tartós megoldás a menekültproblémára
A kötelező kvóta nem tartós megoldás a menekültproblémára - mondta az osztrák kancellár egy vasárnapi német lapinterjúban, amelyben arról is beszélt, hogy Ausztria "bevándorlóország", amelyhez az iszlám is hozzátartozik.Franciaországban százezer biztonságit mozgósítottak a karácsonyi rendezvényekhez
A biztonsági erők százezer tagját mozgósították vasárnap Franciaországban attól tartva, hogy a karácsonyi ünnepek alatt szélsőségesek terrortámadást követhetnek el.Líbiából tízezer menekültet fogad be Európa jövőre
A Líbiával kialakított humanitárius folyosókon keresztül 10 ezer menekült érkezik Európába jövőre - nyilatkozta Marco Minniti olasz belügyminiszter vasárnap a La Repubblica olasz napilapnak adott évzáró interjújában.Jézus születése az egész életet értelmező örömhír
Jézus születése az egész emberi életet értelmező, átható örömhír, amely minden élethelyzetben reményt ad - mondta Erdő Péter bíboros, prímás karácsony alkalmából.Karácsonykor is éjjel-nappal hívható a telefonos lelkisegély
Karácsonykor is éjjel-nappal hívható a 116-123-as számon a telefonos lelkisegély-szolgálat - hívták fel a figyelmet az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.Stabil értékek nélkül nem lehet megvédeni magunkat Európában
Ifj. Lomnici Zoltán szerint értékrendek, stabil értékek nélkül nem lehet megvédeni magunkat Európában. A szakértő az M1 televízió műsorában a Századvég Alapítvány friss kutatása kapcsán elmondta, hogy továbbra is Orbán Viktor a legnépszerűbb, a számadatok szerint a választók 52 százaléka szavazna rá, ha lenne ilyen közvetlen szavazás, míg a második helyen álló Karácsony Gergelyre 13 százalék, akit Szél Bernadett (11%), majd Vona Gábor követ a maga 8%-os népszerűségével.Észak-Korea megfenyegette az ENSZ-t
A legújabb ENSZ-szankciók Észak-Korea ellen felérnek egy háborús cselekménnyel és teljes gazdasági blokáddal - jelentette ki vasárnap a phenjani külügyminisztérium, megfenyegetvén azokat az országokat, amelyek támogatták a büntetőintézkedéseket.Ma csak délután 4-ig közlekednek a nappali BKK-járatok
Csak délután 4 óráig közlekednek ma a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) nappali járatai, utána az éjszakai járatok szállítják az utasokat hétfő hajnalig.Kiszelly Zoltán: nincs kormányváltó hangulat azok között, akik elmennének szavazni
Kiszelly Zoltán politológus szerint a számok azt mutatják, hogy a kormánypártok "utcahosszal vezetnek", és mint 2014-ben, nincs kormányváltó hangulat azok körében, akik el akarnak menni szavazni.A tavalyi beégés után újra fellép Mariah Carey a Time Square-n Szilveszterkor
A tavaly kudarcba és kisebb botrányba fulladt fellépése után az idén újra énekelni fog a New York-i Times Square híres szilveszteri koncertjén Mariah Carey.Sok veszély leselkedik a gyerekekre az ünnepi időszakban
Az ünnepi időszakban több olyan baleset is érheti a gyermekeket, amelyek az évnek csak ebben az időszakában fenyegetnek, ezért a lakásban és a szabadban is jobban oda kell figyelni rájuk - mondta Gesztes Éva, a Magyar Gyermekmentő Alapítvány vezetője szombaton az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.Életfogytiglant kapott egy migráns, amiért megerőszakolta majd felgyújtotta volt barátnőjét
Egy afgán migráns megerőszakolta majd felgyújtotta 17 éves finn barátnőjét még 2015 januárjában, egy vitát követően. Életfogytiglant kapott.Halálra gázoltak egy gyalogost Salgótarján belterületén
Halálra gázoltak egy nőt a salgótarjáni Füleki úton szombat este - tájékoztatta a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t.Késsel fenyegette, majd kirabolta társát a bitcoinbűnöző
Rablás miatt keres a rendőrség egy budapesti férfit, aki előzetesen abban állapodott meg a sértettel, hogy a pénzét bitcoinra váltja át, ám az ígéretét megszegve végül inkább meglépett a pénzzel, írja a Police.hu.A leváltott katalán elnök felszólította a spanyol kormányt, hogy engedje vissza hazájába
Carles Puigdemont, Katalónia Brüsszelben tartózkodó leváltott elnöke szombaton felszólította a spanyol kormányt, engedje vissza idejében hazájába, hogy részt vehessen a katalán tartományi parlament január 23-i alakuló ülésén, hogy ő lehessen a régió következő elnöke.Meghalt Mata János rajzfilm- és televíziós rendező
Életének 84. évében meghalt Mata János rajzfilm és televíziós rendező, többek közt a Kukori és Kotkoda című rajzfilm egyik alkotója - közölte a család az MTI-vel.Százszor drágább Európában segíteni a migránsokon, mint helyben
Egy oxfordi professzor szerint 135-ször kerül több pénzbe, ha Európában segítünk a migránsoknak, mintha ugyanezt az otthonukban, helyben tesszük.Ismét kopt keresztény templomra támadtak erőszakos muzulmánok Egyiptomban
Kopt keresztény templomra támadt egy agresszív muzulmán tömeg Kairó közelében, el-Gíza városában.Ajánljuk még

































