Pesti Srácok

Forró drót

Magyar Falu Program - A kormány újabb tízmilliárd forinttal támogatja a kistelepüléseket

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 9.
A kis léptékű helyi fejlesztések támogatása alprogramban idén huszonkét pályázatot hirdetett meg a kormány. A korábbi tizennégy mellett most öt pályázat eredményeit hirdetik ki, több mint ezer település megközelítőleg tízmilliárd forint támogatást kap a Magyar Falu Program pályázatain – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Koronavírus - Maruzsa Zoltán: A PDSZ fejezze be az akciózást és a pánikkeltést

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 9.
Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közneveléséért felelős államtitkára szerint a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) hétvégi megszólalásával ismét bizonyította, hogy a célja nem a védekezés támogatása, hanem a védelmi intézkedések ellehetetlenítése. A szervezet ezúttal közleményében arra buzdította a szülőket, hogy ne engedjék iskolába és óvodába gyermekeiket. Az államtitkár szerint ez már nem az első alkalom, hogy a PDSZ akciója mögött politikai motiváció húzódik.

Pénzügyminisztérium: valószínűleg bővítik az egészségipari támogatási program keretét

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 9.
Nem szeretnének érdemi pályázatot visszautasítani, ezért a Pénzügyminisztérium valószínűleg bővíti az egészségipari támogatási program keretét. A pályázat kiírása utáni héten, az ötvenmilliárd forintos pályázati keretet jelentősen meghaladó jelentkezés érkezett, jelenleg úgy tűnik, hogy az első körben sikeresen pályázó harminckét céget harminchat milliárd forinttal támogatják – mondta Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Magyarország - Izland: legjobbja nélkül kell pályára lépnie a magyar válogatottnak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 9.
A jelenlegi helyzet szerint nem tarthat a magyar válogatottal az elmúlt öt év legfontosabb mérkőzésére Szoboszlai Dominik. A magyar csapat legértékesebb és az utóbbi időkben az egyik legjobb formájában futballozó játékosának úgy tűnik karanténban kell töltenie az Izland elleni sorsdöntő mérkőzés kilencven percét, melynek tétje az Európa-bajnokságra való kijutás. Klubcsapatában, a Salzburgban elvégzett tesztelésen hat játékosnál mutattak ki pozitív eredményt, így a klub az ausztriai szabályozásokat figyelembe véve az összes válogatott labdarúgójának megtiltotta, hogy elhagyja a csapatot és a saját nemzeti tizenegyéhez csatlakozzon – írta meg az Origo.

Koronavírus - ötvenöt halott és több mint ötezer új fertőzött egy nap alatt Magyarországon

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 9.
Meghalt ötvenöt, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 5162 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzés. 114 778-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké 2493-ra emelkedett, 26 161-en már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 86 134. Az aktív fertőzöttek 24 százaléka, az elhunytak 28 százaléka, a gyógyultak 28 százaléka budapesti. 6061 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 415-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 36 356-an vannak, a mintavételek száma 1 225 399.

Deák Dániel: a Jobbik ismét szembeköpte magát

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 9.
Deák Dániel a XXI. Század Intézet vezető elemzője a saját közösségi oldalán, egy 2014-es - a Jobbik saját orgánumának számító - Alfahíren megjelenő cikk tükrében elemezte és értelmezte a párt legújabb érthetetlen megnyilvánulását. Mint ismert és ahogy ezt vasárnap mi is megírtuk, a Jobbik közleményben reagált az amerikai választások eredményére, és szinte elsők között gratulált a baloldali liberális Joe Biden-nek, aki finoman szólva is gyanús körülmények között győzte le Donald Trumpot. Az elemző többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a hat évvel ezelőtti cikk szerint Biden még az a cionista ördög volt, aki közvetlenül irányította Orbán Viktort.

Több mint háromszáz határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök a hétvégén

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 9.
Péntektől vasárnapig háromszázhuszonöt határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t. A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken százhárom, szombaton száznegyvennyolc, vasárnap ötvenhat, az ország területén jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron az egyenruhások.

Őrizetbe helyezték Szlovákiában a volt országos rendőrfőkapitányt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 9.
Egy szlovák különleges bíróság vasárnap vizsgálati őrizetbe helyezte Tibor Gaspar volt országos rendőrfőkapitányt és az elit rendőrségi egységek korábbi három igazgatóját. Bűnszervezet létrehozása, megszervezése és működésének elősegítése, korrupciós ügyek, valamint hivatali jogkörrel való visszaélés elkövetésével gyanúsítják őket. A törvényszék tanúk befolyásolásának veszélyével indokolta döntését.

A liberális politikusok rokonai mindig a legjobb szakemberek

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 9.
Miközben az ellenzéki politikusok az elmúlt években folyamatosan a fideszes uram-bátyám rendszer felszámolásával kampányoltak, egy érdekes fővárosi pályázat elnyeréséről ír cikkében a Mandiner. A Budapest főváros hivatalos turisztikai, kulturális és marketing szervezete a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ új ügyfelei között tudhatja a Mitte Communications Kft.-t, amelynek tulajdonosa Misetics Mátyás. Misetics Mátyás pedig egészen véletlenül nem csak névrokona, hanem – most érdemes megkapaszkodni – testvére annak a Misetics Bálintnak, aki egy szociológusdiplomával a zsebében havi bruttó nyolcszázezerért ad lakhatási ügyekben tanácsokat párttársának, Karácsony Gergelynek. A cég ezután még lendületből behúzta a szintén balos vezetésű Budavári Önkormányzat arculatépítési pályázatát is, ez utóbbi tenderre tizennyolcan pályáztak.

Az iraki hadsereg nagyszabású terrorellenes műveletet indított az Iszlám Állam ellen

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 9.
Az iraki kormányerők nagyszabású hadműveletet indítottak vasárnap Bagdadtól északra, Szaláh ed-Dín kormányzóság hegyvidéki térségeiben az Iszlám Állam terrorszervezet szélsőségesei ellen. A több naposra tervezett művelet első napján tizennégy útszéli pokolgépet, rakétakilövőket és aknavetőgránátokat foglaltak le, illetve ráleltek a dzsihadisták által használt két alagútra is. Szakértők szerint az iraki biztonsági helyzet ennek ellenére 2017 óta fokozatosan javul.

Az Eta nevű trópusi vihar Florida partjaihoz közelít

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 9.
Az eddig már több mint százötven halálos áldozatot szedő Eta nevű trópusi vihar, amely eddig Közép-Amerikában pusztított, az egyesült államokbeli Florida partjaihoz közelít – jelentette a miami székhelyű Amerikai Országos Hurrikánközpont (NHC) vasárnap este. Florida legdélebbi részén élőket lakhelyük elhagyására szólították fel a hatóságok, Miamiban részlegesen már megszűnt az áramszolgáltatás. Az előrejelzések szerint a vihar hamarosan hurrikánná erősödhet és hétfőn érheti el a floridai partokat.

A járvány miatt a karácsonyi és a szilveszteri időszak sem tervezhető a vendéglátásban

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 9.
A koronavírus-járvány második hulláma miatt a karácsonyi és a szilveszteri időszak sem tervezhető, csak remélni lehet, hogy az utolsó pillanatban még beindulhatnak az ünnepi időszakra szóló foglalások. A fővároson kívül a Balatont érinti legjobban a válság, több szálloda és étterem készül üzemszünetre, a külföldi turisták nélkül sok helyen nem éri meg kinyitni – jelentette ki a Világgazdaságnak Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

Koronavírus - Az USA-ban a tízmilliót, a világon az ötvenmilliót is átlépte a fertőzöttek száma

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 9.
Meghaladta az ötvenmilliót a koronavírussal megfertőződöttek száma a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap késő esti adatai szerint. A járvány kitörése óta a világon 50 270 396 ember fertőződött meg igazoltan a vírussal, közülük 1 254 198-an el is hunytak a kórban. A betegségből kigyógyultak száma 32 898 292. Csak szombaton több mint félmillióval gyarapodott a fertőzöttek száma.

Georgiában dőlhet el a demokraták szenátusi többsége

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 8.
Az amerikai Demokrata Párt esélyesnek tartja magát Georgiában két szenátusi helyre – közölte Stacey Abrams volt georgiai demokrata párti kormányzójelölt vasárnap, a CNN televíziónak nyilatkozva. A politikusnő leszögezte: ha ezt a két szenátusi helyet is sikerül elnyerniük, akkor a demokratáknak a szenátusban is többségük lesz. Ez meghatározó tényező lesz abban, hogy megoldjuk az egészségügy és az igazságszolgáltatás kérdéseit – fogalmazott.

Elhunyt Kopátsy Sándor, a közgazdaság-tudomány akadémiai doktora

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 8.
Életének 99. évében elhunyt Kopátsy Sándor közgazdász, a közgazdaság-tudomány akadémiai doktora – közölte a Magyar Közgazdasági Társaság vasárnap a honlapján. Azt írták, Magyarország egyik legismertebb közgazdászának több, mint fél évszázados pályája a gazdasági reformprogramoktól a rendszerváltás privatizációjának ellenőrzésén át napjaink újszerű közgazdasági szemléletének megalkotásáig ívelt.

A rendőrség több, mint kétszázötven esetben intézkedett a kijárási korlátozás miatt a hétvégén

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 november 8.
A rendőrség 256 esetben intézkedett az éjszakai kijárási korlátozással kapcsolatban pénteken és szombaton, a rendőrök 28 esetben figyelmeztettek, 168 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki, 60 esetben pedig feljelentést tettek – mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője vasárnap, a közmédiának, Gyömrőn.