Pesti Srácok

A rendőrség több, mint kétszázötven esetben intézkedett a kijárási korlátozás miatt a hétvégén

null

A rendőrség 256 esetben intézkedett az éjszakai kijárási korlátozással kapcsolatban pénteken és szombaton, a rendőrök 28 esetben figyelmeztettek, 168 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki, 60 esetben pedig feljelentést tettek – mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője vasárnap, a közmédiának, Gyömrőn.

Gál Kristóf közölte: a helyszíni bírságok fejenkénti átlaga húszezer forint volt. A szóvivő szólt arról is, hogy szintén az elmúlt két napon 262 esetben intézkedtek a helytelen maszkhasználat miatt, a rendőrök 53 esetben figyelmeztettek, 143 helyszíni bírságot szabtak ki és 66 feljelentést tettek. Tájékoztatása alapján a rendőrök pénteken és szombaton tíz boltnál találtak olyan szabálytalanságokat, amelyek miatt be kellett zárni az üzleteket.

– tette hozzá. Gál Kristóf elmondta azt is, hogy szombat éjfélig hat budapesti vendéglátóhelynél találtak súlyos szabálytalanságokat, amelyek miatt 14-14 napig zárva kell tartaniuk ezeknek a helyeknek. Kiemelte: elsősorban az üzletek, vendéglátóhelyek üzemeltetőinek, tulajdonosainak a felelőssége, hogy betartassák a maszkhasználatra vonatkozó szabályokat a vendégekkel, valamint az alkalmazottakkal.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta az ORFK szóvivője.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Antonio Bat