Forró drót
Úgy tűnik beválhat egy vakcinakészítmény: többen jobban lettek tőle
Háromból egy súlyos koronavírusos dél-koreai beteg állapota javult, miután a Gilead gyógyszergyártó Remdesivir nevű vírus elleni készítményével kezdték el kezelni - írja a Reuters. Gyorsan emelkedik a repülőtéri forgalom Ferihegyen
A járvány előttinek a töredéke még a forgalom, de hétről hétre több járat és utas fordul meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - írja hétfői számában a Világgazdaság. Lampedusa polgármestere azt kérte az olasz kormánytól, hogy jelentsék be a migrációs veszélyhelyzetet
Migrációs és egészségügyi veszélyhelyzet bevezetésére szólította fel a kormányt Lampedusán a sziget polgármestere, miután három nap alatt mintegy nyolcszázan kötöttek ki, és a helyi egészségügyi hatóságok tesztelni sem tudják az érkezőket. Orbán Viktorral is tárgyal Annegret Kramp-Karrenbauer csütörtöki budapesti látogatásakor
Budapestre látogat csütörtökön Annegret Kramp-Karrenbauer német védelmi miniszter, a kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke – értesült a Magyar Nemzet több diplomáciai forrásból. A visegrádi országokat és Bulgáriát érintő körútja során kétnapos vizitre érkezik hazánkba a politikus asszony, aki megbeszéléseket folytat többek között Orbán Viktor miniszterelnökkel és Benkő Tibor honvédelmi miniszterrel is. Simicskó: örülnének, ha a baloldal is megszavazná a nemzet érdekében a határozati javaslatot
Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményezett a FIDESZ-KDNP képviselőcsoportja, mert a héten tárgyalja az Európai Unió a következő hétéves költségvetését. Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője a Kossuth Rádiónak adott interjúban elmondta, bíznak abban, hogy a baloldali pártok is támogatják majd azt az országgyűlési határozati javaslatot, amellyel az Országgyűlés felhatalmazza a kormányfőt, hogy a magyar emberek érdekében járjon el az Uniós költségvetés tárgyalásakor. Több halálos baleset is történt a hétvégén
Magyarország területén 2020. július 10-én 0 órától 2020. július 12-én 24 óráig a rendőrök 110 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyből 5 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 5 személy vesztette életét, 47 súlyos és 103 könnyű sérüléssel végződött, olvasható a rendőrség honlapján.
Többen megsérültek egy kigyulladt hadihajón a San Diegó-i flottatámaszponton
Robbanás történt és tűz ütött ki vasárnap egy amerikai hadihajón a kaliforniai San Diego haditengerészeti támaszpontján, az esetben 21 ember szenvedett könnyebb sérüléseket - közölték a hadiflotta illetékesei. Ön látta már lángost enni Novák Katalint? - így töltötte a hétvégéjét (fotó!)
Novák Katalin család-és ifjúságügyért felelős államtitkár ismét elárult valamit arról, hogyan telt a hétvégéje. Nézze meg Ön is! Világszerte már lassan 13 millióan megfertőződtek a koronavírusban
A világon 12 878 325 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 568 541, a gyógyultaké pedig 7 092 815 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem hétfői adatai szerint. Csaknem kétszáz határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén
199 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t. Fodor Gábor szerint nincs diktatúra Magyarországon és az sem ártana, ha Karácsonyék végre csinálnának valamit
Fodor Gábor, az SZDSZ volt elnöke adott interjút a Magyar Nemzetnek, amelyben a volt elnök elmondta, hogy szerinte a kormány képes volt eredményesen kézben tartani a járvány elleni védekezést, valamint arról is beszélt, hogy az emberek joggal várnak cselekvést Karácsony Gergely főpolgármestertől. Fodor szerint nincs diktatúra Magyarországon és nem azért nyert a Fidesz egymás után háromszor kétharmaddal, mert diktatúra van, hanem mert nekik szavaztak bizalmat az emberek. Negatív vírustesztet kér Dél-Korea a kockázatos országokból érkezőktől
Hétfői szöuli bejelentés szerint az elmúlt napon 62 új esettel 13 479-re nőtt az eddig azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Dél-Koreában, jelentős emelkedést mutatva a vasárnap és szombaton közölt 44, illetve 35 esethez képest.
Ma kezdődik a kétnapos rendkívüli ülés az Országgyűlésben
A képviselők a kormány tagjainak tehetnek fel azonnali kérdéseket hétfőn az Országgyűlésben. A parlament a kormánypártok kezdeményezésére tart kétnapos rendkívüli ülést. A törvényhozás kedden feltételeket szabva járulhat hozzá ahhoz, hogy az Európai Unió hitelt vegyen fel a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk enyhítésére. Andrzej Duda két százalékkal vezet a lengyel elnökválasztáson
A hétfőn hajnalra pontosított felmérések alapján két százalékos előnnyel nyerheti a lengyel elnökválasztás vasárnap megtartott második fordulóját Andrzej Duda jelenlegi elnök, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt jelöltje. Egy katolikus ifjúsági csoport szivárványos zászlót tűzött ki egy linzi templomra
Június végén tartották a helyi pride fesztivált az ausztriai Linzben. Ehhez csatlakozott a helyi katolikus gyülekezet ifjúsági csoportja, a Grüner Anker egy kedves gesztussal: egyházi engedéllyel fellobogózták a Szent József-templomot egy szivárványzászlóval – írta a humenonline.hu Giroir admirális: az Egyesült Államokban még több haláleset várható
Az Egyesült Államokban még több haláleset várható - jelentette ki Brett Giroir admirális, az amerikai emberi erőforrások minisztériumának államtitkár-helyettese az ABC televíziónak adott interjúban vasárnap. Lengyel elnökválasztás - Csekély előnnyel vezet Andrzej Duda az exit poll felmérések szerint
Csekély előnnyel vezet a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával indult jelenlegi lengyel elnök, Andrzej Duda az elnökválasztás vasárnapi második fordulójában a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) által vezetett koalíció jelöltje, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester előtt - derül ki az urna zárás után közzé tett első exit poll felmérésekből. Tinifiút tartóztattak le, mert rasszista üzeneteket küldött egy elefántcsontparti focistának
Angliában a rendőrség letartóztatott egy 12 éves fiút, aki rasszista üzeneteket küldött a Crystal Palace elefántcsontparti futballistájának, Wilfried Zahának, írja az Independent. A francia repülőtereken automatikusan és ingyen tesztelik a vörös jelzésű országokból érkezőket
A franciaországi repülőtereken ezentúl automatikusan szűrik a koronavírusra a vörös jelzésű, azaz a járvány szempontjából súlyosnak számító országokból érkezőket - jelentette be vasárnap Gabriel Attal kormányszóvivő a BFM hírtelevízióban. Kijárási korlátozásokat vezetnek be több katalán városban
A koronavírus-fertőzések növekvő száma miatt kijárási korlátozások bevezetését jelentette be Lleida városában és további hét katalán településen a katalán kormány vasárnap. Magyar biokémikus is részt vesz a kutatásban az egyik legígéretesebb amerikai vakcinafejlesztő-cégnél
Karikó Katalin biokémikussal, az amerikai BioNTech cég alelnökével készített interjút az Index, aki a nyolcvanas években ment ki Amerikába, hogy az RNS-ben rejlő orvosi lehetőségeket kutassa. A BioNTech és a Pfizer közös koronavírus-ellenes oltóanyaga az egyik legígéretesebb a lehetséges koronavírus-vakcinák között - írja a HVG. Az amerikai házelnök bírálja, hogy Trump kegyelemben részesítette egykori tanácsadóját
Nancy Pelosi, demokrata párti házelnök vasárnap egy televíziós interjúban bírálta, hogy Donald Trump amerikai elnök kegyelemben részesítette egykori tanácsadóját, Roger Stone-t. Több tucat, Európába tartó migránst tartóztatott fel a líbiai parti őrség
Nyolcvanhárom, Európába tartó migránst tartóztatott fel a líbiai parti őrség - közölte vasárnap Safa Msheli, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szóvivője. Ismét ferdítettek a "függetlenobjektív" portálok
Július 12-én hamis állításokat tartalmazó írás jelent meg a LifeTV-n látható, “A mi kis családunk” című doku reality műsor finanszírozásával és gyártásával kapcsolatban a HVG-n, majd természetesen az ott megjelent cikk nyomán további más balliberális médiumok is lehozták a valótlanságokat állító írást. A csatornát működtető cég közleményben cáfolta az ellenzéki portálok állításait.