Forró drót
Az amerikai fenyegetés ellenére Törökország Sz-400-as légvédelmi rakétarendszert vásárol Oroszországtól
Már eldöntött kérdés, hogy Törökország Sz-400-as légvédelmi rakétarendszert vásárol Oroszországtól - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton, azt is jelezve, hogy Ankara és Moszkva a jövőben közösen fog gyártani Sz-500-as rakétarendszereket. Csúcstalálkozóra hívja az Öböl-menti államok vezetőit Szaúd-Arábia
Az Arab Liga, valamint az Öböl-menti Együttműködési Tanács tagállamainak vezetőit csúcstalálkozóra hívta május 30-ára Mekkába a szaúdi király, hogy az elmúlt napok eseményeinek tükrében megvitassák a térség biztonságának és stabilitásának a megszilárdításával kapcsolatos teendőket. Az osztrák államfő is előrehozott választást szorgalmaz
Előrehozott választást kell tartani Ausztriában, mert ez az egyetlen módja annak, hogy helyreállítsák az emberek közintézményekbe vetett bizalmát - jelentette ki szombat este Alexander Van der Bellen osztrák államfő. Hivatalos: új választások kiírását javasolta az osztrák kancellár
Bejelentette az osztrák kormánykoalíció felbontását és mielőbbi új választások kiírását javasolta szombat esti nyilatkozatában Sebastian Kurz osztrák kancellár. Több ezres tömeg követeli Sebastian Kurz lemondását
Több ezer tüntető gyűlt össze szombaton az osztrák kancellária előtt, hogy a koalíció felmondását, illetve Sebastian Kurz néppárti (ÖVP) kancellár lemondását és új választások kiírását követeljék. Kúria: Nem sértett választási alapelvet Völner Pál Czeglédy-ügyben írt levele
A Kúria szerint nem sértett választási alapelvet Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkárának a Czeglédy-ügyben az NVB tagjaihoz írott levele.
Előrehozott választást írnak ki Ausztriában Heinz-Christian Strache lemondása miatt
Az osztrák APA lap értesülései szerint előrehozott választást fognak tartani Ausztriában Heinz-Christian Strache alkancellár és szabadságpárti (FPÖ) elnök lemondása miatt - írja a 888.hu. Salvini: Május 26-án bevesszük Európát!
A népek és nemzetek Európáját hirdette meg a szerinte az Európai Uniót eddig uraló "elittel" szemben Matteo Salvini az olasz kormánypárt, a Liga vezetője az európai szuverenista erők közös európai parlamenti kampányzáróján Milánóban, szombaton. A konzervatívok nyerték az ausztrál választásokat
Az előzetes várakozásokkal szemben a Scott Morrison vezette kormányzó konzervatív pártszövetség nyerte meg Ausztráliában a szombati parlamenti választásokat - derült ki a szavazatok többségének ismeretében közölt részeredményekből. Drogos szexorgiákra járhatott Sebastian Kurz
Heinz-Christian Strache súlyos vádakat fogalmazott meg Sebastian Kurz regnáló osztrák kancellárral szemben. A frissen lemondott alkancellár szerint ugyanis tudomása van arról, hogy Kurz korábban drogos szexpartikat látogatott. A botrány alapjában rengetheti meg az osztrák politikát - írja a Mandiner. Varga Mihály: Az egységes nemzet, az egységes egyház összetartozó fogalmak
Az egységes nemzet, az egységes egyház összetartozó fogalmak - mondta Varga Mihály szombaton Debrecenben, a Magyar Református Egység Napjának nyitóünnepségén. Nem mond le Merkel, kitölti hivatali idejét
Wolfgang Schäuble, a német szövetségi parlament (Bundestag) elnöke kijelentette szombaton: arra számít, hogy Angela Merkel német kancellár ki fogja tölteni teljes hivatali idejét.
Takács Szabolcs: A választás a migrációpárti és a migrációellenes oldal harcát hozza
A jövő heti európai parlamenti (EP-) választás egyértelműen a migrációpárti és a migrációellenes oldal harcát hozza majd el - mondta az MTI-nek telefonon a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára szombaton Tallinnból. Az államtitkár a Lennart Meri egykori észt államfőről elnevezett, Egy múlt, számos jövő címmel rendezett háromnapos biztonságpolitikai konferencián vett részt az észt fővárosban. Rekordköltségvetésből gazdálkodhat a Honvédség
A honvédségnek a Zrínyi 2026 program keretében 2019-ben 513 milliárd forintos rekordköltségvetése van - mondta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton Budaörsön, a honvédelemnapi rendezvényen. Szuperfrakciót akar alakítani Le Pen az Európai Parlamentben a radikális jobboldali erőkből
"Szuperfrakciót" akar alakítani a következő Európai Parlamentben az övéhez hasonlóan gondolkodó politikai pártokból Marine Le Pen francia radikális jobboldali politikus. Halász János: Az ellenzék kezdettől fogva falaz Czeglédy Csabának
Az ellenzék kezdettől fogva falaz Czeglédy Csabának a Fidesz frakciószóvivője, Halász János szerint. A kormánypárti politikus úgy véli: Czeglédyt csak a mentelmi jog miatt jelölik Gyurcsányék különböző pozíciókra. Nyugaton is elismerik a magyar humanitárius segítségnyújtási modell eredményességét
Világszerte elismerik a magyar humanitárius modellt a miniszterelnökség közleménye szerint. A Távirati Irodának eljuttatott tájékoztatásuk szerint a Hungary Helps program egy új megközelítést honosított meg a nemzetközi segélyezés világában. Kurz elfogadta Strache osztrák alkancellár lemondását (cikkünket frissítjük)
Felajánlotta lemondását szombaton az alkancellári és a pártvezetői tisztségéről is Heinz-Christian Strache, a kormánykoalícióban részt vevő Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) előző nap súlyos korrupciós botrányba keveredett elnöke, aki hozzátette, hogy az Osztrák Néppártot (ÖVP) vezető Sebastian Kurz kancellár elfogadta lemondását a kormányfőhelyettesi posztról. Hidvéghi: Az ellenzék beállt a bevándorláspártiak csúcsjelöltje mögé
Az ellenzék teljes mellszélességgel beállt a bevándorláspártiak csúcsjelöltje mögé - jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója szombaton azzal összefüggésben, hogy Frans Timmermans, a szocialisták EP-csúcsjelöltje Budapestre érkezett. Strache-ügy: Kurz szakít az alkancellárral
Sebastian Kurz osztrák kancellár kizárta, hogy az általa vezetett Osztrák Néppárt (ÖVP) folytassa az együttműködést Heinz-Christian Strache alkancellárral, miután súlyos korrupciós gyanú merült fel a koalíciós partner Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) élén álló politikussal szemben - értesült a dpa német hírügynökség szombaton. Informátor: Dánia képtelen több bevándorlót befogadni (videó)
Dánia képtelen több bevándorlót befogadni - ezt Joachim Olsen, a dán parlament migrációért felelős szóvivője ismerte el a Hír TV Informátor című műsorának. Joachim Olsen arról is beszélt, hogy a migráció még az egyébként gazdag Dániában is komoly gazdasági problémákat okoz, mert a harmadik világból érkező bevándorlók felének nincs munkája. A skandináv ország az utóbbi időben egyre keményebben lép fel a migránsokkal szemben. A közelgő júniusi dán parlamenti választások kampánytémája is a bevándorlás. Botkáék leszavazták a Fidesz rászorulókat támogató javaslatát
Csak kampányfogás, hogy az MSZP-nek fontosak a szavazói. Mikor bizonyítani kéne, a szocialisták hátat fordítanak az embereknek - derült ki Szegeden. A Botka László vezette, baloldali többségű városvezetés ugyanis leszavazta a nagyobbik kormánypárt javaslatát, melynek köszönhetően a nyugdíjasok és iskolát kezdő gyerekek nagyobb támogatásban részesülhettek volna, mint az az eddigi javaslatban szerepelt - írja a szegedma.hu. Beugratás lehet az osztrák alkancellárt lejárató videó
Lejárató videót közölt a Süddeutsche Zeitung Heinz-Christian Strache osztrák alkancellárról. A felvételen a patrióta politikus párttársával, Johann Gudenusszal és annak feleségével látható, amint egy orosz milliomos feltételezett unokahúgával beszélgetett még 2017-ben arról, hogy ha a gazdag nagybácsi megveszi az egyik prominens osztrák lapot, akkor Strache esetleg hajlamos lenne segíteni a hölgy ausztriai befektetéseit. Sztárokkal népszerűsíti a nevelőszülőséget az EMMI
Egész napos családi nappal és sztárfellépőkkel várja az érdeklődőket az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Várkert Bazárban május 19-én, vasárnap. A rendezvény a „Befogadlak” nevelőszülői programot népszerűsítő országjáró kampány befejező állomása lesz.