Pesti Srácok

Az amerikai fenyegetés ellenére Törökország Sz-400-as légvédelmi rakétarendszert vásárol Oroszországtól

Az amerikai fenyegetés ellenére Törökország Sz-400-as légvédelmi rakétarendszert vásárol Oroszországtól

Már eldöntött kérdés, hogy Törökország Sz-400-as légvédelmi rakétarendszert vásárol Oroszországtól - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton, azt is jelezve, hogy Ankara és Moszkva a jövőben közösen fog gyártani Sz-500-as rakétarendszereket.

A török államfő leszögezte: az Sz-400-as megvásárlása immár "lezárt ügy". Ezzel lényegében megerősítette már korábban is bejelentett szándékát, miszerint "nem lenne etikus", sőt, kifejezetten erkölcstelenség volna, ha Ankara kihátrálna az üzletből. Washington már korábban figyelmeztette Ankarát, hogy az orosz légvédelmi rendszer nem integrálható a NATO hálózatába, és a beszerzés veszélybe sodorhatja azt a 3,5 milliárd dolláros üzletet, amelynek keretében Ankara amerikai Patriot légtérvédelmi rendszert vásárolna. Az Egyesült Államok azt is felvetette, hogy ha Törökország Sz-400-as rendszert vesz, akkor Washington felülvizsgálja a török részvételt az F-35-ös harci gépek programjában.

Erdogan ezzel kapcsolatosan úgy fogalmazott, hogy országa továbbra is kész e harci gépek megvételére.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá. A török elnök azt is jelezte, hogy Moszkva és Törökország közösen fog gyártani Sz-500-as rakétarendszereket. Ezzel kapcsolatban a TASZSZ hírügynökség idézte Szergej Csemezovot, a Rosztyeh orosz állami cég vezetőjét, aki május elején azt mondta:

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.