Forró drót
Libz: A kommunisták még karácsonykor sem pihennek
Kommunista módszerekkel élnének a tiszások még karácsonykor is. Minderről a Libz of TikTok Hungary "karácsonyi" kiadásában beszélgettünk még úgy is, hogy amúgy egyáltalán nem akartunk ilyen témáról beszélgetni. De muszáj volt. A rosszindulatú komcsi unokák ugyanis még karácsonykor is azon igyekeznek, hogy eltöröljék a vélemény szabadságát még a nagyi esetében is. Ezt pedig még büszkén hirdetik is. Gyomorforgató.Lázár János helyretette Magyar Pétert, majd személyes találkozóra hívta a hőmérős kommenthuszárt
Hív a vasút, vár a Lázár – üzente Lázár János építési és közlekedési miniszter Magyar Péternek a közösségi médiában. A két politikus a MÁV állapota miatt keveredett szóváltásba. A miniszter végül személyes találkozóra hívta Magyar Pétert, amit utóbbi el is fogadott - számolt be az Index.Halálos baleset történt Szentkirályon
Összeütközött egy utánfutós autó és egy személygépjármű szombaton Szentkirályon, a balesetben két ember meghalt, négy megsérült - tájékoztatta a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság szombat délután az MTI-t.Indul a beruházási dömping: jönnek a közútfejlesztési óriásprojektek (Videó)
A napokban kormánydöntések sora jelent meg a Magyar Közlönyben, melyek közül a Világgazdaság most összeszedte a legjelentősebbeket.Halálra dolgozzák magukat az emberek Japánban, jöhet a négynapos munkahét
Rövidített munkahetet vezetne be a japán kormány annak érdekében, hogy ellensúlyozza a halálokat is okozó munkamorált. A programot a kormány már 2021-ben is támogatta, azonban számos cég nem engedélyez 3 vagy több nap szabadságot egy hétre.Nem minden út vezet Rómába - így oldanák meg Meloniék az olasz migrációs helyzetet
A következő hetekben megnyitják az olaszországi illegális bevándorlóknak Albániában épített táborokat – jelentette be az olasz miniszterelnök a nyári szabadság utáni első kormányülésen, amelynek részleteit a miniszterelnöki hivatal péntek este közölte.Hisztizhet a baloldal: indítványozta a bíróság Dobrev Klára mentelmi jogának felfüggesztését
A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság indítványozta Dobrev Klárának, a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa és európai parlamenti képviselője mentelmi jogának felfüggesztését, számolt be az Index. Mindez Pölöskei Gáborné Áder Annamária feljelentésének ügyében történt meg. A volt államfő, Áder János testvére azért indított büntetőeljárást Dobrev Klára ellen, mert az azt állította, hogy bűnös a pedofilbotrányban.Új konfliktus robbant ki a szomszédban, páncélozott járművekkel vonult fel a koszovói rendőrség (Videó)
Razziát tartott a koszovói rendőrség a szerb kormány észak-koszovói szerveinek épületeiben péntek este, a szerb miniszterelnök határozottan elítélte Pristina lépését – közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).A csehek nem fogják korlátozni Ukrajnát az általuk küldött fegyverek felhasználásában
Csehország nem korlátozza Ukrajnát az általa küldött hadianyagok felhasználásában - mondta Jan Lipavsky cseh külügyminiszter szombaton Prágában.Újabb késes támadás történt Németországban
Hat ember megsebesült, közülük hárman súlyosan egy buszon péntek este elkövetett késes támadásban a németországi Észak-Rajna-Vesztfáliában; a tartományban az elmúlt egy hétben történt késeléseket követő újabb ilyen incidenssel összefüggésben egy 32 éves nőt vettek őrizetbe - közölte a rendőrség.Területvédelmi parancsnok: több ezren érdeklődnek a tartalékos szolgálat iránt
Több ezer ember érdeklődik a tartalékos szolgálati forma iránt, és több százas nagyságrendben kötöttek már szerződést is - közölte Drót László dandártábornok, az MH Területvédelmi Erők Parancsnokság parancsnoka szombaton Szolnokon.Szijjártó Péter: fejlődés csak ott lehet, ahol a technológia és az oktatás kéz a kézben jár
Fejlődés csak akkor és ott lehet, ahol a legmagasabb szintű oktatás és a legmodernebb technológia kiegészíti egymást - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Dunakeszi Diáknegyed átadásán.Zelenszkijék felszólították Mongóliát, hogy vegyék őrizetbe Vlagyimir Putyint
Az ukrán külügyminisztérium felszólította pénteken a mongol hatóságokat, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsa alapján vegyék őrizetbe Vlagyimir Putyin orosz elnököt, amikor szeptember elején Ulánbátorba látogat. A Kreml azonban közölte, hogy az orosz vezetés nem tart ettől az eshetőségtől.Orbán Balázs a Globsec Fórumon: Ki kell mondani, ez nem a mi háborúnk!
Pénteken kezdetét vette Prágában a 19. Globsec Fórum nemzetközi biztonságpolitikai konferencia, melynek első napján Orbán Balázs, a magyar miniszterelnök politikai igazgatója is részt vett egy panelbeszélgetésen, számolt be a Mandiner.Elhunyt Dobray György Balázs Béla-díjas filmrendező
Nyolcvankét éves korában meghalt Dobray György, tájékoztatta az Indexet a család. A Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, operatőr, író, forgatókönyvíró 2024. augusztus 28-án, hosszan tartó betegség után hunyt el.Hámori Luca: meg sem fordult a fejemben, hogy nem állok ki Helif ellen
Néhány hete nemcsak a teljes ország, de az egész világ megismerte a 23 éves Hámori Luca nevét. A kőszegi bokszoló többször elnyerte a magyar bajnoki és az év női ökölvívójának járó címet. A párizsi játékokra a 2023. évi Európa-játékokon szerzett bronzérmével kvalifikált, már ezzel sporttörténelmi tettet hajtott végre, hiszen az első magyar női bokszolóként jutott ki olimpiára. Ezt még sikerült megfejelnie két győzelemmel. Mint ismert, a harmadik ellenfelének a dns-tesztek szerint a férfiakra jellemző XY-kromoszómái vannak. Hámori Luca pontozásos vereség után végül ötödikként zárt, Ímen Helif pedig olimpiai bajnok lett. Most a Mandinernek adott interjúban elmondta, meglepődött, mikor Helif benevezett a játékokra. Azon pedig még inkább elcsodálkozott, hogy a mérkőzésükön őt pfujolták a csarnokban, az ellenfelét pedig tapsolták és éljenezték.Több mint huszonháromezren érkeztek Ukrajnából pénteken
Az ukrán-magyar határszakaszon 7961-en léptek be Magyarországra pénteken, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 15 276-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton az MTI-t.Brazília Voldemortja betiltotta a Elon Musk platformját, az X-et
A brazil legfelsőbb bíróság egyik bírája, a Harry_Potter antagonista külsejű Alexandre de Moraes már akkor próbálta betiltani az X-et, amikor még Twitternek hívták. Sikerrel járt, egyelőre ideiglenesen.Szalay-Bobrovniczky Kristóf: az EU-tagállamok nagy része továbbra is az eszkaláció irányába mutató lépéseket fontolgat
Az uniós tagállamok nagy része továbbra is az ukrajnai háború eszkalációjának irányába mutató lépéseket fontolgat - jelentette ki a honvédelmi miniszter pénteken Brüsszelben.Giorgia Meloninál betelt a pohár migrációs téren: olyat mondott, ami miatt rengeteg bírálatot fog kapni
Giorgia Meloni, Olaszország miniszterelnöke feldúltan beszélt az országba érkező illegális bevándorlókról, és azt mondta, „a hajókat el kell süllyeszteni” – adta hírül a Visegrád 24 az X-en.Ennyi: Görögországban betiltják a mobiltelefonok használatát az iskolákban
Görögországban betiltják a mobiltelefonok használatát az iskolákban szeptembertől. Ugyan ezt az intézkedést más más országokban is bevezették és a magyar kormány is most ezt szorgalmazza. Mivel volt, aki akadékoskodott a baloldalon, már találtak is fogást az intézkedésen.Csak hibázott Podoljak memóriája: Ukrajna 2029-ig folytatja a kőolajszállítást a Barátság vezetéken
Ukrajna a szerződések lejártáig maradéktalanul teljesíti az orosz kőolaj Európába történő tranzitjára vonatkozó kötelezettségeit - helyesbítette Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda tanácsadója pénteken korábbi kijelentését.Iványiék hatalmas közmű- és adótartozást halmoztak fel és a dolgozók után sem fizették a járulékokat
Meghaladta a köznevelési intézmény közmű- és adótartozása a törvényben meghatározott mértéket, ezért a kormányhivatalnak törölnie kellett a szegedi Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Középiskolát a nyilvántartásból – írja a Magyar Nemzet a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal tájékoztatása alapján. Iványi Gáborék intézménye továbbá a járulékokat sem fizette a dolgozók után.Orbán Balázs: győzzük kivárni, amíg Európa háborúpárti elitje nem leszáll, hanem leesik a magas lóról
Senki nem okolja az ukránokat az orosz megszállás miatt, viszont minden józan gondolkodású ember okolja a nyugati háborúpárti elitet az elhibázott, felelőtlen, veszélyes és Európát hanyatlásba taszító politikáért -írja Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója a közösségi oldalán miután megjelent egy cikk arról, hogy Ursula von der Leyen azt kérdezte, hogy okolták-e a magyarokat valaha az 1956-os megszállásért?Eljött a nap, amikor a hallgatók is beleszólhatnak a Neptun fejlesztésébe
Mostantól a hallgatók is részt vesznek a Neptun tanulmányi rendszer fejlesztésében - tájékoztatta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) az MTI-t pénteken.Ajánljuk még

































