Forró drót
Elhunyt Baleczky Annamária, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió egykori munkatársa
Elhunyt Baleczky Annamária, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió egykori munkatársa - közölte a család kedden az MTI-vel. Seehofer még gyorsan, az EP-választások előtt rendezné a migrációs problémát
Az európai parlamenti (EP-) választás előtt rendezni kell a menekültügyet az EU-ban - hangsúlyozta Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke kedden Berlinben. Mintegy 200 migráns jutott át Törökországból Görögországba
Mintegy 200 migráns jutott át kedden Törökországból Görögországba- közölték görög hatóságok. Hat embert vettek őrizetbe Franciaországban terrorizmus vádjával
Őrizetbe vettek kedden hat embert a francia hatóságok a dél-franciaországi Carcasonne-ban és Trebes-ben márciusban egy iszlamista által elkövetett, négy áldozatot követelő túszdrámával összefüggésben – a tájékoztatások szerint az áradások által sújtott és jelenleg is mentési munkálatok alatt lévő Trebes-ben több helyen egyszerre történtek reggel 6 órakor az előállítások, amelyekhez mintegy száz kommandóst mozgósítottak. A Fundamenta vezére visszautasítja a Fidesz vádjait
Ma 1,5 millió lakástakarék-szerződés van a piacon, így 2-3 millió ember élet- és lakhatási körülményein javít a rendszer – mondta el Tátrai Bernadett, a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. elnök-vezérigazgatója a Portfolio öngondoskodással foglalkozó konferenciáján. Megverték és majdnem megerőszakolták a többszörös magyar bajnok futónőt
Szó szerint pillanatokon múlott, hogy nem erőszakolták meg a többszörös magyar bajnok ultramaratonista futónőt, akit vasárnap este edzés közben támadtak meg. Az esetről Makai Viktória Facebook-bejegyzésében számolt be.
AfD-társelnök: A populizmus a globalista elit ellenpólusa
Az AfD társelnöke a populizmust a középosztály és a hétköznapi emberek szövetségeként írja le, amely a gyökértelen, globalista elit ellen szerveződött arra reagálva, hogy az államok milliárdokkal támogatják a bankokat és az illegális bevándorlókat, akik pont az ő miliőjüket foglalják el, veszélyeztetve a hazájuk és a kontinens élhetőségét – írja a 888.hu. Fürjes: Budapest építése mindig feladata volt és lesz is a kormányzatnak
Budapestnek önmagán messze túlmutató jelentősége van, ezért építése mindig feladata volt és lesz is a magyar kormányzatnak, a várossal együttműködésben - mondta a Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár egy keddi, budapesti konferencián. A tankönyvek miatt marasztalta el Magyarországot az Emberi Jogok Európai Bírósága
Elmarasztalta Magyarországot kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) a tankönyvpiac állami monopolizálása miatt, kimondván, hogy a hatóságok megsértették több, iskolai tankönyvek forgalmazásával foglalkozó cég jogait. Enyhébb felügyeletet és 7,5 millió forintos óvadékot állapítottak meg a Dózsa György úti kabriós ügyében
Enyhébb bűnügyi felügyeletet és 7,5 millió forintos óvadékot állapított meg a Dózsa György úti kabriós ügyében a Budai Központi Kerületi Bíróság - közölte a Fővárosi Törvényszék kedden. A védő jelezte, hogy a gyanúsított az óvadékot baráti kölcsönökből fedezné és ez teljes mértékben biztosítaná, hogy betartja a szabályokat. A kárpátaljai magyarok deportálása ellen emelt szót Brenzovics László az ukrán parlamentben
Írásban interpellált kedden az ukrán parlament elnökénél és emberjogi biztosánál a törvényhozás honlapjára felkerült, a kettős állampolgárságú kárpátaljai magyarok deportálását indítványozó aláírásgyűjtő petíció blokkolását és a kettős állampolgárokat listázó Mirotvorec (Béketeremtő) szervezet tevékenységének kivizsgálását sürgetve Brenzovics László, az ukrán parlament képviselője, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke. Elfogadták a Sargentini-jelentést visszautasító határozatot
Megszavazta a parlament kedden a Magyarország szuverenitásának megvédéséről és az országgal szembeni rágalmak visszautasításáról szóló Sargentini-jelentés elleni határozatot, amely arra szólítja fel a kormányt, ne engedjen a zsarolásnak, utasítsa vissza a Magyarországot ért valótlan vádakat, és jogi úton is lépjen fel a csalással elfogadott, Magyarországot rágalmazó jelentéssel szemben.
Már meg is szavazták – Nincs többé államilag támogatott lakáskassza
Az Országgyűlés kedden kivételes eljárásban határozott a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának kivezetéséről. A döntés nem érinti a már megkötött lakás-előtakarékossági szerződéseket, az állami támogatás a törvény hatályba lépését követően megkötött, illetve meghosszabbított szerződések esetében nem jár majd. A javaslat visszavonása után kell újragondolni a lakáskassza megszüntetését – Ellenzéki reakciók a Parlamentben
Az MSZP szerint a kormányzatnak vissza kellene vonnia a lakás-előtakarékosság állami támogatásának megszüntetését célzó javaslatot, hogy azt követően indulhasson érdemi vita a témáról. A Jobbik vezérszónoka a szerdai parlamenti vitában arról beszélt, számos kritika megfogalmazható a lakáspénztárak üzleti módszerei ellen, de ez nem azt jelenti, hogy "le kellene dózerolni a rendszert". Az LMP értékelése szerint a kormány szembemegy a társadalommal, és úgy vélték, a kétharmados többség birtokában a jelenlegi szabályozást is inkább kijavíthatná a kormányzat. Kinevezték az egészségügyért felelős új államtitkárt
Horváth Ildikó orvost nevezte ki a köztársasági elnök - Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének javaslatára - keddtől az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkárává - közölte a tárca közleményben. Nagy Anikó egészségügyi államtitkár október 2-án mondott le. Közölte, gyermekgyógyászként szeretne tovább tevékenykedni és eddigi tapasztalatával segíteni a kormánynak a demográfiai helyzet javítására irányuló törekvéseit. Tarlós: Stabilabbá válik a budapesti kiemelt projektek finanszírozása
A fővárosi közfejlesztési tanács november 17-i megalakulásával sokkal stabilabbá válik a budapesti kiemelt projektek finanszírozása - mondta a harmadik ciklusára készülő főpolgármester, Tarlós István kedden a Portfolio Budapest 2030 című fővárosi konferenciáján. Hozzátette, hogy a Fővárosi Közgyűlés és a városvezetés közvetlen befolyással bír majd Budapest valamennyi kiemelt fejlesztésére. Megjegyezte, a fővárosnak számos olyan előkészített projektje volt eddig is, amely forráshiány miatt nem kerülhetett előtérbe. Tízszeresére emelte az aranytartalékát az MNB
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tízszeresére növelte Magyarország aranytartalékát, ezzel az aranykészlet nagyságát a 70 évvel ezelőtti, historikus szintre emelte - jelentette be a jegybank kedden. Ezzel magyarázza a Fidesz, hogy nem támogatják tovább a lakás-előtakarékoskodást
A lakás-takarékpénztárak nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, nem szolgálták eredményesen az otthonteremtési célokat - állította a fideszes Bánki Erik. A fideszes képviselő keddi felszólalásában nehezményezte, hogy az érintettek csak a megtakarítások egynegyedét fordították lakásvásárlásra, és az adófizetőknek is rendkívül költséges volt ez a támogatási forma. Lenácizta egy belga szervezet Magyarország igazságügyi miniszterét – Trócsányi perrel vesz elégtételt
Trócsányi László igazságügyi miniszter a jó hírnév megsértése miatt indít pert Belgiumban – írja az Origo.hu. Az eset előzménye, hogy egy belga szervezet tiltakozott Trócsányi részvétele ellen egy tudományos konferencián, mondván a miniszter „idegengyűlölő, rasszista és antiszemita”. A miniszteri biztos is megerősítette, marad az ingyenes oktatás a Corvinuson
A jelenlegihez hasonló mértékben, évfolyamonként ezres nagyságrendben megmarad az ingyenes tanulás lehetősége a Budapesti Corvinus Egyetemen azt követően is, hogy alapítványi fenntartásúvá válik az intézmény - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszteri biztosa az M1 aktuális csatorna keddi műsorában. Egy giroszbüfébe rohant a pizzásautó Nyíregyházán, egy részeg irányította a forgalmat
Két gépkocsi karambolja okozott kisebb felfordulást a Búza téri piac közelében hétfő dél körül Nyíregyházán – írja a szon.hu. A rendőrök egy személyt állítottak elő, akiről úgy tudni, ittasan nekiállt irányítani a forgalmat. Bírálja az ENSZ a magyar hajléktalan-törvényt
Nyílt levélben bírálta a hajléktalanság kriminalizálása miatt a magyar kormányt az ENSZ lakhatási különmegbízottja – írja a 24.hu. Leilani Farha nehezményezte, hogy az alaptörvény-kiegészítés nem egyeztethető össze a hazai és nemzetközi emberi jogi kötelezettségekkel, különös tekintettel a lakhatáshoz való jogra, valamint a szegénységben élők hátrányos megkülönböztetésének tilalmára. Ma dönthetnek a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának megszüntetéséről
Az Országgyűlés ma kivételes eljárásban megtárgyalja, majd el is fogadhatja a lakás-takarékpénztári megtakarítások állami támogatásának kivezetését. A képviselők emellett szavaznak a Sargentini-jelentésre megfogalmazott kormánypárti válaszról. Ismét Magyarország lesz terítéken Brüsszelben – Sargentini végignézné hazánk alázását
Kedden, az uniós csúcs előtt napirendre kerül az uniós ügyekkel foglalkozó miniszterek ülésén a Magyarország elleni, hetes cikk szerinti eljárás ügye – írja a Hiradó.hu. Egyelőre senki nem tudja, hogyan kell eljárni Magyarország ellen, csak a szándékban biztosak. Az Európai Bizottság alelnöke már jelezte, hogy szívesen részt venne ebben az eljárásban, várhatóan ezt kedden is meg fogja erősíteni, valamint Judith Sargentini is szeretne jelen lenni az eljárás során.