Pesti Srácok

A törvénytelenségek az első szabad választásokig tartottak – Horváth Attila és az Öreg

A törvénytelenségek az első szabad választásokig tartottak – Horváth Attila és az Öreg

A legrettenetesebb kommunista terror idején is volt humora a magyar népnek – magyarázta Horváth Attila, a Közszolgálati Egyetem egyetemi tanára, aki azt a korabeli szóbeszédet idézte, miszerint a vádlott felszólt a pulpituson ülő bírónak: "Bíró úr, nem jól értettem, öt év?" Mire a válasz: "Nem, kötél!" Ez jellemző volt a Rákosi- és a Kádár-korszak megtorló éveire, amikor koncepciós perekben zsinórban küldték a halálba a vérbírók és a vérügyészek a kommunista rendszer vélt ellenségeit.

A bírói függetlenség nem létezett – szögezte le az alkotmánybíró –, hiszen maguk a bírók is a kommunista párt tagjai voltak, és a párt utasításait végre kellett hajtaniuk. Ebben kiemelkedő szerepet játszott Olti Vilmos, Majos Ákos, Tutsek Gusztáv, Biszkuné dr. Tóth Matild, dr. Borbély és dr. Vida, akik a legtöbb halálos ítéletet hozták, és sokan mások. Ezek közül többen a Horthy-korszak bírái voltak, csak nemes egyszerűséggel átálltak Rákosiék és Kádárék mellé. (Egyébként a két véres korszak kivégzetteinek száma meghaladja az 1000 főt, Zinner Tibor "A kádári megtorlás rendszere" című könyve szerint.)

Horváth Attila szerint a kommunisták vérengzései több motívumból tevődtek össze. Egyrészt a félelem a hatalom elvesztése miatt, ugyanis egy törpe kisebbség uralkodott a társadalom többsége felett. Másrészt meg kellett felelniük a szovjet katonai megszállók kívánságainak. Harmadrészt a marxi ideológia, amely alapjaiban az erőszakra épült. Marx azt vallotta, hogy a hatalmat csak erőszakkal, vérrel lehet megszerezni, és megtartani is úgy lehet, ha az emberi jogokat kiküszöbölik.

PestiSracok facebook image

Maga a kommunista államszervezet is egy megtorló apparátusra épült; a cél az ellenség fizikai megsemmisítése volt. Maga Rákosi is úgy sajnáltatja magát – idézte a pártfőtitkár szavait az alkotmánybíró – hogy

9 millió fasiszta felett kell uralkodnom."

 

A kegyetlenség és szenvtelenség is a kommunisták sajátja volt. Horváth Attila a kordokumentumokat idézte: amikor Rajkékat, Szőnyiéket és Pálffyékat kivégezték, Kádár, Farkas Mihály, Gerő és Péter Gábor francia konyakkal ünnepelték a "sikeres akciót". Sőt, Péter Gábor abban lelte örömét, hogy az Andrássy út 60-ban felhozatta az irodájába Mindszenty József hercegprímást, akit verőlegényeivel levetkőztettek, és addig rugdosták, míg a főpap elájult.

Horváth Attila a kommunisták áldozatai kapcsán felhozta a Magyar Közösség perét, amelyben 250 embert tartóztattak le, és 227 embert elítéltek. A fő vád ellenük a köztársaság elleni szervezkedés volt. A perben többek között Donáth Györgyöt, a fővádlottat kivégezték. Több ok is vezetett a kirakatperhez. A vádlottak jelentős része értelmiségi politikus volt, akik részt vettek a nácik elleni mozgalomban, és Rákosi azt vallotta, hogy akik a németekkel szemben ellenálltak, azok a szovjetek ellen is fel fognak lépni. De a kirakatper célja nem a Magyar Közösség megsemmisítése, hanem a Kisgazdapárt szétverése volt. Ugyanis- fogalmazott az alkotmánybíró- az 1945-ös választáson még a szovjet fegyverek árnyékában is 57 százalékot vittek el a kisgazdák. A kommunisták mindössze 16 százalékot. Így elindult a hajsza. A mentelmi jogokkal rendelkező Kovács Bélát, a Kisgazdapárt főtitkárát 1947. február 25-én (a kommunizmus áldozatainak emléknapja ma) a szovjetek letartóztatták és Szovjetunióba hurcolták. A Svájcban tartózkodó Nagy Ferenc kisgazda miniszterelnöknek Rákosi azt üzente, hogy maradjon Svájcban, mert ha hazajön úgy jár, mint Kovács Béla. A szintén kisgazda Varga Bélát, a nemzetgyűlés elnökét is menekülésre kényszerítették, így sikerült szétverni a legnagyobb pártot, szabad út előtt állt egy előrehozott választás a kékcédulázással és a kommunisták hatalomra jutásával.

A törvénytelenségek az első szabad választásokig tartottak, hiszen az elnyomó apparátus addig működött”

 

– erősítette meg az egyetemi tanár. Horváth Attilával arról is beszéltünk, hogy a jelen hatalmi harcok, a neomarxizmus, neoliberalismus, a globalista és woke mozgalmak mennyire jelentenek veszélyt Magyarország számára? Ebben a kérdésben Horváth Attila optimista: szerinte a gyűlöletre alapozó erők nem győzhetik le a szeretet erőit.

Hallgassa podcastjainkat útközben, telefonon és autóban! Iratkozzon fel Spotify-csatornánkra ITT, vagy Apple-telefont használóknak az iTunes-csatornánkra IDE KATTINTVA.

 

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.