Forró drót
MÁTÉ T. GYULA TEMETÉSE A FIUMEI ÚTI SÍRKERTBEN (ÉLŐ KÖZVETÍTÉS A GYÁSZBESZÉDEKRŐL 14 ÓRAI KEZDETTEL)
44 ÉVESEN ELHUNYT KOLLÉGÁNK, MÁTÉ T. GYULA TEMETÉSE CSÜTÖRTÖKÖN, OKTÓBER 4-ÉN KETTŐ ÓRAKOR KEZDŐDIK A FIUMEI ÚTI SÍRKERTBEN, A GYÁSZBESZÉDEKET THÜRMER GYULA, KOLLÉGÁNK ÉDESAPJA, STEFKA ISTVÁN, A PESTISRÁCOK.HU LAPIGAZGATÓJA ÉS MEGAY RÓBERT PÉTER, GYULA KÖZELI BARÁTJA MONDJA EL. A BESZÉDEKET A PESTISRÁCOK.HU ÉLŐBEN KÖZVETÍTI, MAJD SZERKESZTVE IS KÖZREADJA. OLVASÓINKAT, MÁTÉ T. GYULA TISZTELŐIT ÉS BARÁTAIT ARRA KÉRI A CSALÁD, HOGY EGY SZÁL VIRÁGGAL ADÓZZANAK A VÁRATLANUL, RÖVID LEFOLYÁSÚ, SÚLYOS BETEGSÉG KÖVETKEZTÉBEN ELHUNYT ÚJSÁGÍRÓ EMLÉKE ELŐTT. MÁTÉ T. GYULA HAMVAIT A 44-ES PARCELLÁBAN HELYEZIK ÖRÖK NYUGALOMRA. Szijjártó: Ukrajna folyamatosan élezi a feszültséget Magyarországgal
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Szijjártó Péter arra reagálva, hogy az ukrán külügyminisztérium nemkívánatos személlyé nyilvánította a beregszászi magyar konzult, akinek 72 órán belül el kell hagynia az ország területét. A külügyminiszter kifejtette, Magyarországnak az a célja, hogy jó kapcsolatot tartson fent a szomszédos országokkal, és ez az elmúlt években sikerült is, az elmúlt időszakban azonban az Ukrajnával való kapcsolat nagyon rossz irányt vett. Szijjártó Péter elmondta, a beregszászi magyar konzul semmilyen jogszabály ellen nem vétett, Magyarország pedig arányos választ adott a kiutasításra. A külügyminiszter úgy véli, Ukrajna nem csatlakozhat a NATO-hoz és az európai integrációs törekvéseit sem lehet komolyan venni. Dánia idén sem fogad be menekülteket az ENSZ programja keretében
Dánia 2018-ban sem fogad be menekülteket az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) programja keretében - jelezte Inger Støjberg külügyekért és integrációért felelős dán miniszter csütörtökön. Koppenhága 2016-ban függesztette fel a nemzetközi humanitárius akciók keretében válságrégiókból kiválasztott emberek befogadását. Az Unió forrásait nem betelepítésre, hanem hatékonyabb határőrizetre kell használni
„A baloldal és liberálisok által kezdeményezett vita nem más, mint a migránspárti erők legújabb megnyilvánulása, amellyel újra nyomást próbálnak gyakorolni a kötelező kvótát ellenző tagállamokra” - jelentette ki Gál Kinga a szerda esti strasbourgi plenáris vita kapcsán, amely a Földközi-tengeren kialakult humanitárius sürgősségi helyzetet tárgyalta, különös tekintettel a helyi és regionális hatóságok támogatására. Az ukrán külügyminisztérium nemkívánatos személlyé nyilvánította a beregszászi magyar konzult
Az ukrán külügyminisztérium nemkívánatos személlyé nyilvánította a beregszászi magyar konzult, akinek 72 órán belül el kell hagynia az ország területét - tájékoztatott csütörtökön a kijevi tárca a honlapján megjelent közleményében. Prőhle Gergely távozik a Petőfi Irodalmi Múzeum éléről
A minisztérium sajtóközleménye szerint a Petőfi Irodalmi Múzeum Főigazgatójának vezetői megbízatása, az érintett és az Emberi Erőforrások Minisztériumának közös megegyezésével, november 1-i hatállyal megszűnik.
Továbbra is előzetes letartóztatásban marad a sólyi gyermekgyilkosság elkövetője
A Veszprém Megyei Főügyészség a letartóztatás meghosszabbítását indítványozta a 2018 májusában, Sólyon elkövetett emberölés ügyében. A Veszprémi Járásbíróság végzésével az ügyészi indítványnak helyt adott, és a kényszerintézkedés tartamát két hónappal meghosszabbította. Megszüntette a legmagasabb fokú harckészültséget a szerb elnök
Öt nap után megszüntette a szerb hadsereg legmagasabb fokú harckészültségét Alekszandar Vucsics köztársasági elnök - közölte a védelmi minisztérium csütörtökön. A tárca közleménye szerint a szerb hadsereg a többi biztonsági szolgálattal együtt továbbra is figyelemmel kíséri a biztonsági helyzetet az országban, és készen áll arra, hogy bármely pillanatban megvédje Szerbiát és a szerb állampolgárokat. Az ügyészség szerint nincs szükség perújításra a Prisztás-ügyben
Portik Tamás és egykori testőre, H. István perújítási kérelmének elutasítását indítványozta a Fővárosi Ítélőtáblánál a Prisztás-ügyben a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség - tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t Csiha Gábor, a főügyészség szóvivője. Meghosszabbította az ENSZ a földközi-tengeri embercsempészek elleni akció mandátumát
Egy évvel meghosszabbította szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsa azt a határozatát, amely lehetőséget ad a Földközi-tengeren közlekedő hajók átkutatására az embercsempészek lebuktatása érdekében. Elhódítaná a Fidesz-KDNP a költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba volt körzetét
Két jelölt versenyez majd jövő vasárnap azért a szombathelyi önkormányzati képviselői helyért, amely az MSZP-s Czeglédy Csaba mandátumának megszűnése miatt maradt üresen – írja a Magyar Idők. A Fidesz–KDNP színeiben Melega Miklós, az ellenzék támogatásával László Győző (Éljen Szombathely! Egyesület) indul. Budapesti férfit vettek őrizetbe a halált okozó balassagyarmati testi sértés miatt
A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vettek egy 39 éves budapesti férfit, aki megalapozottan gyanúsítható a Balassagyarmaton elkövetett, halált okozó testi sértéssel - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon csütörtök reggel. V. Norbert ellen emberölés és kifosztás bűntettének gyanúja miatt folytatnak eljárást, és a napokban előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.
Mától két hétig karbantartás miatt zárva van a Déli pályaudvar
Mától két hétig karbantartás miatt zárva van a budapesti Déli pályaudvar. Az érintett vonatok jelentős része Kelenföld vasútállomásról indul, illetve oda érkezik. Október 17-én éjfélig lesz zárva a pályaudvar. Ez idő alatt a jegypénztár és az ügyfélszolgálat működése is szünetel. Muzsay Ildikó veszi át a Honvédkórház orvosigazgatói posztját
Muzsay Ildikó orvos ezredes, az Egészségügyi Szervezési Intézet igazgatója veszi át a Honvédkórház orvosigazgatói posztját - tudta meg a Magyar Idők a lapban csütörtökön megjelent cikk szerint. A Honvédelmi Minisztérium a lap kérdésére megerősítette, hogy Tamás Róbert orvos dandártábornok nem tölti be a továbbiakban a kórház orvosigazgatói beosztását. A szaktárca tájékoztatása szerint a dandártábornok a saját kérésére 2018. október 1-jétől orvosként dolgozik tovább a Honvédkórházban. Rendőrkézen a hírhedt francia börtönszökevény, aki burkában bujkált
Burkát, a teljes testet és arcot eltakaró muzulmán női öltözéket viselt Rédoine Faïd, akit három hónapnyi bujkálás után szerdán fogtak el a francia hatóságok. A sajtóban szökevénykirályként emlegetett negyvenhat éves férfi, aki július elején három fegyveres segítségével, helikopteren jutott ki a Párizshoz közeli Réau fegyintézetéből, a Franciaországban nyilvános helyeken betiltott öltözéke miatt bukott le – közölte a párizsi főügyész. Szijjártó: Ha Kijev kiutasítja a beregszászi magyar konzult, én is azonnal kizsuppolok egy ukránt
Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter szerdán kijelentette, hogy Kijevnek nincs jogalapja a beregszászi magyar konzul kiutasítására, amiről az ukrán külügyminisztérium Pavlo Klimkin ukrán tárcavezető szerint csütörtökön diplomáciai jegyzékben készül tájékoztatni Magyarországot. Ultimátumot kapott a NATO főtitkárától Oroszország
A NATO elismeri és támogatja Georgia területi egységét és határainak nemzetközileg elismert sérthetetlenségét, a katonai szövetség ezért arra szólítja fel Oroszországot, hogy vonja vissza Dél-Oszétia és Abházia önálló államként való elismerését – jelentette ki a NATO főtitkára szerdán Brüsszelben. Pompeo szerint Irán politikai célokra használja a hágai Nemzetközi Bíróságot
Teherán politikai célokra használja a hágai Nemzetközi Bíróságot – jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a Heiko Maas német külügyminiszterrel tartott washingtoni sajtóértekezletén, amelyen bejelentette egy 1955-ben kötött amerikai-iráni barátsági szerződés felmondását is. Szijjártó a magyar-orosz kapcsolatok fellendüléséről beszélt Moszkvában
Hosszú évek visszaesését követően sikertörténetek jellemzik majd a magyar-orosz kapcsolatokat - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután szerdán Moszkvában megbeszélést folytatott Szergej Lavrovval, az orosz diplomácia vezetőjével. Kocsis Máté: Politikai támadás érte Magyarországot
Azt a lehetőséget akarja Magyarországtól elvenni az unió, amely a nemzeti szuverenitásunk egyik alappillérének tekinthető – mutatott rá Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, a Sargentini-jelentésre reagáló határozati javaslat szerdai parlamenti vitája során. Kockázatos a Krekó-féle Political Capital Kft. – a szegedi egyetem felbontja velük az együttműködési megállapodást
A Szegedi Tudományegyetem központi jogi és gazdasági minőségbiztosítási rendszere kockázatosnak ítélte az egyetemnek a Krekó Péter-féle Political Capital Kft.-vel kötött együttműködési keretmegállapodását. Az egyetem főigazgatója a Figyelővel közölte, a vizsgálatot követően nem kívánják fenntartani a szerződést. A Gyurcsány Ferenchez és köréhez szorosan kötődő cég legfontosabb célja hazánk lejáratása, a jelenlegi magyar helyzetet lépten-nyomon diktatúrának bélyegezve. Távozásra szólította fel az elítélt szegedi városvezetőket a Fidesz-KDNP
Távozásra szólította föl a Gyulai Járásbíróság által hűtlen kezelés miatt elítélt szegedi városvezetőket a KDNP helyi elnöke és közgyűlési frakcióvezetője szerdán a Tisza-parti városban. Belpolitikai válságot is okozhat a tapasztalt francia belügyminiszter lemondása
Jóllehet Emmanuel Macron francia államfő tagadta szerdán, hogy válsághelyzetet teremtett belügyminisztere és egyik legfőbb politikai szövetségese, Gérard Collomb lemondása, a végrehajtó hatalom egyelőre hiába kereste a megfelelő utódot az országban még mindig legmagasabb fokozatú terrorfenyegetettség miatt az egyik legkényesebb helyzetben lévő tárca élére. Deutsch szerint Ujhelyi és társai hazaárulók – Ujhelyi ezzel szemben hazafinak tartja magát
Éles vita bontakozott ki Deutsch Tamás és Ujhelyi István között, melyben Deutsch szerint Ujhelyi és társai saját hazájuk ellen fordultak. A szocialista Ujhelyi azonban kikérte magának, hogy hazaáruló lenne, ő ezt inkább hazafiságnak látja. A fideszes EP-képviselő azonban egyértelműsítette, hogy mit jelent a hazaárulás és mit a hazafiság, utóbbit pedig hiába állítja magáról Ujhelyi, mégis a saját hazáját kiárusítók táborába tartozik. A képviselők a Magyarország szuverenitásának megvédéséről és a Magyarországgal szembeni rágalmak visszautasításáról szóló kormánypárti országgyűlési határozati javaslat általános vitájában szólaltak fel szerdán az Országgyűlésben.