Pesti Srácok

Budapesti férfit vettek őrizetbe a halált okozó balassagyarmati testi sértés miatt

null

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vettek egy 39 éves budapesti férfit, aki megalapozottan gyanúsítható a Balassagyarmaton elkövetett, halált okozó testi sértéssel - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon csütörtök reggel. V. Norbert ellen emberölés és kifosztás bűntettének gyanúja miatt folytatnak eljárást, és a napokban előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

Az áldozat egy balassagyarmati ingatlanban hunyt el szerdán, és a rendőrök a helyszíni szemle során megállapították, hogy halálát idegenkezűség okozta. A főkapitányságon előzőleg a mentőszolgálat munkatársa tett bejelentést arról, hogy sikertelenül próbáltak újraéleszteni egy férfit.

A rendőrök a bejelentést követő egy órán belül beazonosították és Balassagyarmat belterületén elfogták V. Norbertet - derül ki a tájékoztatásból. A megalapozott gyanú szerint a 39 éves budapesti férfi az éjszakai órákban szóváltást és dulakodást követően bántalmazta ismerősét, majd a magatehetetlenül fekvő sértett nyakláncát elvette.

A sértett a bántalmazás következtében szenvedett olyan súlyos sérülést, hogy később a helyszínen életét vesztette.

PestiSracok facebook image

MTI; Fotó: Mihádák Zoltán/MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.