Forró drót
Kezdődik a hétvégén a strandszezon
Április utolsó hétvégéjén elindul a strandszezon, a budapesti létesítmények közül elsőként a Paskál és a Palatinus fürdő nyitja meg kapuit, az iskolai szünet kezdetére, június 15-re pedig minden strand kinyit. Vezetőváltás a Magyar Telekom élén, Rékasi Tibor lesz az új vezérigazgató
Távozik a társaságtól a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója, Christopher Mattheisen, az új vezérigazgató Rékasi Tibor lesz. A cég keddi, az MTI-nek küldött közleménye szerint a Magyar Telekom igazgatósága április 23-i ülésén a vezérigazgató kezdeményezésére döntött a munkaszerződés július elsejei megszüntetéséről. Christopher Mattheisen ugyanezen hatállyal lemond igazgatósági tagságáról és a jövőben saját vállalkozásokkal foglalkozik. Díszvacsorán fogadta Macront Trump
Washingtonba érkezett Emmanuel Macron francia államfő, akinek tiszteletére – a tárgyalások keddi megkezdése előtt – Donald Trump amerikai elnök és a first lady, Melania Trump díszvacsorát adott az amerikai fővároshoz közeli Mount Vernonban, George Washington egykori kúriájában. Nógrádi: Merkel helyett már Macron diktálna az uniós kérdésekben
Változott a német kancellár álláspontja a bevándorlás kérdésében, de erről a migránsbarát politikát képviselő Brüsszelt is tájékoztatnia kellene Angela Merkelnek – mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 tévécsatorna kedd reggeli műsorában. Trükközhet Kim Dzsong Un a nukleáris leszerelés ígéretével
A phungeri atomlétesítmény üzemképes – írta a 38 North című, Észak-Koreára szakosodott amerikai hírportál műholdas adatok elemzése alapján, a szakértők szerint ez azt jelenti, hogy a Kim Dzsong Un vezette ország bármikor folytathatja kísérleti atomrobbantásait. Kanada egyelőre polkorrekten kezeli tíz ember halálra gázolását
Szándékosnak tűnik, hogy a bérelt kisteherautó sofőrje a torontói járókelők közé hajtott – mondta keddre virradóra Mark Saunders, a kanadai nagyváros rendőrfőnöke. A támadásnak eddig tíz halálos áldozata, és tizenöt sérültje van, a huszonöt éves elkövető korábban nem szerepelt a rendőrségi nyilvántartásban.
Ma dönt az alapkamatról a Magyar Nemzeti Bank
Kamatdöntő ülést tart ma a monetáris tanács, az elemzők arra számítanak, hogy a testület nem változtat a jegybanki alapkamat 0,90 százalékos szintjén. A jegybanki alapkamat 2016. május 25. óta változatlan. Hamarosan amerikai külügyminiszter lehet Mike Pompeo
Az amerikai szenátus külügyi bizottsága hétfőn este megszavazta Mike Pompeo jelölését a külügyminiszteri posztra, a megbízatásról azonban még a szenátus egészének is voksolnia kell. Szorul a hurok Gyárfás körül – az eredeti hangfelvétel a rendőrség bizonyítéka
Vágatlan, nem manipulált hangfelvétel alapján gyanúsították meg Gyárfás Tamást Fenyő János megölésére való felbujtással – értesült a Magyar Idők. Gyárfás eddig azzal védekezett, hogy egy összevágott felvétel alapján keverték gyanúba, amit maga adott át a hatóságoknak. Fico: nem aktivisták dolga, hogy belügyminisztert válasszanak
Nem polgári aktivisták dolga, hogy belügyminisztert válasszanak, mert Szlovákia parlamentáris demokrácia és a parlamenti választás eredményei alapján erre az Irány - Szociáldemokráciának van joga - közölte Robert Fico volt szlovák kormányfő, a legerősebb kormánypárt elnöke Facebookon közzétett videóüzenetében hétfőn. Kisbusz hajtott gyalogosok közé Torontóban, többen megsérültek (Frissítjük!)
Járókelők közé hajtott egy kisteherautó hétfőn Toronto belvárosában, több embert elgázolt. A sofőrt, aki az eset után kereket oldott, a rendőrség később őrizetbe vette. Indítékát még vizsgálják a hatóságok. A gyanúsítottal kapcsolatosan egyelőre nem közöltek részleteket. Ma délután találkozott Orbán Viktor és Lázár János
Ma délután megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnök Lázár Jánossal. Részletek nem szivárogtak ki, valószínűleg lesz még egy találkozó. A miniszterelnök által megkezdett kormányalakítási folyamatot forrásaink úgy írták le, hogy "sok minden képlékeny még", nincs még végleges kormányzati struktúra – írja az ATV.hu.
Balog Zoltán távozik az EMMI éléről
Balog Zoltán az Origónak adott interjújában jelentette be, hogy távozik az Emberi Erőforrások Minisztériumából. Balog elmondta, miért, és azt is, hol folytatja: a Polgári Magyarországért Alapítvány élén. Újabb migráns hullám – Ugrásszerűen nőtt a Líbiából Olaszországba érkező migránsok száma
Ugrásszerűen nőtt a Líbiából Olaszország felé útnak indult migránsok száma. Hétfőn több mint 1300-an érkeztek a dél-olaszországi partokra, hónapok óta először ilyen sokan egyszerre. Csúcson a magyar gazdasági növekedés
Csúcson van a magyar gazdasági növekedés, az első negyedéves GDP-bővülés 5 százalék körül lehetett - mondta Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője hétfőn Budapesten a hitelintézet elemzői tájékoztatóján. Merkel szerint meg kell állítani az illegális migrációt
Meg kell akadályozni az illegális migrációt – jelentette ki Angela Merkel német kancellár hétfőn Berlinben az ENSZ menekültügyi főbiztosával, Philippo Grandival folytatott megbeszélése előtt az MTI híre szerint. Szijjártó: Brüsszel szerint a migráció egy megélhetési modell
Az Európai Parlament múlt héten elfogadott határozatában két rendkívül veszélyes, Magyarország érdekével teljes mértékben szemben álló megállapítást tesz - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Konstruktívnak vélték a bukott ellenzéki pártok az egymással való egyeztetéseket
Egy fal dőlt le azzal, hogy az Országgyűlés ellenzéki pártjai egyeztettek egymással a jövőbeli ellenzéki munkáról - vélte Szél Bernadett, az LMP társelnöke hétfői sajtótájékoztatóján, azt követően, hogy pártja kezdeményezésére tárgyalóasztalhoz ültek a Jobbik, az MSZP, az LMP, a DK és a Párbeszéd politikusai. Magyar külügy: elképesztő, hogy Thomas O. Melia sértegeti a magyar embereket
Menczer Tamás külügyminisztériumi helyettes államtitkár elképesztőnek tartja, hogy Thomas O. Melia, az amerikai külügyminisztérium volt helyettes államtitkára egy nyilatkozatban a magyar embereket sértegeti – írja az ATV.hu. Simicskó: lelki együttműködésre is szükséges a V4-országok között
A visegrádi országok (V4) közötti együttműködés erősebb, mint valaha, de fontos, hogy a katonai, politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatokon túl lelki együttműködésüket is erősítsék - mondta a honvédelmi miniszter hétfőn Budapesten, a V4-országok tábori lelkészi szolgálatainak konferenciáján. A NAV rávilágított, ostobaságot írt az Index Semjén vadászatairól
Semjén Zsolt milliókkal tartozhat a NAV-nak – állítja az Index.hu. A KDNP-s politikus vadászataival kapcsolatban a portál ugyanis úgy látja, Semjén Zsoltnak vagy fel kellene tüntetnie az alkalmanként ötmillió forintot érő vadászatokat vagyonnyilatkozatában, vagy másik lehetőség szerint tetemes jövedéki adót kellene fizetnie utánuk. A NAV azonban portálunkhoz eljuttatott közleményében kifejti, miért is alapul súlyos tévedéseken az Index.hu cikke. Rohác bűntársa: nekem mindegy, hogy Gyárfás megdöglik vagy kivirágzik
Tagadja a szlovákiai maffia ismert alakja, Imrich K., hogy megzsarolta volna a múlt héten a Fenyő-gyilkosság megrendelésével meggyanúsított Gyárfás Tamást. A maffiózó a Borsnak írt levelében azt állítja, neki mindegy, hogy Gyárfás „megdöglik vagy kivirágzik”. Novák Katalin: idén 3-4 ezerrel bővül a bölcsődei férőhelyek száma
Még az idén 3-4 ezerrel bővül a bölcsődei férőhelyek száma - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára hétfőn Budapesten. Osztrák, lengyel és horvát lap Soros György szerepéről, a választás utáni helyzetről
Megalapozottnak minősítette a Soros György elleni magyarországi kampányt a Die Presse című osztrák napilapnak adott interjúban Johann Gudenus, a kormányban részt vevő Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) frakcióvezetője. A Sieci című lengyel konzervatív hetilap a választásokat követő budapesti tüntetésekkel, a Jutarnji List című horvát napilap pedig Orbán Viktor politikai irányvonalával kapcsolatban kommentálta hétfőn a magyarországi eseményeket. Ajánljuk még
A dezinformációs szakértő
"Ahogy a nyeresége megengedi", avagy csillagkaput talált Hadházy Ákos Hatvanpuszta alatt
Hatvanpusztát Orbán Győző úgy építi, fejleszti tovább "ahogy a nyeresége megengedi". Hogy mik vannak! Péterfy Bori menni Komárno, "Juróp" (Videó)
Magyar Péter számára a nyugaton élő és oda vágyakozó magyar a jó magyar, olyanokat is küldene Brüsszelbe
Magyar Péter a magyar baloldaliak és liberálisok új vátesze, a tisztaság, a becsület, a lojalitás, a hűség megtestesítője, aki annyira csodálatos ember, hogy még Gyurcsány Ferencet sem szereti, casting direktori minőségében kijelölte azokat az embereket, akikből a lelkes tömeg kiválaszthatja azokat, akiket majd Brüsszelbe küld képviselni az érdekeit.