Forró drót
Az MSZP-s delegált beismerte: nem találtak választási csalásra utaló jeleket
Csütörtök óta összesen 22.000 jegyzőkönyvet néztek át eddig az ellenzéki pártok, de nem találtak csalásra utaló bizonyítékot – közölte péntek délelőtt az ATV. Még Karácsony Gergely is azt mondta, az ellenzék becsapja magát, ha tömeges választási csalásra fogja a vereséget. Erre ugyanis semmilyen jel nem utal. Ennek ellenére szombaton tüntetéssel egybekötött hisztikézés lesz a fővárosban, amelyre a hírek szerint Gulyás Márton elhívta német anarchista haverjait, az „Antifákat”. Rogán: Újra napirendre vesszük a betelepítési kvóta elleni alaptörvény-módosítást
A magyar emberek meggyőző többséggel hoztak döntést, kijelölték a számukra fontos kérdéseket, a migráció megállítását és a nemzeti szuverenitás megvédését – mondta az Origónak adott interjúban Rogán Antal. A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője kiemelte: mivel az összes parlamentbe jutott ellenzéki párt együtt kevesebb szavazatot kapott mint a Fidesz-KDNP, ezért logikus lenne folytatásról beszélni, de mégis új kormányzásra készülnek. Mégpedig azért, mert amikor 2014-ben megalakult a harmadik Orbán-kormány, még egészen más volt a helyzet Európában. Iskolai lövöldözést tervezett egy 16 éves fővárosi gimnazista fiú
Közösségi oldalakon keresztül és személyes beszélgetésekben is többször megerősítette diáktársainak egy fővárosi 16 éves fiú, hogy a floridai gimnáziumi lövöldözés mintájára ő is több társával végezni fog, majd öngyilkos lesz - írja a 24.hu. A gimnazistát gyorsított eljárásban állították bíróság elé. Bűnösnek mondták ki emberülés előkészületében, amelyért két év próbára bocsátották. Felgyorsult az infláció Németországban
Gyorsult az infláció márciusban Németországban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) pénteken közzétett végleges, az előzetessel megegyező adatsorának tanúsága szerint. Pártszakadás jöhet a Jobbikban a Nézőpont Intézet ügyvezetője szerint
Akár pártszakadás is bekövetkezhet a Jobbikban, ahol a néppártosodást támogató és a radikális eszmékhez visszatérést sürgető erők feszülnek egymásnak - vélekedett a Nézőpont Intézet ügyvezetője az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában. Börtönbe kerülhet a Jobbik alelnökének két fia, akik skinhead apjuk nyomdokaiba léptek
Közösség tagja elleni erőszak bűntettével is vádolja az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség azokat a fiatalokat, akik közül többen is a leginkább szélsőséges, rasszista megnyilvánulásairól ismertté vált Betyársereg tagjaként 2015-ben hónapokon át folyamatosan zaklatták és fenyegették egy cigány család tagjait Szúcson. Köztük van Sneider Tamásnak, a Jobbik alelnökének két fia is - írja a Magyar Idők.
Május 7-én alakul meg az új Országgyűlés
Május 7-8-án tartja meg alakuló ülését az Országgyűlés. Elsőként a migrációt támogató civil szervezetek tevékenységét szabályozó törvényjavaslatot, és az ország jövő évi költségvetését vitatják majd meg – írja a Magyar Idők. Schiffer András: Egyes ellenzéki politikusoknál én lettem a soros
Schiffer András tagadta az ellene felhozott vádakat, miszerint Sallai Róbert Benedekkel sokmilliós perrel fenyegette volna azokat az LMP-s képviselő-jelölteket, akik visszalépnek az ellenzéki összefogás erősebb jelöltje javára. Az LMP korábbi elnöke erről az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt. Azt is mondta, hogy a legjobbkor szállt ki a politikából és esze ágában sincs visszatérni korábbi pártjába. Brüsszelben a demokráciától szeretnék megvédeni a demokráciát
Az Európai Parlamentben Magyarország ellen folyó eljárásban "a demokráciát szeretnék megóvni a demokráciától" – mondta az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában az Alapjogokért Központ igazgatója. Amerikai felderítőgépeket észleltek a szíriai orosz bázisok közelében
Hét amerikai katonai repülőgép felderítő tevékenységet végzett Szíria partvidékének közelében, ahol a tartuszi orosz haditengerészeti kikötő és a hmejmími katonai reptér található - közölte a katonai légiközlekedést ellenőrző orosz központ Twitter oldalán pénteken. "Színházi bemutató" a szombati tüntetés, nem vár tőle sokat a diktatúrát emlegető Farkasházy
A választási törvényt, a magyar vidéket és az egész ellenzéket okolja Farkasházy Tivadar a választási vereségért a Sztárklikk névre keresztelt balliberális blognak adott interjúban. A szocik raccsoló nagy megmondója a kérdezővel azon is elgondolkodik, hogy Budapestnek nem kellene-e e leválnia az alul informált, tájékozatlan vidékről. Farkasházy arról is beszélt, hogy szerint diktatúra van Magyarországon, amit csak teljes összefogással lehet megdönteni, ezért aki nem hajlandó összefogásra, "azt ki kell zavarni az erdőből". A tévés egyébként nem lesz ott a szombati tüntetésen úgy fogalmazott, hogy az olyan mint egy színházi bemutató, profikra kell bízni. Szombaton megjelenik még egyszer a Magyar Nemzet, interneten gyűjtik a nyomdaköltséget
György Zsombor főszerkesztő a Facebookon jelentette be, hogy bár hivatalosan szerdán jelent meg a Magyar Nemzet utolsó száma, a szerkesztőség tagjai összedobnak még egy utolsó utáni számot szombatra. Ugyan úgy 20.000 példányban fogják kinyomtatni és ingyenesen osztogatják majd. Már csak a nyomtatási költségeket kell előteremtsék, ehhez az interneten gyűjtenek.
Szlovákia továbbra is elutasítja a kötelező migránskvótát
Szlovákia nem változtatta meg véleményét az uniós menekültpolitika egyes intézkedéseivel kapcsolatban, teljesen világos, hogy továbbra is ellene van a migránsok kötelező kvóták alapján történő elosztásának - jelentette ki Peter Pellegrini új szlovák miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön. Oroszország nem szeretne háborúzni Amerikával Szíriában
A nemzetközi közösség legfőbb feladata jelen pillanatban az, hogy – tekintettel a Washingtonból érkező fenyegetésekre – elkerülje a háborút Szíriában – hangsúlyozta Vaszilij Nyebenzja orosz ENSZ-nagykövet újságíróknak a világszervezet Biztonsági Tanácsának csütörtöki zárt ülése után. MNB: Magyarországnak folytatnia kell a strukturális reformokat
Magyarország 2010-től nemzetközi viszonylatban is egyedülálló és eredményes gazdaságpolitikai intézkedéseket hajtott végre, a tartós felzárkózás biztosításához azonban a versenyképességi és strukturális reformok folytatására és mélyítésére van szükség – mondta Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója és főközgazdásza csütörtökön Párizsban a jegybank külképviseleti irodája, a HEC párizsi üzleti iskola Alumni és a párizsi Dumakavics üzleti klub együttműködésében szervezett kerekasztal-beszélgetésen. Hamarosan véget ér a levélszavazatok összeszámolása
Több mint kétszázhatvanhatezer levélszavazat érkezett az Nemzeti Választási Irodához (NVI), amelyeknek döntő részét már felbontották, utóbbiak közül csaknem százkilencvenötezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat – közölte az NVI elnöke csütörtökön a Nemzeti Választási Bizottságnak adott tájékoztatóján. Az Európai Bizottság nyomására felpuhult a tervezett lengyel igazságügyi reform
Megszavazta az Európai Bizottság által vitatott bírósági törvények egyes módosításait csütörtök este a lengyel szejm, a parlamenti többség szerint ezzel eleget tettek a brüsszeli ajánlások egy részének. A módosítások a bíróságok szervezetéről, az országos igazságügyi tanácsról, valamint a legfelsőbb bíróságról szóló törvényre vonatkoznak, változnak az alkotmánybíróságról szóló törvény végrehajtási előírásai is. Az ellenzéknek nem volt üzenete, az emberek viszont megvédenék a hazájukat
Az ellenzéknek nem volt üzenete a választók számára, csupán hatalomba akartak kerülni, de ez nem érdekli az embereket. Ezzel az alapvetéssel Jeszenszky Zsolt, Megadja Gábor, Hegedűs Zoltán és Demeter Szilárd is egyetért, akikkel a Figyelő csinált közös interjút, melyből kiderül, a jobboldalnak nem az ellenzéki politikusokkal, hanem a baloldali médiával kell harcolnia, amely szintén elképesztően leszerepelt a választások során. Toroczkai László lehet a Jobbik következő elnöke
Toroczkai László, a Jobbik alelnöke, Ásotthalom polgármestere azt mondta a Délmagyar.hu-nak, ha jelölik, vállalná az ellenzéki párt vezetését.A portál cikkében felidézte: Toroczkai hétfőn közösségi oldalán kritikát fogalmazott meg pártja választáson elért eredményei miatt. Egyebek mellett azt írta: Vona Gábor megbukott, de a Jobbik él. Ha azonban Vona Gábor úgy gondolja, hogy nem végleg bukott meg, s a lemondás is csak látszólagos lesz, azzal kivégzi a Jobbikot. Morvai: Ne hagyjuk destabilizálni Magyarországot az EU és Sorosék által (Videóval!)
Magyarországot, majd Lengyelországot ültették a vádlottak padjára az Európai Parlamentben – jelentette ki csütörtöki, parlamenti felszólalásában Morvai Krisztina, aki felszólalásaiban helyretette a nemzeti függetlenségüket védő tagállamokkal szemben bosszúszomjas eurokratákat. Rámutatott arra is: amikor egyes európai parlamenti képviselők unatkoznak, elkezdenek sorosista pajtásaikkal együtt forradalmakat kirobbantani, országokat destabilizálni, arab tavaszt, vagy éppen ukrajnai Majdan teret csinálni, tengernyi szenvedést okozva a későbbiekben a helyi lakosságnak. Közleményében a magyar képviselőnő megosztotta a Momentum által által a napokban Magyarországra hívott magyargyűlölő Guy Verhofstadt EP képviselő a kijevi beszédét, amelyet a liberálisok kedvence a véráztatta Majdan téren mondott el. Morvai Krisztina kiemelte: „A következményeket ismerjük... Legyünk bölcsek, hogy Magyarországon ezt ne tudják megismételni!” Amerikai katonai repülőgépek indultak el Szíria felé
Több felderítő vadászgép is felszállt az Egyesült Államok és a NATO olaszországi támaszpontjairól Szíria irányába csütörtöki olasz sajtójelentések szerint. Időközben az olasz miniszterelnöki hivatal bejelentette, hogy Olaszország nem fog közvetlen szerepet vállalni egy esetleges nyugati katonai támadásban a szíriai vezetés ellen, de logisztikai segítséget nyújt szövetségeseinek. Az orosz elnök, a grúz miniszterelnök és a Bank of China elnöke is gratulált Orbán Viktornak
Vlagyimir Putyin orosz elnök, Giorgi Kvirikasvili grúz miniszterelnök és Csen Sze-csing, a Bank of China elnöke is gratulált Orbán Viktor magyar kormányfőnek a vasárnapi választási győzelméhez - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Egy jobbikos politikus is cáfolja, hogy csalás történt volna a választáson
Az ellenzék nem tudja elviselni a vereséget, és napok óta választási csalásokat emlegetnek. Nevesítettek is néhány települést, Kaposfőt, Lábodot, Vízvár aztán Barcs és Csurgó volt szerintük olyan, ahol nagy mennyiségben tűntek el a pártlistákra leadott szavaztok. A csalást azonban még a Jobbik jelöltje, Ander Balázs is cáfolja. A politikus a barcsihirek.hu-nak kifejtette, a pártjának delegáltjai törvénybe ütköző cselekményt nem tártak fel a Somogy 2. választókerületben. A magyarok nem kérnek a bevándorláspárti, liberális politikusok kioktatásából
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a magyar emberek nem kérnek a bevándorláspárti, liberális politikusok kioktatásából. Szijjártó Péter arra reagált, hogy a Globe and Mail kanadai liberális napilap cikket közölt Stephen Harper korábbi miniszterelnök, a Nemzetközi Demokrata Unió (IDU)elnökének a Fidesz-KDNP választási győzelméhez fűzött gratulációjáról.