Forró drót
A Kúria ezúttal sem engedélyezte a Pride megtartását, csak a betiltását semmisítette meg (videó)
Fontos kitétel, a Kúria ezúttal sem engedélyezte a Pride megtartását, csak a Budapesti Rendőr-főkapitányság tiltó határozatát semmisítette meg, immár másodszor. A Kúria közleménye szerint önmagában a korábbi Budapest Pride rendezvényekkel történő összehasonlításon túl az alperes (értsd: BRFK) határozata nem tartalmaz kellő indokolást arra vonatkozóan, hogy az adott rendezvény miért sérti, sértheti a gyermekek jogait, továbbá a határozat indokolása ellentmondásos és a tekintetben is hiányos, hogy maga a határozat a gyűlés céljának megjelölésén túl, nem tartalmazza a gyűlés helyszínét (útvonalát), rendezőinek létszámát, résztvevőinek várható létszámát. Asif William Rahmannak hívják azt a CIA-st, aki kiszivárogtatta Izrael titkos terveit Irán ellen
Harminchét hónap börtönre ítélték szerdán az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egy volt elemzőjét, aki januárban bűnösnek vallotta magát Irán elleni támadásra vonatkozó titkos izraeli tervek kiszivárogtatása miatt - közölte az amerikai igazságügyi minisztérium. Itt a bukaresti cég ostobaságának következménye: leáll a vízellátás több Parajd környéki településen, halpusztulásra is lehet számítani
Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke számolt be a Maszol.ro megkeresésére arról az ismételt katasztrófa közeli helyzetről Parajdon és környékén, amelyet a bányavállalat tudatosan, vagy rosszindulatú hanyagságból idézhetett elő. Akármelyik is történt, már meg is van a következménye a bukaresti székhelyű cég tevékenységének. Ugyanis Raed Arafat román belügyi államtitkár közölte, hogy a magas sótartalom miatt le kell állítani a vízellátást több Kis-Küküllő menti településen, sőt, a térségben már halpusztulásra is számítanak. Eladósodva távozott a DK-ból Gyurcsány
A Demokratikus Koalíció közreadta Gyurcsány Ferenc záró vagyonnyilatkozatát, miután leköszönt a párt elnökségétől. Mint ismert, a bukott miniszterelnök hosszú videóban búcsúzott politikai híveitől, összefoglalva 22 év politikai teljesítményét. A vagyonnyilatkozat leadása volt az utolsó állomás. Több visszaélést is elkövettek a külföldről pénzelt NGO-k - derítette ki a CÖF
A Magyarországon működő, külföldről finanszírozott NGO-k kijátsszák, megkerülik a hazai jogszabályokat – hívta fel a figyelmet Ifj. Lomnici Zoltán, a Civil Összefogás Fórum-Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten. A kereszténység múltja, jelene és jövője - Berszán Lajos, Meleg Attila, Juhász Ferenc és Fejér Tamás
Isten, Haza, Család. De hogyan is állunk ezzel idehaza és a nagyvilágban? Hogyan tudják a keresztény papok, lelkészek megszólítani a fiatalokat? Miben változott meg vendégeink élete, mióta Jézus követő úton ráléptek? Az Egyháznak haladnia kellene a korral, vagy a kornak kellene haladnia az Egyházzal? Ezekre a kérdésekre keresünk választ a Polgári Mulató miskolci eseményén!
Jelentősen csökkenti az Ukrajnának szánt katonai támogatást az USA
Bár pontos számokat nem tettek közzé, az amerikai kormányzati források arról számoltak be, hogy "jelentősen" lecsökkentik az Ukrajnának szánt támogatásokat. A bejelentés annyira nem is fontos, mint annak időzítése, hiszen az várható volt, hogy idővel Washington kevésbé lelkesen fogja finanszírozni az ukránokat, az azonban, hogy ezt éppen egy átfogó orosz támadást követően jelentik be, lényegesen érdekesebbé teszi a dolgot. Akár fel is függeszthetnek bizonyos kettős állampolgárokat, ha sértik a közrendet – Ezekben döntött az Országgyűlés
Több törvényjavaslatot is elfogadott az Országgyűlés a szerdai plenáris ülésen. Az egyik legfontosabb, hogy mostantól felfüggeszthetik annak a kettős állampolgárnak a magyar állampolgárságát, aki Magyarországra nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Döntés született a helyi önazonosság védelméről szóló javaslatról is. Így hallgatták el a lengyel kisebbség szisztematikus lemészárlását az ukránok
Habár ma a lengyel politika teljes mellszélességgel támogatja Ukrajnát, és katonailag is nagy hátországa Zelenszkijéknek, a hétköznapi lengyelek nem heverik ki a mai napig, hogy hetven éve honfitársaikat az ukrán nacionalisták szisztematikusan és módszeresen irtották ki, akik még büszkék is voltak rémtetteikre. S hogy miről szól Joanna Urbanska lengyel magyarológus és műfordító és Máthé Áron magyar történész közös munkája, a Lenvirágok a véres mezőkön? Erről írt könyvajánlót Facebook-oldalán Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár, aki foglalkozását tekintve történész. A szöveget teljes terjedelmében közöljük. Szijjártó Péter: a Samsung SDI átadta a valaha volt egyik legnagyobb kutatás-fejlesztési beruházást hazánkban
A Samsung SDI átadta a valaha volt egyik legnagyobb kutatás-fejlesztési beruházást Magyarországon, ami jól mutatja, hogy a keleti nyitás stratégiája egészen új dimenzióba lépett mostanra – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Gödön. Búcsú a hívatlan betelepülőktől: elfogadták az önazonosság védelméről szóló javaslatot
Elfogadta az Országgyűlés szerdán azt a törvényjavaslatot, amely a helyi önazonosság védelme érdekében megengedi a helyi önkormányzatoknak, hogy megakadályozza a beköltözőnek a lakhelyváltoztatását az adott településre, amennyiben az túlzsúfolttá válik. És már több önkormányzat is jelezte, hogy élne a lehetőséggel. Parlamenti szavazások és a georgiai kormányzati csúcs – Ilyen sűrű program elé néz a magyar kormányfő
Parlamenti szavazások délelőtt, magyar–georgiai kormányzati csúcs délutántól egész csütörtökig – ilyen sűrű napok elé néz Orbán Viktor miniszterelnök, akinek idén ez lesz a negyedik találkozója Irakli Kobakhidze miniszterelnökkel.
Az Alkotmánybíróság elnökévé választotta az Országgyűlés Polt Pétert, Hadházy Ákos ordenáré módon voksolt
Megválasztották Polt Pétert az Alkotmánybíróság elnökévé; 134-en szavaztak igennel, 13-an nemmel az Országgyűlés szerdai ülésén. Hadházy Ákos külön helyiségben szavazott, mert ki van tiltva. A titkos szavazáson megválasztották Nagy Gábor Bálintot is legfőbb ügyésznek. Ugyancsak titkos szavazáson az Alkotmánybíróság tagjává választották tizenkét évre Kozma Ákost, az alapvető jogok biztosát, aki szeptember 26-án lép majd hivatalba. Ismét beigazolódott, Hadházy Ákos szellemi színvonala a béka valaga alatt található. Osztályt kellett ismételnie, ezért ölt a grazi gyilkos – Artur A. valahogy nem egy tipikus "nácit" juttat eszünkbe
Megtalálták a búcsúlevelét annak a 21 éves férfinak, aki egy grazi középiskolában tíz embert megölt, mielőtt végzett volna magával. Az elkövető, aki az iskola volt diákja, bosszúból két tanteremben nyitott tüzet. Mivel fehér és férfi az elkövető, természetesen azonnal megjelent a "szélsőjobboldali terrorizmus" narratívája, de ahogy elnézzük Artur A.-t, nekünk nem feltétlenül a fasizmus jut eszünkbe. Orosz bosszú: elsöprő csapást mértek három ukrán megyére
A jelek szerint elkezdődött az orosz megtorlóhadművelet, amivel a múlt héten végrehajtott ukrán merényletsorozatra reagálnak. Szerdára virradó éjjel ugyanis elsöprő légicsapás-sorozatot hajtottak végre több ukrán nagyváros ellen is. Bekattant az ukrán szóvivő, szerinte a magyarok démonizálják Zelenszkijt és Ukrajnát, pedig ők igazán jó szomszédok
Heorhij Tihij, az ukrán külügyminisztérium szóvivője közösségi oldalán nyilatkozott arról, hogy nem látják Magyarország követelését arra vonatkozólag, hogy Oroszország fogadja el a tűzszünetet, sőt az alázatos jó szomszéd szerint a magyar kormány elszabadult. Nem számít a sok segítség, semmi nem fontos, az ukránok meg vannak sértődve, hogy nem akarjuk feláldozni magunkat értük a fronton. Akkor ki szabadult el? Szijjártó Péter: Közép-Európának tovább kell erősítenie a szerepét a Kelet és Nyugat közötti találkozási pontként
Közép-Európának ki kell használni földrajzi helyzetét, és tovább kellene erősítenie a szerepét a Kelet és Nyugat közötti találkozási pontként - fejtette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pozsonyban. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Nemzetközi Visegrádi Alap (IVF) fennállásának 25. évfordulója kapcsán megrendezett ünnepségen elítélte a világ ismételt blokkosodása felé mutató folyamatokat, és elmondta, hogy Közép-Európa mindig rajtavesztett Kelet és Nyugat konfliktusán. Orbán Viktor: nem akarjuk, hogy a gyerekeink a frontról koporsóban jöjjenek vissza, a magyarok nem akarnak meghalni Ukrajnáért (Videó)
Orbán Viktor közösségi oldalán üzent a Válasz Online gyalázatos Zelenszkij-interjúját követően, amelyben az ukrán elnök fenyegetéseire adott választ. A miniszterelnök szerint ugyanis Zelenszkijnek az a legnagyobb baja, hogy a magyarok nem akarnak meghalni Ukrajnáért, nem akarják, hogy a gyermekeik koporsóban jöjjenek haza a frontól, és azt sem szeretné egy józan gondolkodású ember sem, hogy a pénzünk Ukrajnába vándoroljon. Az erdélyi magyarok 96 százaléka a Fideszre szavazna, Erdélyben nagyot bukott a szájhős Magyar Péter
Továbbra is elsöprő többséggel vezet a Fidesz–KDNP az erdélyi magyarság szavazói között, és a jelentős többség még mindig azt szeretné, ha Orbán Viktor maradna Magyarország miniszterelnöke. Az ellenzéki pártok – köztük a Tisza Párt – a kanyarban sincs, vagyis egyértelműen nem jött be Magyar Péter nagyváradi útja. Ez derül ki a kolozsvári SoDiSo Research közvélemény-kutatásából. Az adatfelvétel a miniszterelnök tihanyi beszéde után történt, írja a Magyar Nemzet. Weber szerint az teljesen jogállami, ha a komák köztörvényes ügyekben is mentelmet kapnak
A brüsszeli elit jogállamhoz való hozzáállása annyira demokratikus, hogy arra már nincsenek szavak. Talán csak Ukrajna képes annyira felnőni ezekhez a nyugati eszmékhez, hogy méltó legyen az EU támogatására, hiszen az olyan elmaradott, mucsai autokráciákban, mint Magyarország fel sem merülhetne, hogy valaki a párthűsége miatt mentelmi jogot kap lopásért. Nem, ennyire érett döntést csak Manfred Weber hozhat Magyar telefonrablási ügyében. Szijjártó Péter: a visegrádi együttműködés mindig is a magyar külpolitikai stratégia középpontjában állt
A visegrádi együttműködés erősítése mindig is a magyar külpolitikai stratégia középpontjában állt, ezen együttműködés elnehezülésén minden résztvevő állam sokat veszít, ezért fontos lenne a kapcsolatok helyreállítása, amire most látszik is remény - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pozsonyban. Bálint Botond a Magyar Nemzetben: Akik nem tudják, hogy ki a lány és ki a fiú
Nem könnyű azt megérteni, hogy az egész életüket a tudománynak szentelő emberek, tudósok, sőt természettudósok, például a Magyar Tudományos Akadémia egyes tagjai miként válnak áltudományos divatok áldozataivá, és derül ki róluk, nem állt nekik össze a világ egy komplex egésszé - írja Bálint Botond a Magyar Nemzetben. A 444 kiakadt, mert felemlegetik, hogy Magyar Péter egy narkós alkoholista (és természetesen nincs is így)
Elterjedt egy cikk a neten, miszerint szakértői vélemények alapján megállapítható, hogy Magyar Péter egy drogos alkoholista. Mi nem vagyunk szakértők, ezért ezekkel az állításokkal nem értünk egyet. Magyarról kizárólag a hozzáértő emberek állítják ezt. A 444 viszont felháborodott azon, hogy ezt a véleményt valaki tovább osztotta a neten. Szijjártó Péter: az ukrán elnök abban érdekelt, hogy bábkormány legyen Magyarországon, amely elküldi a magyarok pénzét Ukrajnába
Az ukrán elnök abban érdekelt, hogy bábkormány legyen Magyarországon, amelyik elküldi a magyarok pénzét Ukrajnába, ez derül ki Volodimir Zelenszkij friss interjújából, amely része a durva Magyarország-ellenes propagandának - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Nagykanizsán. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.