Totális alkalmatlanság - Keményen nekiment a New York Times az európai balliberális vezetőknek
Macron lelkitársra talált Zelenszkij személyében, hasonlóan pattognak és élik az alternatív valóságot.
Fotó: Szerhij Dolzsenko
Nem akármelyik médium állt bele Európa balliberális vezetőibe. A New York Times azzal támadja Németország, Franciaország, Nagy-Britannia irányítóit, hogy miközben azt ígérték, orvosolják a kontinens gondjait, és stabil kormányzásukkal meggyőzik a radikális irányba fordult szavazókat, nemhogy semmi nem valósult meg ezekből, de még egy vesztes háborúba, gazdasági szakadékba és migrációs káoszba is taszajtotta Európát, így hozzájárultak a „szélsőséges” pártok népszerűségének növekedéséhez. Jól olvasták: már Soros első számú lapja is vesztesnek titulálja a háborút.
A New York Times értékelése szerint az elmúlt évtized európai politikája azt ígérte, hogy a centrista pártok képesek lesznek megfékezni a kontinens 2010-es években kibontakozó gondjait. A főként a pénzügyi válság után megjelenő új pártokat a bizonytalanság jeleként értelmezték, de a régi elitek biztosra vették, hogy az európai rendszerek stabilitása önmagában is visszatereli a választókat hozzájuk. A valóság azonban mára mást mutat. A korábban lesajnált pártok – legyenek populisták, szuverenisták vagy egyszerűen csak rendszerkritikusak – sorra törnek előre, miközben a magukat mérsékeltnek nevező kormányok válságról válságra bukdácsolnak. A lap sorba is veszi a három nyugati hatalom – így Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság – esetében, hogy mi volt az ígéret, és mi lett belőle.
New York Times: Modernizáció helyett működésképtelenség
Emmanuel Macron francia elnök 2017-ben történelmi ígéretekkel érkezett: új lendületet, modernizációt, társadalmi megújulást ígért, és azt, hogy a radikális erők népszerűségét visszaszorítja. Helyette a végeredmény ennek épp az ellenkezője lett:
- népszerűtlen nyugdíjreformjával elvesztette a bizalmat,
- a törvényhozás működésképtelenné vált,
- két év alatt az ötödik miniszterelnöke bukdácsol,
- a kormányzóképesség gyakorlatilag megszűnt.
Mindez nagyban segítette a Nemzeti Tömörülést (RN). Marine Le Pen pártja ma minden korábbinál közelebb áll a hatalomátvételhez, hiszen a francia választók egyre inkább elutasítják a Macron-féle irányt, írja a lap.
Óriási probléma a migrációban
A tavalyi brit Munkáspárt fölényes győzelme után Keir Starmer miniszterelnök stabil, kiszámítható kormányzást ígért. Ehhez képest
- megszorításokat jelentett be a nyugdíjasok és fogyatékkal élők terhére, majd visszavonulót fújt,
- a pártfegyelem túlzásba vitele és a tüntetésekkel szembeni keménység komoly elégedetlenséget váltott ki,
- a migrációról szóló kommunikációja következetlen és hiteltelen, hatalmas gondok mutatkoznak a közbiztonság területén.
Ezzel párhuzamosan Nigel Farage Reform UK pártja 30 százalékig erősödött, miközben a Munkáspárt 15–20 százalék közöttire zuhant – jól mutatva, hogy a választók szerint a Munkáspárt nem tud érdemi válaszokat adni a hétköznapi problémákra.
A háborús uszítás kudarca
A februárban megválasztott német kancellár, Friedrich Merz azzal vágott bele a kormányzásba, hogy lazít a költségvetési korlátokon és hatalmas fegyverkezési programmal élénkíti az országot. Csakhogy a választók ezt sem jutalmazzák.
Az Alternatíva Németországért (AfD) egyre erősebb, sőt, országosan az első helyre emelkedett a népszerűségi versenyben.
Valamennyi európai vezető közül éppen Friedrich Merzre és nagykoalíciós kormányára (CDU/CSU/SPD) ég rá leginkább az ukrajnai háború kudarca. Ugyanezen pártok vezetésével Németország küldte a legtöbb fegyvert a háborúban egyre biztosabban a vereség felé haladó Ukrajnának. A háború miatt megdráguló energiaárak súlyos gazdasági lejtmenetet okoztak az országban, amit a német ipar sínylett meg a leginkább, emellett a migrációs feszültségek is egyre nagyobb problémát okoznak az országnak.
A The New York Times cikke szerint Franciaország, Németország és Nagy-Britannia vezetői ugyanazzal a taktikával próbáltak meg boldogulni. Mindannyian keményebb migrációs politikával akarták visszanyerni az elvesztett bizalmat:
- Macron civilizációs hanyatlásról beszélt és migrációs szigorításokat ígért,
- Starmer kemény menekültügyi törvényekkel próbálkozott, de közben saját bázisát is elidegenítette,
- Merz tömeges deportálások ígéretével kampányolt, amely megvalósításával gondban van.
A választók a hiteltelen ígéretek miatt úgy tűnik, a közép helyett inkább az eredeti bevándorlásellenes erőket választják
A New York Times cikkírója úgy véli, ha a jelenlegi vezetőkbe nem szorul több bátorság, akkor 2030-ra könnyen elképzelhető, hogy Franciaországot Le Pen, Németországot az AfD, Nagy-Britanniát pedig a Reform UK fogja irányítani.
Kiemelt kép: Emmanuel Macron francia elnök, Friedrich Merz német kancellár, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, Donald Tusk lengyel kormányfő és Keir Starmer brit miniszterelnök a sajtótájékoztatójuk végén az ukrajnai háborúról tartott csúcsértekezleten Kijevben 2025. május 10-én. Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko
