Forró drót
Palesztin terroristák kivégezték az izraeli hadsereg egyik magas rangú tisztjét
Sajtóértesülések szerint terroristák végeztek a 42 éves Jonathan Steinberggel, aki az izraeli hadsereg egyik ezredese volt. A férfi az összecsapások irányába tartott, amikor a terroristák megölték. Varga Judit: Hol van a józan ész határa? (Videó)
Varga Judit videóbejegyzésben üzent Brüsszelnek, amiben többek között azt is nehezményezte, hogy a migrációs paktum utolsó elemének végleges szövegét a szavazás előtt öt perccel osztották ki a résztvevőknek egy uniós tárgyaláson, és ha mindez nem lett volna elég, összesen 13 percet szántak a megtárgyalására. Irán ENSZ-képviselete kijelentette, hogy semmi közük a támadáshoz
Legitimnek nevezte Irán ENSZ-képviselete a Hamász iszlamista szervezet Izrael ellen indított támadását hétfőn, az erről szóló közleményben azonban leszögezik: Teheránnak nincs köze a műveletekhez. Hétszáz fölé emelkedett az izraeli halálos áldozatok száma
Legalább 700 izraeli halálos áldozata van a Gázai övezetet irányító Hamász iszlamista szervezet hét végén Izrael ellen indított támadásának, több mint 2100 sebesültről is tudni – jelentette hétfőn a The Jerusalem Post című izraeli újság hírportálja. A Haárec izraeli hírportál szerint pedig több mint 130 civilt és izraeli katonát továbbra is túszként tartanak fogva Gázában Büntet és szeret – Így jutalmazza a haveri kört Karácsony
Karácsony Gergely a jelek szerint a főváros vezetését úgy képzeli el, mintha a Gyermeknevelés kezdőknek lapjairól olvasná le az önkormányzati munkát. Miközben ugyanis folyamatosan "Budapest kiéheztetéséről" siránkozik, addig azért tízmilliós prémiumra még jut pénz, amit ráadásul annak a Bart J. Balázsnak adott, akit 2021 végén fegyelmiben részesített, amiért a vagyonkezelő vállalat vezérigazgatója befektetőkkel tárgyalt a Városháza eladásáról. De ez csak a jéghegy csúcsa, a fővárosi vezetés belső körének összesen megítélt extra juttatás már közelíti a százmillió forintot, miközben a főpolgármester szerint súlyos anyagi helyzetben van az önkormányzat. Úton van Izrael felé az első amerikai katonai szállítmány
Az Egyesült Államok hadihajókat küld a Földközi-tenger keleti medencéjébe a Hamász Izrael elleni támadására válaszul, és már vasárnap katonai szállítmányt indított útnak – közölte Lloyd Austin védelmi miniszter.
Szijjártó Péter: a magyar légierő két gépe 215 embert menekített ki Izraelből
A Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium közös mentőakciója keretében a Magyar Légierő két repülőgépe 215 emberrel a fedélzetén elhagyta az izraeli légteret és immár biztonságos légtérben haladnak Magyarország felé – közölte Szijjártó Péter vasárnap este a Facebook oldalán. Kijött az exit poll a bajorországi és a hesseni tartományi választásokról (frissítve)
Bajorországban a Keresztényszociális Unió (CSU), Hessenben a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) kapta a legtöbb szavazatot a két németországi tartományban vasárnap tartott helyi törvényhozási (Landtag-) választáson az urnazárás után megjelent első adatok, a szavazókörökből kilépő választók megkérdezésén alapuló felmérések (exit poll) szerint. Telefonon egyeztetett egymással Netanjahu és Zelenszkij
Rendkívüli telefonbeszélgetést folytatott Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – adta hírül az Unian ukrán hírügynökség. Zelenszkij elmondta, hogy az izraeli miniszterelnök beszélt az izraeli helyzetről, valamint a fegyveres erők és a rendvédelmi szervek fellépéséről a támadás visszaverése érdekében, írja a Mandiner. Orbán Viktor elbúcsúzott Sólyom Lászlótól
Orbán Viktor is elbúcsúzott Sólyom Lászlótól. Mint fogalmazott a miniszerelnök: „Elment Magyarország köztársasági elnöke, a nagyszerű jogászprofesszor. Isten nyugosztalja Sólyom Lászlót!” Sólyom 1989 és 1998 között az Alkotmánybíróság tagja, nyolc évig a testület első elnöke volt. 2005-ben választották köztársasági elnöknek, öt évig látta el a posztot. 81 éves korában hunyt el. Több tízezren tüntettek Barcelonában a katalán függetlenségi vezetők amnesztiája ellen (Videó)
Több tízezren vonultak utcára Barcelonában vasárnap, tiltakozva az ellen, hogy a 2017-ben alkotmányellenesen megtartott katalán függetlenségi népszavazás szervezésében érintett vezetők amnesztiát kapjanak az államtól. A Katalán Civil Társadalom (SCC) nevű szervezet felhívására a városi rendőrség szerint 50 ezren, a szervezők szerint 300 ezren vettek részt a belvároson áthaladó menetben, amely a "Nem az én nevemben: sem amnesztia, sem önrendelkezés" feliratú molinó mögött vonult fel. Egy igazi jóstehetség - Óriásit tévedett Biden nemzetbiztonsági tanácsadója
A The Atlentic arra hívta fel a figyelmet, hogy alig nyolc nappal a palesztin fegyveresek izraeli akciója előtt, Jake Sullivan, a Biden-adminisztráció nemzetbiztonsági tanácsadója a The Atlantic Fesztiválon tartott előadásában hosszasan sorolta a közel-keleti pozitív fejlemények listáját, amelyek lehetővé teszik az amerikai kormányzat számára, hogy más régiókra és más problémákra összpontosítson.
Az iráni elnök a palesztinokat támogatja, a jordán király diplomáciai erőfeszítésekre szólít
Irán "támogatja a palesztin nemzet legitim védelmét" - jelentette ki vasárnap Ebrahim Raiszi iráni elnök. II. Abdalláh jordániai uralkodó friss nyilatkozatában a diplomáciai erőfeszítések élénkítését szorgalmazta. Hivatalos: Háborút hirdetett Izrael (Videó)
Izrael az 1973-as Jom Kippuri háború óta először alkalmazza a 40. cikkelyt, hivatalosan is háborút hirdetett a Hamász támadásai után – számolt be a Latestly.com. Ez hivatalos hadüzenetet jelent. Ennek értelmében a hadseregnek joga van saját belátása szerint cselekedni, de ezt jelenteni kell a felsőbb hatóságoknak. Szlovénia és Horvátország is elítélte a civilek elleni támadásokat Izraelben és a palesztin területeken
Szlovénia és Horvátország is elítélte a civilek elleni támadásokat Izraelben és a palesztin területeken. Natasa Pirc Musar szlovén köztársasági elnök az X közösségi felületen (korábban Twitter) azt írta: elítél minden, a polgári lakosság elleni támadást, és önmérséklet tanúsítására szólította fel a feleket. A szlovén külügyminisztérium közlése szerint 16 szlovén állampolgár tartózkodik Izraelben, akik a szombaton kitört erőszak után kapcsolatba léptek a tárcával. A közlemény szerint mindazonáltal nem ismerik az Izraelben tartózkodó szlovén állampolgárok pontos tartózkodási helyét, és nem tervezik evakuálásukat, mivel egyelőre el tudják hagyni az országot. Robert C. Castel Izraelből üzent: Magyarországnak tanulnia kell a megpróbáltatásainkból
Robert C. Castel a Mandineren keresztül üzent a magyar olvasóknak az izraeli terrortámadással kapcsolatban. A katonai szakértő kifejtette, „csak annyit [üzenne], hogy Magyarországnak tanulnia kell Izrael megpróbáltatásaiból”. Szerinte ugyanis a nagy gondolatok és a nagy szavak nem érnek semmit. Szijjártó Péter: nincs magyar áldozata, sérültje az Izraelt ért támadásoknak
A magyar hatóságok nem tudnak magyar áldozatról, sérültről Izraelben, ugyanakkor arra kérnek mindenkit, hogy egyelőre ne utazzon a közel-keleti országba - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán vasárnap az Izraelt ért támadásokkal kapcsolatban. Szijjártó Péter elmondta: 400, Izraelben tartózkodó magyarral tartják a kapcsolatot. Folyamatosan tájékoztatják őket a biztonsági helyzetről és a repülőtér működéséről. A Ben Gurion repülőtér nyitva van, ám a légitársaságok jelentős része törölte járatait, a Wizz Air több utasa is ott "ragadt" Izraelben. A külügyminisztérium és a konzuli szolgálat munkatársai mindent elkövetnek az Izraelben tartózkodó magyarok hazaszállításáért, biztonságáért. A drónok egy újabb háborúban írták felül a korábbi szabályokat, a Hamász is azokkal gyűrte le az izraeli védelmet (Videó)
A Hamász által közzétett klipekből készült összeállítás lépésről-lépésre bemutatja, hogy hogyan hatoltak be Izraelbe, s hogyan hajtották végre a többszáz ember életét követelő terrorakciójukat – számolt be a videóról a The Times of Israel. Leírták, először a Hamász drónok segítségével lebombázta az izraeli megfigyelőtornyokat és fegyverrendszereket a gázai határon. Hasonlóképpen, mint az azeri-örmény háborúban, ahol szintén drónokkal győzték le az örményeket. Ukrán áldozatok is vannak az izraeli-palesztin háborúban
Két thaiföldi és egy kambodzsai állampolgár is meghalt a hétvégi izraeli-palesztin fegyveres támadásokban - közölte a két ázsiai ország kormánya vasárnap. Kijevi közlés szerint két ukrán állampolgár is életét vesztette. Szrétta Tavizin thaiföldi miniszterelnök bejelentette, hogy tel-avivi nagykövetségük jelzése szerint "két thaiföldit megöltek az erőszakban". Hozzátette, hogy az ország külügyminisztériuma már megkezdte az Izraelben tartózkodó thaiföldiek hazautaztatását. Katonai repülőgépekkel menekítik ki a lengyeleket Izraelből
Lengyelország az Izraelben tartózkodó állampolgárainak kimenekítésére készül, C-130 Hercules típusú katonai személyszállító repülőgépeket küld értük – jelentette be Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter vasárnap az X közösségi felületen (korábban Twitter). Evakuálják a Gázai övezet melletti települések lakóit Izraelben (Videó)
Evakuálják a Gázai övezet melletti települések lakóit Izraelben - közölte a helyi média vasárnap az izraeli hadsereget idézve. A helyszíni beszámolók szerint még mindig számos, a Gázai övezet melletti településen tűzharcot vívnak az izraeli katonák az övezetből behatolt iszlamista fegyveresekkel, és vasárnap délután is indítottak Gázából rakétákat Izrael területére. Egyiptomban egy rendőr lelőtt két izraeli turistát és idegenvezetőjüket (Videó)
Egy rendőr lelőtt két izraeli turistát és egyiptomi idegenvezetőjüket vasárnap az egyiptomi Alexandriában - közölte egy, a biztonsági apparátushoz közel álló televízió az Izrael és a palesztin szélsőséges Hamász szervezet között dúló háború közepette. Az esetről beszámolt az izraeli külügyminisztérium is. Német tüzérségi lövedékeket találtak a Dunában a Belvárosnál
Három német tüzérségi lövedéket találtak vasárnap délelőtt Budapest V. kerületében a Vigadó tér előtt a Dunában - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel. Gajdos Milán főhadnagy elmondta, a környék átvizsgálásának idejére a rendőrség a Vigadó tér előtt mintegy száz méter hosszban lezárta a rakpartot a gyalogos forgalom elől, de a munkák végeztével már újra járható a rakpart. Szili Katalin Pozsonyban: nem lehet feladni az etnikai politizálást
Nem lehet feladni az etnikai politizálást, mert az az önfeladást jelentené - jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó vasárnap Pozsonyban, ahol beszédet mondott a Felvidékről kitelepített magyarok emlékére tartott megemlékezésen.